Vb 2010: Dunga az Inter falára épít a dél-afrikai viadalon

Vágólapra másolva!
2010.05.28. 14:13
Dunga, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elmondása szerint az Internazionaléval triplázó hátsó tengelyre épít a dél-afrikai világbajnokságon.
A 46 éves mester biztos volt abban, hogy a Júlio César, Lúcio, Maicon trió nagy segítségére lesz a milánói fekete-kéknek. „A történelmi jelentőségű év után az Inter játékosai nagyon boldogok lehetnek, de biztos vagyok abban, hogy még mindig vágynak újabb sikerre. A világbajnokságnak az Inter falával megyünk neki” – kezdte nyilatkozatát Dunga. „Öt hónappal ezelőtt azt mondtam, hogy Lúcio nagyszerű igazolás volt. Kérdeztek Ibrahimovic távozásáról, de én már akkor is azt feleltem, hogy a Bayerntől érkező védő meg fogja változtatni az Inter mentalitását, és nem is tévedtem” – folyatta a szövetségi kapitány. „Lúcio nyertes típus. Soha nem akar alul maradni, még egy edzés utáni egymás közötti játékban sem. Biztos voltam abban, hogy Lúcio sikeréhsége, Júlio César klasszisa és Maicon ereje segít majd az Internek a Bajnokok Ligájában” – tette hozzá Dunga. „Nagyon nehéz áthatolni ezen a falon, szinte lehetetlen” – zárta mondandóját a brazilok kapitánya.
Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
22 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
Tegnap, 18:51

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 11:23

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik