Japán: kihirdette 23-as vb-keretét a kapitány, négy közé akar jutni

Vágólapra másolva!
2010.05.10. 10:03
A japán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Okada Takesi kihirdette (jóval a határidő előtt) huszonhármas, végleges világbajnoki keretét.

A szövetségi kapitány – aki a hivatalos célkitűzés szerint elődöntőbe akarja vezetni az együttest – egyben megerősítette: a vb után távozik posztjáról.

Az egyetlen meglepetés, hogy visszakerült a keretbe a súlyos sérülése után nemrég felépült veterán kapus, Kavagucsi Josikacu.

„Tartom, amit mondtam, hiszek abban, hogy ez a huszonhárom játékos eljuthat a legjobb négy közé" – mondta Okada, akit a válogatott legutóbbi mérkőzésein nyújtott teljesítmény alapján gúnyosan kritizáltak a szurkolók, mondván, az elődöntő legfeljebb álom.

A JAPÁN VB-KERET
Kapusok: Narazaki Szeigo (Nagoja Grampus), Kavasima Ejdzsi (Kawasaki Frontale), Kavagucsi Josikacu (Jubilo Ivata)
Védők: Nakazava Judzsi (Jokohama F-Marinos), Tulio (Nagoja Grampus), Konno Jaszujuki (FC Tokyo), Ivamasa Daiki (Kasima Antlers), Komano Juicsi (Jubilo Ivata), Nagatomo Jumo (FC Tokyo), Ucsida Acudo (Kasima Antlers)
Középpályások: Nakamura Sunszuke (Jokohama F-Marinos), Endo Jaszuhito (Gamba Oszaka), Nakamura Kengo (Kawasaki Frontale), Inamoto Junicsi (Kawasaki Frontale), Abe Juki (Urava Reds), Haszebe Makoto (Wolfsburg), Honda Keiszuke (CSZKA Moszkva), Macui Daiszuke (Grenoble)
Támadók: Okazaki Sindzsi (Simizu S-Pulse), Tamada Keidzsi (Nagoja Grampus), Okubo Josito (Vissel Kobe), Morimoto Takajuki (Catania), Jano Kiso (Albirex Niigata)
Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
Tegnap, 9:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
Tegnap, 8:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Szon Hung Min remekelt az amerikaiak ellen

Minden más foci
2025.09.07. 13:22
Ezek is érdekelhetik