Eto'o: Le Guennek kell elvinnie a balhét

Vágólapra másolva!
2010.06.20. 00:56
null
Kamerun hamar elbukott, Dánia még továbbjuthat (Fotó: Reuters)
Érthetően feszült volt a légkör kameruni oldalon a dánok ellen 2–1-re elveszített találkozót követően. A gólt szerző Samuel Eto' szerint Paul Le Guennek kell „elvinnie a balhét", a szövetségi kapitány azonban nem mond le. A dánok sem felhőtlenül boldogok, Morten Olsen kapitány például úgy véli, hogy rengeteg alapvető hibát követtek el a mérkőzésen.

Bár Kamerun ellen hátrányból fordított, és nyert 2–1-re a dán válogatott, Morten Olsen szövetségi kapitány mégsem elégedett a pályán látottakkal. A szakember csapata harci szellemét emelte ki, de úgy véli, hogy túl sok hibát követtek el a mérkőzésen.

„Túl sok alapvető hibát követtünk el, ezt pedig nem engedhetem meg a játékosaimnak. Nem voltam boldog emiatt, és el kell ismerni, hogy javulnunk kell" – mondta Olsen a megnyert találkozót követően.

„Néhány játékosom rosszul futballozott, de legalább harcolt a pályán. Ma este mindenki láthatta, hogy milyen lelkiereje van a csapatnak: nyerni akartunk, s ezt meg is mutattuk."

A dánok szakvezetője szerint javulniuk kell a következő napokban, ha ki akarják harcolni a továbbjutást.

Játékosa, a mérkőzésen nagyon elfáradó Dennis Rommedahl szerint Dánia nehéz helyzetbe került a bekapott gólt követően, de az első játékrész végén mégis remekül kezdett el futballozni.

„Rettenetesen fáradt vagyok. Nehéz helyzetbe kerültünk a bekapott góllal, de az első félidő végén már jól játszottunk. A második játékrész is nyitott volt, és habár nehéz volt kihúznunk a végéig, dicséret illeti a csapatot, hogy bírta erővel" – vélekedett a győztes gólt szerző Rommedahl.

A vesztes oldalon érthetően némileg feszült volt a helyzet. Kamerun az első csapat a tornán, amelynek elszálltak esélyei a legjobb tizenhat közé kerülésre. A legnagyobb sztár, Samuel Eto'o mérkőzés utáni nyilatkozatában Paul Le Guen szövetségi kapitányt bírálta.

„A kameruni vezetők Paul Le Guent nevezték ki a szövetségi kapitányi posztra, most neki kell elvinnie a balhét. Nincs mese, néhány kérdésre választ kell adnia. Eddig csendben voltam, most én is válaszokat akarok" – kérte számon a rossz eredményt „főnökétől" Eto'o.

Le Guen azonban nem tartja magát hibásnak a kameruni kiesés ellenére sem.

„Nem mondok le a szövetségi kapitányi posztról. Nincs bennem sajnálkozás a döntéseimet illetően, én egész egyszerűen nem így működöm" – mondta Le Guen a dánoktól elveszített találkozót követően.

„Nem volt jó a helyzetkihasználásunk, de mindent megtettünk, amit csak tudtunk" – tette hozzá a kameruniak szövetségi kapitánya.

Ez a „minden" azonban ezúttal kevés volt: a két forduló után még nullapontos afrikaiak már nem juthatnak tovább a csoportból.

Egy találkozó azonban még vár az afrikaiakra: Kamerun a már továbbjutó Hollandia ellen teheti széppé legalább a búcsút. Ezen a találkozón kívül még Dánia–Japán ki-ki mérkőzést rendeznek az E-csoport utolsó játéknapján, jövő hét csütörtökön.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
 
SZÖVEGES  TUDÓSÍTÁSUNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Hollandia 2 2 3–0 +3  6  
  2. Japán 2 1 1 1–1 0 3  
  3. Dánia 2 1 1 2–3 –1  3  
  4. Kamerun 2 2 1–3 –2  0  

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik