Vb 2010: Kevin Kuranyi ismét képbe került a németeknél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.19. 06:52
Oliver Bierhoff, a német labdarúgó-válogatott menedzsere szerint bekerülhet a nyári világbajnokságra utazó csapatba Kevin Kuranyi, akit Joachim Löw szövetségi kapitány jó ideje mellőz.

„Örülünk annak, hogy remek formában futballozó játékosok állnak rendelkezésre. Úgy vélem, nincs abban semmi, ha megváltoztatjuk korábbi álláspontunkat – idézte a Kölner Stadt-Anzeiger című lap Bierhoffot. – Ha Joachim Löw úgy ítéli meg, hogy Kevin Kuranyi segítségére lehet a csapatnak, be fogja hívni" – tette hozzá.

A Schalke 04 támadója – aki jelenleg 18 gólnál tart a német bajnokságban – 2008 októberében különbözött össze a szövetségi kapitánnyal, aki azonnal kirakta őt a keretből. Löw akkor kijelentette, hogy a továbbiakban ne számítson meghívóra, később pedig többször megerősítette, Kuranyi számára nincs visszaút. A szurkolók, a német sajtó és egyes szakemberek azonban most már szívesen látnák őt a nemzeti együttesben.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik