Lagerback a fiatalokra számít Ibra és Larsson helyett

IMI MARKOSIMI MARKOS
Vágólapra másolva!
2009.08.11. 17:12
null
Larsson (jobbra) és Ibrahimovic hiányában Lagerbäck (balra) a fiatalokra számít
Címkék
Félig-meddig engedve a közvélemény nyomásának, Lars Lagerbäck szövetségi kapitány öt olyan fiatalt is beválogatott keretébe, akik meghatározó szerepet játszottak a júniusi U21-es Európa-bajnokságon elődöntőbe jutó svéd csapatban. Ha az öt „titán” jól teljesít a Finnország elleni, augusztus 12-i, solnai felkészülési mérkőzésen, könnyen lehet, hogy a szeptemberi, budapesti vb-selejtezőn is találkozunk velük.

Lars Lagerbäck általában nehezen hagyja magát befolyásolni, és a mostani fiatalítást is részben a kényszer szülte: két világklasszis csatára, Henrik Larsson és Zlatan Ibrahimovic sérült – a térdét fájlaló, 37 esztendős Larssonnal kapcsolatban a visszavonulást is emlegetik –, ezért egyikük sem vállalhatja a játékot. Ez persze nem bátortalanítja el az ötös fogat tagjait, Mikael Lustigot (Rosenborg), Marcus Berget (Hamburg), Ola Toivonent (PSV), Pontus Wernbloomot (AZ), valamint a Debrecenben is látott Rasmus Elmet (Kalmar): ők bizonyítani akarnak.

A közvélemény elsősorban Marcus Bergben látja a selejtezőkön eddig a vártnál gyengébben teljesítő svéd együttes megmentőjét. A bizalom annak dacára él, hogy az U21-es Eb gólkirályi címét elhódító Berg ugyanolyan nehezen „termel" a válogatottban, mint Ibra: az első találatát a hatodik fellépésén érte el – ez a Málta elleni júniusi vb-selejtezőn történt, amelyen Ibrahimovic is véget vetett majdnem egyéves gól nélküli időszakának.

A kapitány azonban nem ilyen könnyen meggyőzhető: szerinte a magyar védelem egyszerűbben hatástalanítaná Berget, mint a minden hájjal megkent Larssont. Itt a lehetőség megingatni ebbéli hitében!

Noha a svéd és a finn válogatott egymás elleni mérlege egyoldalú (a 82 mérkőzésből 62-t nyertek meg a svédek, s csupán kilencet a finnek), a legutóbbi találkozó, a 2006-os 0–0 azt üzeni: a sárga-kékek ma már nem mehetnek biztosra szomszédjuk ellen.

Legfrissebb hírek

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
35 perce

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
40 perce

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
59 perce

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
1 órája

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
1 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
1 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
1 órája

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik