Számunkra ismerős helyszínen, a solnai Rasunda-stadionban rendezték meg az 1. csoport szombati játéknapjának rangadóját, a svéd válogatott vendége a portugál együttes volt.
Mindkét csapatban akadtak nagy nevű hiányzók, a hazaiaknál az elnyűhetetlen csatárt, Henrik Larssont hiányolhatták a szurkolók, míg a mediterránok Deco és Maniche nélkül érkeztek meg a messzi délről.
Az első félidőben a svédek elsősorban abból húztak hasznot, hogy megfojtották a portugálok támadásépítését. A vendégek futballján érződött az előbb említett két középpályás hiánya, de mivel Cristiano Ronaldo sem volt túl jó formában, a mediterrán válogatott nem játszott túlságosan kreatív futballt.
A fordulás után aztán a vendégek feljavultak, Ronaldónak is volt néhány szép megmozdulása, de hasznosnak egyik sem volt nevezhető. Talán egy beadása bő negyedórával a szünet után, de az ez után a tizenhatoson belül kialakult kavarodáson úrrá lettek a svédek, és kivágták a labdát.
A második félidő végét aztán a hazaiak igencsak megnyomták, de a portugál válogatott Quim vezérletével állta a sarat, a kapus a 75. percben Sebastian Larsson lövését védte magabiztosan, majd két perc múlva Zlatan Ibrahimovic bombáját is hatástalanította.
Így gól nem született a meccsen, és érdekesség, hogy csere is csak kettő volt, a hazaiak kapitánya, Lars Lagerbäck egyáltalán nem változtatott csapatán.
A játéknap előtt második helyezett Dániának nem okozott gondot a sereghajtó Málta legyőzése a mi csoportunkban, az északiak 3–0-ra győzték le a mediterrán szigetország legjobbjait. A dán gólok közül kettőt a francia Toulouse-nál légióskodó Sören Larsen szerzett, míg a „liverpooli” Daniel Agger tizenegyesből volt eredményes.
És mivel a magyar válogatott a Puskás-stadionban 2–0-ra legyőzte Albániát, a dánok hét pontjukkal átvették a vezetést a csoportban.
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ (2010)
EURÓPA, 1. CSOPORT SVÉDORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–0 |
Solna. V: Rosetti (olasz) |
SVÉDORSZÁG: Isaksson – M. Nilsson, Majstorovic, P. Hansson, Safari – D. Andersson, Källström, S. Larsson, Holmén – Elmander, Ibrahimovic. Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck |
PORTUGÁLIA: Quim – Paulo Ferreira, Pepe, Bruno Alves, Bosingwa – Fernando Meira, Raúl Meireles, Joao Moutinho – Nani (Danny, 85.), Hugo Almeida (Quaresma, 63.), Cristiano Ronaldo. Szövetségi kapitány: Carlos Queiróz |
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ (2010)
EURÓPA, 1. CSOPORT DÁNIA–MÁLTA 3–0 (2–0) |
Koppenhága. V: Paniasvili (grúz) |
DÁNIA: Sörensen – Laursen, Agger, Th. Rasmussen, Bögelund, Poulsen, D. Jensen (Th. Kristensen, 82.), Kahlenberg (Krohn-Dehli, 60.), Nordstrand, Rommedahl, S. Larsen (M. Rasmussen, 76.). Szövetségi kapitány: Morten Olsen |
MÁLTA: Haber – Caruana, Azzopardi, Dimech, Agius (Nwoko, 80.), M. Mifsud (Scerri, 87.), Woods, Schembri (Barbara, 60.), Xuereb, Pace. Szövetségi kapitány: Dusan Fizel |
G: S. Larsen (10., 47.), Agger (29. – 11-esből) |
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ (2010)
EURÓPA, 1. CSOPORT MAGYARORSZÁG–ALBÁNIA 2–0 (0–0) |
Budapest, Puskás Ferenc Stadion. V: Circhetta (svájci) |
Magyarország: Fülöp – Szélesi, Vanczák, Juhász, Bodnár – Dárdai, Halmosi – Dzsudzsák, Hajnal (Buzsáky, 61.), Huszti (Vadócz, 87.) – Torghelle (Rudolf, 91.) |
Albánia: Beqaj – Beqiri (Kapllani, 74.), Curri, Dallku, Vangjeli (Hyka, 55., Bulku 84.)– Cana, Duro, Agolli, Lala – Skela, Bogdani |
Gólszerző: Torghelle (49.), Juhász (81.) |
Sárga lap: Juhász (36.), Bodnár (66.), ill. Dallku (47.), Skela (81.) |
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia | | | 3 | 2 | 1 | – | 6–2 | +4 | 7 |
2. Svédország | | | 3 | 1 | 2 | – | 2–1 | +1 | 5 |
3. Portugália | | | 3 | 1 | 1 | 1 | 6–3 | +3 | 4 |
4. Magyarország | | | 3 | 1 | 1 | 1 | 3–2 | +1 | 4 |
5. Albánia | | | 3 | 1 | 1 | 1 | 3–2 | +1 | 4 |
6. Málta | | | 3 | – | – | 3 | 0–10 | –10 | 0 |