Vb 2010: nem bírt egymással Kamerun és Szlovákia

Vágólapra másolva!
2010.05.29. 15:55
Az ausztriai Klagenfurtban mérkőzött meg egymással két világbajnoki résztvevő válogatott, Kamerun és Szlovákia.

Északi szomszédaink már a mérkőzés elején vezetést szereztek, miután a 6. percben Kopunek talált az afrikai csapat kapujába.

Sokáig úgy tűnt, hogy ennyi is marad a találkozó végeredménye, ám a 83. percben egy előreívelés után Eyong Enoh emelt estében Kuciak kapus fölött a hálóba. A kapus az esetnél megsérült, le is kellett cserélni.

Az afrikai csapatnál csereként pályára lépett a korábban Tatabányán és Debrecenben is megfordult Dorge Rostand Kouemaha.

FELKÉSZÜLÉS
Kamerun – Szlovákia 1–1 (Enoh 83., ill. Kopunek 6.)

Legfrissebb hírek

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
Tegnap, 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
Tegnap, 13:19

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 15:46

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Gyász: elhunyt Suscsák János korábbi játékvezető

Minden más foci
2025.07.03. 16:30
Ezek is érdekelhetik