Blog: Juhász Roland szerint a németek meggyőző teljesítményt nyújtottak

Vágólapra másolva!
2010.06.14. 13:48
Címkék
Válogatottunk csapatkapitánya, Juhász Roland blogjában összefoglalta a vb első néhány napját, amelyből kiderül, hogy többet várt az angoloktól az Egyesült Államok elleni meccsen, károsak lehetnek az argentinokra Maradona teátrális kirohanásai, és az Anderlecht védője közelmúltbeli ellenfelünkről, a németekről is véleményt alkot.
JUHÁSZ ROLAND BLOGJA

„A németek meggyőző teljesítményt nyújtottak Ausztrália ellen. Már amikor ellenük játszottunk felkészülési meccset, láthattuk, hogy kiváló csapat, a tegnapi mérkőzésen pedig azt is megengedhették maguknak, hogy az utolsó húsz percben ne hajtsanak annyira."

A blog teljes szövegét ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
12 perce

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
27 perce

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
45 perce

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
1 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
1 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2 órája

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik