Vb 2010: fejenként 300 ezer eurót kapnának a franciák a győzelemért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.25. 12:29
Fejenként 300 ezer eurót (84 millió forint) is érhet a francia labdarúgó-válogatott tagjainak, ha megnyerik a nyári dél-afrikai világbajnokságot.

Noël Le Graët, a francia sportági szövetség pénzügyekért felelős alelnöke a La Tribune című gazdasági lapnak úgy nyilatkozott, hogy az egyeztető tárgyalások ugyan még zajlanak, de a prémium valahol 240 és 300 ezer euró között lesz.

A szövetségi elöljáró a hivatalos célkitűzést illetően azt mondta, legalább a negyeddöntőig el kellene jutnia a csapatnak.

„Nehéz lesz, de ez a minimum" – tette hozzá.

A franciák a dél-afrikaiakkal, a mexikóiakkal és az uruguayiakkal mérkőznek majd a június 11-én kezdődő tornán az A-csoportban.

Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
15 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
17 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 11:23

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik