Az „ingatag kispadok csatája” után Raymond Domenech bizakodó

Vágólapra másolva!
2008.10.12. 15:48
Címkék
A 2010-es labdarúgó vb-selejtezői európai zónájának harmadik fordulójában a 7. csoportban megrendezett román–francia találkozó pikantériáját az adta, hogy mind Raymond Domenech francia, mind Victor Piturca román szövetségi kapitány pozíciója veszélyben forgott a találkozó előtt. A 2–2-es döntetlen után lehet, hogy mindkét szakvezető a helyén maradhat. Portugáliában egyelőre nem került szóba Carlos Queiroz leváltása, de Cristiano Ronaldóék így sem lehetnek nyugodtak, hiszen három meccs után csak négy pontot gyűjtöttek, miután Svédországban 0–0-s döntetlent értek el.
„Nincs nagy baj...”
Fotó: Reuters
„Nincs nagy baj...”
„Nincs nagy baj...”
Fotó: Reuters
„Nincs nagy baj...”

A világbajnoki selejtező harmadik fordulójában a Románia–Franciaország mérkőzésen már az első félidő elején úgy tűnt, a francia szövetségi kapitány, Raymond Domenech búcsút inthet a kispadnak, végül azonban a Ribéry–Gourcoff páros megmentette őt és a franciákat is.

„Aggódtam az első 15 perc után” – ismerte el Domenech, akinek át kellett variálnia csapatát, miután Patrick Vieira a bemelegítés során megsérült.

„Az viszont tetszett, amit a második félidőben produkáltunk, és bizonyítottuk, van még esélyünk a kvalifikációra” – mondta a kapitány a 2–2-es döntetlennel záruló mérkőzés után.

Egyelőre nincs szó tehát arról, hogy Domenechnek távoznia kéne, pedig a franciáknál már a lehetséges utód neve is felvetődött: többen a négy évet Monacóban, két évet pedig a Juventusnál töltő, játékosként világ- és Európa-bajnok Didier Dechamps-ra tippelnek.

Ami pedig a portugálokat illeti, nos, a győzelem nekik sem sikerült a svédek ellen, holott sérülése után ismét játékra jelentkezett a tavasszal még az Aranylabda első számú esélyesének tartott Cristiano Ronaldo.

A Manchester United klasszisa azonban most nem tudott hazája nemzeti csapatán segíteni, így a stockholmi mérkőzés gól nélkül zárult. „Nem volt könnyű meccs, de jó eredményt értünk el, és sérülésemet követően már teljesen egészséges vagyok” – mondta a 90 perc lefújása után a Manchester United klasszisa.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI







Legfrissebb hírek

Egy megrémült kecske támadt rá a Giro mezőnyére

Kerékpár
14 perce

NB I: Nyíregyháza–Diósgyőr rangadó

Labdarúgó NB I
30 perce

Legyőzte a Chelsea-t, és nagy lépést tett a BL felé a Newcastle

Angol labdarúgás
40 perce

Egy piros lap és más semmi: döntetlennel zárult a ZTE és az Újpest összecsapása

Labdarúgó NB I
53 perce

Serie A: az Udinese kikapott otthon az utolsó helyezett Monzától

Olasz labdarúgás
1 órája

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
1 órája

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
1 órája

A Z generáció és a sport – az ELTE egyetemi docense járt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik