A magyar válogatott nem lépett pályára a szombati világbajnoki selejtezőnapon, mégis a mi szempontunkból az egyik legfontosabb fordulón vagyunk túl. A mérleg: egy jó, és egy majdnem jó, de végül sajnos papírforma-eredmény. A svédek gyakorlatilag kiszálltak a csoportelsőségért folytatott küzdelemből, miután hazai pályán kaptak ki 1–0-ra a dán válogatottól, míg a portugálok, ha nehezen is, de 2–1-re nyertek Albániában.

Fotó: Reuters
Felértékelődött a magyar válogatott döntetlenje a Svédországban nyerő Dánia ellen

Fotó: Reuters
Felértékelődött a magyar válogatott döntetlenje a Svédországban nyerő Dánia ellen
MINDENT A 2010-ES VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐKRŐL
Történelmi, hisz a dán csapat még egyszer sem nyert tétmérkőzésen Svédországban.
„Fizikálisan igen jó formában vagyunk, s ez döntő volt ezen a mérkőzésen is. A játékosaim közül mindenki elégedett, egy fantasztikus mérkőzésen vagyunk túl” – tette hozzá Olsen.
A dán válogatott 16 pontot szerezve vezeti a világbajnoki selejtezőcsoportját, három egységgel megelőzve Magyarországot, így már nagyon nehéz lenne elvenni tőlük a csoportelsőséget. Erwin Koeman legénysége ugyanis már csak „nagycsapattal” küzd meg a folytatásban, a svédek pedig mostani vereségükkel gyakorlatilag kiszálltak az elsőségért folytatott versenyből.
Lars Lagerbäck, a svéd válogatott szövetségi kapitánya ennek ellenére elégedett csapata Solnában mutatott teljesítményével. A „jó játék” azonban egyetlen pontocskát sem ért.
„Jó mérkőzést játszottunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Kegyetlen módon, de végül mégis kikaptunk. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, míg a másodikban nagyon végig mi irányítottunk. Reálisan nézve már csak a második hely megszerzésére van esélyünk. De még mindig megvan az esélyünk, hogy elérjük a célunkat” – tette hozzá a svéd szakember.
NILSSON HIBÁJA
A sárga-kékek valóban több lehetőséget is kialakítottak a mérkőzésen, Kim Källström például tizenegyest hibázott a 12. percben. Még a dán gólt is egy svéd, nevezetesen Mikael Nilsson készítette elő, amikor sarokkal épp Thomas Kahlenberg elé tálalta a labdát.
A szombati játéknap előtt nagyon nehéz helyzetben volt a portugál válogatott, s nem sokon múlt, hogy ebből a nehézből szinte lehetetlen alakuljon ki.
A csoport másik meccsén a luzitánok Bruno Alves révén csak hosszabbításban szerezték meg a győztes gólt az ezúttal is remekül küzdő albánok otthonában.
„A végsőkig harcoltunk a győzelemért. Valószínűleg nem szenvedtünk volna ennyire, ha nem engedjük őket egyenlíteni egyből azután, hogy megszereztük a vezető találatot. Így nem volt lehetőségünk arra, hogy nyugodtan játszunk. A fontos az volt, hogy megnyerjük a mérkőzést, a mutatott játék csak másodlagos” – mondta a sokak által bírált portugál szövetségi kapitány, Carlos Queiroz.
A HOSSZABBÍTÁSBAN GYŐZÖTT PORTUGÁLIA
Bruno Alves, a győztes gól szerzője szerint is igen nehéz meccsen vannak túl.
„Nagyon kemény volt. Albániának igen szervezett csapata van. Mi egészen a végsőkig hittünk magunkban, mint ahogy az edzőnk munkájában is. Ez a győzelem pedig hitet ad nekünk a folytatáshoz, és erőt ad ahhoz, hogy még keményebben dolgozzunk. Úgy gondolom, hogy a szép idők ismét visszatérnek, és ott leszünk Dél-Afrikában” – tette hozzá Alves.
Reméljük, ehhez még a magyar válogatottnak is lesz egy-két szava!
VB-SELEJTEZŐK, EURÓPA
| Svédország–Dánia 0–1 (Kahlenberg 22.) |
| Albánia–Portugália 1–2 (Bogdani 29., ill. Almeida 27., B. Alves 93.) |
| 1. Dánia | 6 | 5 | 1 | – | 13–2 | +11 | 16 | ||
| 2. Magyarország | 6 | 4 | 1 | 1 | 8–2 | +6 | 13 | ||
| 3. Portugália | 6 | 2 | 3 | 1 | 8–4 | +4 | 9 | ||
| 4. Svédország | 5 | 1 | 3 | 1 | 2–2 | 0 | 6 | ||
| 5. Albánia | 8 | 1 | 3 | 4 | 4–8 | –4 | 6 | ||
| 6. Málta | 7 | – | 1 | 6 | 0–17 | –17 | 1 |
| Szlovákia–San Marino 7–0 (Cech 3., 32., Pekarík 12., Stoch 35., Kozák 42., Jakubko 63., Hanzel 68.) |
| 1. Szlovákia | 6 | 5 | – | 1 | 17–6 | +11 | 15 | ||
| 2. Észak-Írország | 7 | 4 | 1 | 2 | 12–6 | +6 | 13 | ||
| 3. Lengyelország | 6 | 3 | 1 | 2 | 18–7 | +11 | 10 | ||
| 4. Csehország | 6 | 2 | 2 | 2 | 6–4 | +2 | 8 | ||
| 5. Szlovénia | 6 | 2 | 2 | 2 | 5–4 | +1 | 8 | ||
| 6. San Marino | 7 | – | – | 7 | 1–32 | –31 | 0 |
| Azerbajdzsán–Wales 0–1 (Edwards 41.) |
| Finnország–Liechtenstein 2–1 (Forssell 33., Johansson 71., ill. Frick 13.) |
| 1. Németország | 6 | 5 | 1 | – | 18–4 | +14 | 16 | ||
| 2. Oroszország | 5 | 4 | – | 1 | 9–3 | +6 | 12 | ||
| 3. Finnország | 5 | 3 | 1 | 1 | 8–7 | +1 | 10 | ||
| 4. Wales | 7 | 3 | – | 4 | 5–7 | –2 | 9 | ||
| 5. Azerbajdzsán | 5 | – | 1 | 4 | 0–5 | –5 | 1 | ||
| 6. Liechtenstein | 6 | – | 1 | 5 | 1–15 | –14 | 1 |
| Kazahsztán–Anglia 0–4 (Barry 40., Heskey 45., Rooney 73., Lampard 77. – 11-esből) |
| Fehéroroszország–Andorra 5–1 (Bliznyuk 2., 76., Kalacsev 44., Kornilenko 50., 65., ill. Lima 90.) |
| Horvátország–Ukrajna 2–2 (Petric 2., Modric 68., ill. Sevcsenko 13., Hai 54.) |
| 1. Anglia | 6 | 6 | – | – | 20–4 | +16 | 18 | ||
| 2. Horvátország | 6 | 3 | 2 | 1 | 12–6 | +6 | 11 | ||
| 3. Fehéroroszország | 5 | 3 | – | 2 | 14–7 | +7 | 9 | ||
| 4. Ukrajna | 5 | 2 | 2 | 1 | 7–5 | +2 | 8 | ||
| 5. Kazahsztán | 6 | 1 | – | 5 | 6–20 | –14 | 3 | ||
| 6. Andorra | 6 | – | – | 6 | 2–19 | –17 | 0 |
| Szerbia–Ausztria 1–0 (Milijas 7. – 11-esből) |
| Litvánia–Románia 0–1 (Marica 38.) |
| 1. Szerbia | 6 | 5 | – | 1 | 13–5 | +8 | 15 | ||
| 2. Franciaország | 5 | 3 | 1 | 1 | 7–6 | +1 | 10 | ||
| 3. Litvánia | 7 | 3 | – | 4 | 6–6 | 0 | 9 | ||
| 4. Ausztria | 6 | 2 | 1 | 3 | 7–9 | –2 | 7 | ||
| 5. Románia | 6 | 2 | 1 | 3 | 7–10 | –3 | 7 | ||
| 6. Feröer | 4 | – | 1 | 3 | 1–5 | –4 | 1 |
| Bulgária–Írország 1–1 (Telkijszki 29., ill. Dunne 24.) |
| Ciprus–Montenegró 2–2 (Konsztantinu 13., Mihail 45. – 11-esből, ill. Damjanovics 65., 77.) |
| 1. Olaszország | 6 | 4 | 2 | – | 9–3 | +6 | 14 | ||
| 2. Írország | 7 | 3 | 4 | – | 8–5 | +3 | 13 | ||
| 3. Bulgária | 6 | 1 | 5 | – | 6–4 | +2 | 8 | ||
| 4. Ciprus | 6 | 1 | 2 | 3 | 6–9 | –3 | 5 | ||
| 5. Montenegró | 6 | – | 4 | 2 | 5–8 | –3 | 4 | ||
| 6. Grúzia | 7 | – | 3 | 4 | 4–9 | –5 | 3 |
| Macedónia–Norvégia 0–0 |
| Izland–Hollandia 1–2 (Sigurdsson 88., ill. De Jong 8., Van Bommel 16.) |
| 1. Hollandia | 6 | 6 | – | – | 13–2 | +11 | 18 | ||
| 2. Skócia | 5 | 2 | 1 | 2 | 4–5 | –1 | 7 | ||
| 3. Izland | 6 | 1 | 1 | 4 | 6–10 | –4 | 4 | ||
| 4. Macedónia | 5 | 1 | 1 | 3 | 2–7 | –5 | 4 | ||
| 5. Norvégia | 4 | – | 3 | 1 | 2–3 | –1 | 3 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







