– Kijelenthető, hogy a Dempsey góljánál nagyot hibázó Green kapus a felelős az angol válogatott két elveszített pontjáért?
– Szerencsétlen mozdulat volt, de az öltözőben senki sem hibáztatja vagy mutogat rá ujjal. Ez a labda borzasztóan száll, kiszámíthatatlanul, összevissza mozog a levegőben. Bár nem tudom, az adott helyzetben mennyire lehet a szitálásra fogni, alighanem ez a tényező is közrejátszott benne.
– Akárhogy is nézzük, ezen úszott el a győzelmük.
– A kapusok szerencsétlensége, hogy ők jelentik az utolsó védelmi pontot, így ha egyszer-egyszer bakiznak, rögtön rájuk irányul a figyelem, előveszik őket. Csalódottak vagyunk, és sajnáljuk Greenyt. A legfontosabb elv itt hatványozottan érvényesül: ha nyerünk, ha veszítünk, ha döntetlent játszunk, mindent együtt teszünk, közös felelősséggel. Egyébként meg bizonyos szempontból Robert mentette meg a meccsünket.
– Ha megmagyarázná...
– A második félidőben nagyszerű teljesítményt nyújtott, Altidore lövésénél hatalmasat védett, utólag azt is mondhatjuk, rajta múlott, hogy nem végződött csúnyán az esténk.
| Megtörtént, ez van. Ez egy olyan dolog, ami nem szabad, hogy befolyásolja az embert. |
– Mondhatjuk, hogy Anglia beragadt a rajtnál?
– Az biztos, hogy a következő két mérkőzésünket meg kell nyernünk, ugyanakkor az amerikaiak ellen szerzett pont még fontos lehet. Hozzáteszem, amelyik csapatot eddig láttam játszani a vébén, mind ereje alatt teljesített. Ugyanez a helyzet velünk is.
A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK.
