Mexikó: Az ország történetének legjobb fiataljai utaznak a vb-re - Aguirre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.13. 13:32
Javier Aguirre, a nyári dél-afrikai világbajnokságra készülő mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jelenlegi keretben van az ország történetének legjobb fiatal generációja.

A szakvezető a felkészülési időszakot felvezető hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az együttes fiatal futballistái tudják, hogyan kell győzni, közülük ugyanis többen tagjai voltak a 17 éven aluliak 2005-ös világbajnokságán aranyérmes gárdának.

„Nem ijednek meg akkor sem, ha Olaszország ellen lépnek pályára, és akkor sem, ha Guatemalavárosban kell játszaniuk. – mondta Aguirre. – Nem ver hevesebben a szívük és nem remeg meg a lábuk, ha a brazilok az ellenfelek, ezt pedig én kifejezetten szeretem."

A kapitány ugyanakkor hozzátette, a válogatott attól tökéletes, hogy idősebb labdarúgók is helyet kapnak benne, olyanok, akik már szerepeltek felnőtt vb-ken, így rendelkeznek a megfelelő érettséggel és tapasztalattal.

A június 11-én kezdődő tornán a mexikói csapat az A-csoportban a házigazda dél-afrikaiakkal, valamint a franciákkal és az uruguayiakkal küzd majd meg a legjobb 16-ba kerülésért. A közép-amerikai alakulat májusban hat felkészülési találkozót vív, többek között az angolokkal és a chileiekkel, majd június 3-án a vb-címvédő olaszokkal.
    
Legfrissebb hírek

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
4 órája

Szon Hung Min remekelt az amerikaiak ellen

Minden más foci
Tegnap, 13:22

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11
Ezek is érdekelhetik