Pelé, Farkas, Maradona – felejthetetlen vb-gólok

A GÓL, AMELY ELCSENDESÍTETTE A KÉTSZÁZEZRES MARACANÁT

Alcides Ghiggia nevének hallatán egy ország büszkén kihúzza magát, egy másiknak pedig összeszorul a gyomra. A Penarol, majd később az AS Roma uruguayi szélsője szerezte az 1950-es világbajnokság utolsó meccsének utolsó gólját 200 ezer szurkoló előtt a Maracana Stadionban a Brazília–Uruguay mérkőzésen. Nem volt különösebben nagy találat, mégis felejthetetlenné vált, mivel a hazai pályán verhetetlennek hitt brazilok ellen szerezték: Ghiggia a 79. percben elment a jobb szélen, majd éles szögből a lassan vetődő Barbosa kapus mellett kilőtte a bal alsó sarkot.      

„Mindösze három ember tudta egyetlen mozdulattal lecsendesíteni a Maracanát: Frank Sinatra, II. János Pál és én" – mondta később az Uruguay második vb-címét eredményező gól szerzője, Alcides Ghiggia.

 „A KAPUS AZÉRT ÁLL A KAPUBAN..."

Hasonlóan jellemezhetnénk a német Helmut Rahn 1954-es berni találatát is, csak ő nem egy stadiont, hanem a rádiókészülékek előtt szorongó magyarok millióit intette néma csendre.

„Schäfer szerezte meg a labdát Bozsik Cucutól, és hozta keresztbe. Befelé cselezett, húsz méterre a kaputól a jobb szélen futó Rahnhoz passzolt, aki átvette, és bal lábbal a kapu jobb alsó sarkába rúgta a labdát. Lapos lövés volt, és közrejátszott, hogy vizes volt a fű, a  labda pedig felgyorsult. Ma már nem akarok arról beszélni, hogy meg lehetett volna-e fogni a lövést, vagy sem, a kapus azért áll a kapuban, hogy minden lövést megfogjon" – emlékezett vissza egy interjúban arra a bizonyos gólra (amely eldöntötte az 1954-es vb-t) a magyar válogatott kapusa, Grosics Gyula, aki azt is elmondta: az a mérkőzés és az a gól még több mint ötven év múltán is gyakran okoz számára álmatlan éjszakákat.

Ha 1958, akkor Brazília, ha Brazília, akkor Pelé. És ha Pelé, akkor számos nagyszerű gól, amelyek között nehéz különbséget tenni, de a svédeknek a stockholmi döntőben lőtt harmadik brazil találat, az a mellel átvevős, esernyőcseles kapásgól méltán vált a futballtörténelem részévé.

Brazília 1958 után 1962-ben másodszor lett világbajnok, de ekkor nem Pelé (miután a csoportmeccsek során megsérült), hanem Garrincha volt a csapat vezére, aki a házigazda Chile ellen 4:2-re megnyert elődöntőben egy hatalmas kapásgóllal szerzett vezetést a selecaónak: 17-ről ballal a bal felsőbe bombázott.

Ugyanezen a vb-n Tichy Lajos is lőtt egy hatalmas gólt az angolok ellen, a Honvéd csatára egy szóló után közel 20 méterről bombázott a léc alá. Ez volt a 2:1-es magyar győzelemmel záruló mecs első találata.

 EGY GÓL SZTÁLINGRÁDÉRT

A házigazda Anglia győzelmével záruló 1966-os világbajnokság több felejthetetlen meccset, vitatott bírói ítéletek sokaságát, nagy meglepetéseket és emlékezetes gólokat is hozott.

Kezdjük a számunkra legkedvesebbel, Farkas János braziloknak lőtt góljával! A 6:3 mellett alighanem labdarúgásunk másik legemlékezetesebb találkozója volt ez a 3:1-es magyar győzelmet hozó meccs. A dél-amerikaiak azt megelőzően 12 éve nem veszítettek világbajnokságon (utoljára még 1954-ben Puskáséktól) – a liverpooli Goodison Parkban viszont méretes zakót kaptak. A mieink második gólját Bene Ferenc jobb oldali beadásából kapásból lőtte Farkas.

A világbajnokságok történetének egyik legtöbbet vitatott találata az angol Geoff Hurst gólja, amelyet az NSZK ellen végül 4:2-re megnyert döntő hosszabbításának első félidejében szerzett: hat méterről leadott lövése a lécről a gólvonalra pattant, de Gottfried Dienst svájci játékvezető a szovjet partjelző, Tofik Bahramov jelzésére gólt ítélt. Bahramov nem sokkal halála előtt adott egy interjút, melyben a „miért mondta azt, hogy a labda bent volt" kérdésre így válaszolt: „Sztálingrádért"...

BONINSEGNA, HAAN ÉS NELINHO

Az 1970-es tornán a hét gólt és 4–3-as olasz sikert hozó, NSZK elleni elődöntőben Roberto Boninsegna több mint 20 méterről lőtt nagy gólt, de érdekes módon e tornával kapcsolatban nem egy gólról, hanem egy kimaradt helyzetről emlékezik meg minden beszámoló: Pelé az Uruguay elleni elődöntőben egy megkerülős csellel becsapta Mazurkiewiczet, ám végül a kapu mellé lőtt. Ugyanezen vb-ről emlékezetes maradt  Carlos Alberto találata is a fináléban, amikor a brazilok a saját térfelükről indulva úgy jutottak el az ellenfél kapujáig, hogy az olaszok egyszer sem értek bele a labdába, majd Carlos Alberto futtából 14 méterről kilőtte a bal alsót.

Összeállításunkban két, holland–brazil meccsen született gól is szerepel. Az első az 1974-es németországi vb-n esett (ekkor 2–0 lett a németalföldieknek): Johan Neeskens Johan Cruyff beadására becsúszva érkezett, de így is meg tudta emelni a labdát, amely gyönyörű ívben Leao kapujába hullott.

Ezt a tornát az NSZK-beli Gerd Müller több szempontból is történelminek – bár szépnek nem – nevezhető, rá jellemző módon közeli gólja döntötte el a hollandok elleni fináléban (az akció viszont tetszetős volt). A „nemzet bombázójának" ez volt az utolsó találata a válogatott színeiben, amelynek köszönhetően két tornán szerzett 14 góljával sokáig ő volt a vb-k történetének legeredményesebb játékosa (2006-ban majd Ronaldo múlta felül a 15. góljával). Ráadásul ezzel a találattal megkoronázta a többek között Franz Beckenbauer, Berti Vogts, Uli Hoeness fémjelezte generáció sikereit: ez az egyetlen olyan válogatott, amely Európa-bajnokság után két évvel vb-t is tudott nyerni (a franciák fordított sorrendben haladtak: 1998-ban előbb győztek vb-n, majd két évre rá Eb-n).

Az 1978-as argentínai vb-n két olyan gól is született, amely méltán pályázhat minden idők legszebb világbajnoki góljának címére, és érdekesség, hogy mindkettőt az olaszok kapták. Az egyiket a holland Arie Haan lőtte az ellenfél térfelének közepéről (jobbal hatalmas erővel a bal felső sarokba), a másikat pedig a brazil Nelinho szerezte a bronzmeccsen, amikor a jobb szélen kisodródva nehéz szögből, húsz méterről jobb lábbal elképesztő ívben rúgta meg a labdát, amely a hosszú sarokba csapódott.

FISCHERTŐL MARADONÁN ÁT MILLÁIG

Az 1982-es spanyolországi vb-n már 24 csapat vett részt. A megnövekedett mérkőzésszámnak és a fokozatosan az egész világon elterjedő televíziós közvetítéseknek köszönhetően ekkortól kezdődően sokkal több gólt láthatott a szélesebb közönség, így sokkal több találat vált halhatatlanná, épült be az emberek memóriájába. Éppen ezért nem is törekszünk arra, hogy minden nagy gólt felelevenítsünk, ezt rábízzuk a cikkhez hozzászóló olvasóinkra – mi egy színes egyveleget állítottunk össze, melyben remélhetőleg sokan találnak olyan meccseket és momentumokat, melyekre sok év távlatából is szívesen gondolnak vissza.

Kezdjük a sort a német Klaus Fischer 1982-es góljával, aki – már az elődöntő hosszabbításában – öt méterről félfordulatból leadott lövéssel vette be a franciák kapuját, ezzel 3–3-as döntetlenre mentette a meccset, a 11-es rúgások során pedig az NSZK jutott a fináléba.

Korábban azt írtuk: ha '58, akkor Brazília és Pelé. Nos, ha '86, akkor pedig Argentína és Maradona, no meg „Isten keze". De mielőtt rátérnénk az argentinok mennybemenetelére, néhány további emlékezetes találat ugyancsak a mexikói tornáról, amelyet nyugodtan nevezhetünk a „szebbnél szebb gólok" világbajnokságának.

Szergej Alejnyikov jó huszonhat méterről szerzett gólja egy volt abból a hatból, amelyet mi kaptunk a szovjetektől. A külföldi futballtörténészek már nem biztos, hogy emlékeznek erre a találatra, nekünk azonban fájó emlék (ahogy a másik öt is).

Paulo Josimar nevéhez két felejthetetlen gól is kötődik 1986-ból: egyet Észak-Írországnak lőtt közel harmincról a jobb felsőbe, a lengyelek elleni negyeddöntőben (4–0) pedig egy jobb oldali szóló után éles szögből átlőtte a labdát a kapu hosszú oldalába.

A mexikói Manuel Negrete nevére sokaknak talán már nem rémlik, pedig igencsak emlékezetes gólt szerzett a bolgárok ellen 2–0-ra megnyert nyolcaddöntőben: egy kényszerítő után 15 méterről, akrobatikus mozdulattal (félollózva) lőtt a kapu bal alsó sarkába.

És akkor Maradona minden mennyiségben. A vb alatt halhatatlanná váló argentin a legjobb nyolc között két gólt szerzett az angolok ellen, és mindkét találat legendássá vált: előbb kézzel ütötte be a labdát Peter Shilton kapujába (azóta tőle tudjuk, nem is ő szerezte a gólt, hanem „Isten keze"), majd megmutatta, hogy lábbal is megy neki: a saját térfeléről indulva hat ember mellett ment el és lőtt aztán az üres kapuba. Maradona azonban nem csak ezen a meccsen volt eredményes, hiszen összesen öt gólig jutott a tornán. Betalált többek között a belgák elleni elődöntőben is, amikor négy védő próbálta megállítani, mindhiába.

Az 1990-es vb-n már közel sem volt olyan sok emlékezetes találat. Roberto Baggio és Lothar Matthäus szólógóljára (előbbi a csehek, utóbbi a jugoszlávok ellen lőtte), illetve két kameruni villanásra azért sokan máig emlékeznek. Omam-Biyik a címvédő argentinokat tréfálta meg a nyitó meccsen (fejesével az afrikaiak óriási meglepetésre 1–0-ra győztek), Roger Milla pedig a könnyelműsködő kolumbiai kapusból csinált bolondot a nyolcaddöntőben (bár a skorpiórúgásáról is elhíresült René Higuita enélkül is éppen elég „bolond" volt). Tegyük hozzá, mindkét gólban vastagon benne volt a kapus.

A SZABADRÚGÁSGÓLOK VB-JE

Ázsiai futballista eddig nem szerepelt összeállításunkban, és a belgáknak 1994-ben lőtt gólja alapján Szaid Ovairanról sem mondaná meg senki, hogy ő bizony nem brazil, hanem szaúd-arábiai.

Ezen a tornán szerezte utolsó válogatottbeli találatát Diego Maradona (a görögök ellen), majd később megbukott a doppingvizsgálaton, így befejeződött számára az amerikai vb.

Az amerikai világbajnokságról maradt emlékezetes a svédek trükkös szabadrúgása, amellyel például a negyeddöntőben a románokat tréfálta meg a sorfal mögé befutó Tomas Brolin.

Ez a vb egyébként is a nagy szabadrúgásgólokról maradt emlékezetes: a román Gheorghe Hagi az argentinoknak, az amerikai Eric Wynalda a svájciaknak, Hriszto Sztoicskov a németeknek, a brazil Branco pedig a hollandoknak lőtt nagy gólt szabadrúgásból.

1994-ben az Egyesült Államok–Kolumbia meccsen született Andrés Escobar öngólja is, amiért utóbb hazájában agyonlőtték a dél-amerikai futballistát.

BERGKAMP, OWEN, RONALDINHO ÉS MÁSOK

1998-ból két gól biztosan minden szurkolónak eszébe jut, és érdekesség, hogy mindkettőt az argentinok kapták. Az egyiket az angol Michael Owen lőtte a nyolcaddöntőben, miután végig szlalomozott a védők között, a másodikat pedig a holland Dennis Bergkamp szerezte egy hosszú indítás és egy fantasztikus labdaátvétel után a negyeddöntőben. Utóbbi találat az argentinok búcsúját jelentette a franciaországi vb-n.

2002-ből Ronaldinho David Seamant átejtő szabadrúgását vettük elő, amellyel Brazília a legjobb négy közé jutott.

A '98-as gólokért kárpótolandó az argentinokért szurkolókat, a gauchók két találatát is megmutatjuk a legutóbbi, 2006-os tornáról: az első egy végletekig kijátszott Cambiasso-találat a szerbek ellen (csoportmeccs), míg a másik Maxi Rodríguez hatalmas bombája Mexikónak a nyolcaddöntőben.

És végül, de nem utolsósorban még egy óriási „löket" az angol Joe Cole-tól, aki a svédek hálóját vette be a csoportkörben egy nem mindennapi góllal – ezzel a találattal zárjuk a (szerintünk) legemlékezetesebb vb-gólokat felidéző Sportlegünket.