Historikus jelentőségű volt ez a kör

BJ/VN BJ/VNBJ/VN BJ/VN
Vágólapra másolva!
2010.06.30. 14:07
null
Egy hatalmas jelentőségű nem gól (fotó: Action Images)
A dél-afrikai világbajnokságon nemsokára felvirradnak a negyeddöntő napjai, így elérkezett az idő, hogy szokásunknak megfelelően értékeljük a magunk mögött hagyott kört, a nyolcaddöntőt.

A, mint Afrika reménységei

A legjobb 16 csapat közé csupán egyetlen afrikai válogatott jutott, a ghánai. A helyszíni riportok szerint a fekete kontinens egyöntetűen Ghána mellé állt, ezer és egy jelét adva támogatásának, az egyszerű szurkolóktól az önkénteseken át egészen a fekete, fehér és színvak mágia lelkes gyakorlóiig. A ghánaiak erős embere, Stephen Appiah szerint nem érzik magukon a nyomást, sőt egész nap csak nevetnek, lazulnak és énekelnek. Csak úgy ne járjanak, mint Diego Maradona!

E, mint elsők

A nyolcaddöntő során vb-történelmi kuriózumként hét csoportelső is megnyerte a maga párharcát, ilyen sok „eminens” korábban sohasem jutott a legjobb nyolc közé. Az egyetlen kivétel épp a fent említett Ghána volt, mondhatni, e tekintetben ő a fekete bárány (kéretik nem félreérteni). Ha már újra Ghána: korábban kontinensükről csak Kamerun (1990) és Szenegál (2002) jutott ennyire messzire. Egyébként Paraguay szintén sohasem látott vb-távot futott be, sőt értelemszerűen a szlovák válogatott is. A nyolcaddöntőben Chile és Japán is megrekedt a maga vébérekordjánál, nem tudván átlépni saját árnyékát és a küszöböt.

H, mint hibák

Nincs ember hiba nélkül, ráadásul csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, ez természetesen ránk fokozottan, sőt merőben igaz. Az élet máshol sem fenékig tejföl: egy brazil lapban például megjelent egy egész oldalas hirdetés, ami elbúcsúztatta Dél-Afrikától a brazil válogatottat, mondván: selecao, viszlát, 2014-ben!  

Cs, mint cserék

Sohasem könnyű megemészteni, ha lecserélik az embert, még ha a futballpályán is történik e baleset. A nyolcaddöntő során két olyan játékos, két támadó is akadt, aki kisebb jelenetet rendezett, amikor szövetségi kapitánya megköszönte teljesítményét a lefújás előtt. A portugál Hugo Almeida viszonylag hamar lehiggadt, s bár fenntartását kifejezte, elismerte, az edző dolga, mikor kit cserél le. A holland Robin van Persie viszont napokig dúló nyilatkozatháborúba kezdett mesterével, Bert van Maarwijkkel. Az ilyesmi vesztese általában maga a csapat.

J, mint játékvezetők

Elérkeztük e kör toptémájához. Ki ne tudná, Frank Lampard gólját nem adták meg a sporik, ellenben például Carlos Tévez és David Villa lesről szerzett sorsdöntő találatot. Ez világszerte kiverte a biztosítékot, és a jelek szerint a FIFA elnöke, a szakavatott twitterező Sepp Blatter is belátta, hogy technikai eszközöket kell bevetni a hasonló botrányok elkerülése végett. Hogy ez video- vagy gólbíró lesz, esetleg chipek csipognak, ha áthalad a labda teljes terjedelmével a gólvonalon, még a jövő zenéje. De bármit is válasszanak: mi lesz a technika ördögével?

K, mint Kassai

Ahogy a porba hullanak a játékvezetői szakmai sorsok a világbajnokságon és szállnak fel bús arccal a hazapaterolt sporik a repülőgépekre, úgy sóhajtanak fel egyre többen Magyarországon egy nevet hangoztatva a futballtáborban: Kassai Viktor. Hazánk immáron második legismertebb Viktora és két asszisztense, Erős Gábor, valamint Vámos Tibor remekül vezényelték le az Egyesült Államok–Ghána találkozót, bizonyítva, hogy többre is hivatottak. Reálisnak tűnik, hogy még legalább egy találkozót kapnak, de ne feledjük, rajtuk kívül még 18 hármas bevetésre kész.

ÖN SZERINT MELYIK VOLT A LEGSZEBB?
M, mint Maradona

Ahogy egyre messzebb jut az argentin válogatott, mestere, Maradona egyre jobban dagad – az önbizalomtól. Önmagát persze nem tagadhatja meg, ki-kibújik az igazi Diego a drága öltöny alól, átdereng régi énje a szivarfüst mögül. Életreszóló élmény volt követni a Mexikó elleni találkozó utáni éjszaka a spanyol nyelven csordogáló nyilatkozatokat. Az első blokkban udvariasan gratulált ellenfelének, dicsérte övéit, majd fél óra múlva már arról beszélt, hogy lefutballozták Mexikót, Aguirre játékosai nyomába sem érnek övéinek. Újabb fél óra múlva beszólt a játékvezetőnek, majd amikor nem sokkal később már arról értekezett, hogy még a torna előtt beszélt Istennel, aki megsúgta neki, hogy megnyerik az argentinok a vébét, Krasz kolléga felszólalt: Na, most hagyjuk abba az egészet!

N, mint női szem

„Nem értem, egyesek milyen elgondolásból tetováltatnak magukra bármit is. Itt van például a francia válogatott Djibril Cissé, akin nem is látszanak a rajzok. De Wayne Rooney karakteréhez sem illik a tetoválás. A németek legmeghatározóbb egyénisége Bastian Schweinsteiger, Phillip Lahm pedig nagyon aranyosnak tűnik. Sajnálom, hogy az elefántcsontpartiak búcsúztak, mert Didier Drogbát szerettem. Szerencsére a spanyoloknál vannak még megnyerő külsejű játékosok, kiesett viszont a versenyből egy szimpatikus fiatalember: C. Ronaldo” – vélekedett kolléganőnk, Varga Noémi.

P, mint Paul

Elbújhatnak az ön- és kijelölt szakértők, fogadási guruk és elmélyült szakmai elemzők: Paul, a német polip megdöbbentő magabiztossággal jövendölte meg sokadszor is, hogy mire viszi a Nationalelf. Az argentinok vesztét is megjósolta, ez minden bizonnyal jót tesz a németek önbizalmának. „Isten velünk van, hiszen a pápa német!” – hívta fel figyelmünket egy Nationalelf-rajongó olvasónk, FCBGeri egy eddig hanyagolt aspektusra, amely szintén Paul igazát erősíti.

PAUL POLIP VIDEÓN


R, mint Ronaldo

Mármint C., azaz Cristiano. Az egész tornán mélyen formán kívül futballozó sztár, aki egyetlen találatát is egészen mosolyogtató körülmények között szerezte meg (a labda a hátára pattant, onnan elé) hatalmas médianyilvánosságot kapott, mint rendesen. Fórumozóink is előszeretettel köszörülték rajta nyelvüket, igaz, egy C. Ronaldónak tudnia kellene, hogy ha elsummantja himnuszukat, ha grimaszol, ha köpköd, ha beszól szövetségi kapitányának, mindezekkel címlapra kerül.

U, mint unalom

„Százhúsz perc szenvedés” – aposztrofálta találóan Marosi kolléga a nézőűző Paraguay–Japán mérkőzést. Jó volt viszont hallani, hogy ásítás közben nem tudják fújni a vuvu-, kudu- és egyéb zelaféleségeket a helybeliek. Ugye, hogy minden rosszban van valami jó!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik