Fotó: Action Images (archív)
Henrik Larsson gyakran ünnepelhetett az ellenfelek kapuja előtt
Fotó: Action Images (archív)
Henrik Larsson gyakran ünnepelhetett az ellenfelek kapuja előtt
Az 1971. szeptember 20-án született Henrik Larsson már hat éves korában a neves svéd utánpótlás-nevelő klubnál, a Högaborgsnál rúgta a labdát. Nem véletlenül hangzik úgy a csapat neve, mintha valamelyik Harry Potter-könyvből lenne ismerős: a Högaborgs már több kiváló svéd válogatott játékost varázsolt már a futball nemzetközi színpadára.
Közülük is a legkiválóbbá vált a zöld-foki szigetekről származó édesapa és svéd anya gyermeke, aki 17 évesen aláírta első profi szerződését. A Högaborgstól négy idényután az akkor a svéd másodosztályban szereplő Helsingborgshoz szerződött, ahol két idény alatt 56 meccsen 50 gólt helyezett el az ellenfelek hálójában.
Ezzel felhívta magára fél Európa figyelmét és végül a Feyenoord vette meg, közel 300 ezer angol fontnak megfelelő összegért, amit azért akkoriban nem fizettek ki mindenkiért. „Henke” holland szerződésének érdekessége, hogy mire a Feyenoord ajánlata befutott, őt már gyakorlatilag kész, szinte csak aláírásra váró kontraktussal várta a zürichi Grasshoppers.
Végül mégis Rotterdamba igazolt, így összeállhatott az utolsó nemzetközi szinten is jegyzettnek nevezhető csatársor, amelyben magyar résztvevő is szerepelt: a Kiprich-Larsson páros. Noha, csak két évig játszottak együtt, a 8 év különbség ellenére a svéd állítja, rengeteget tanult példaképétől, „Kipricstől”, s azóta is tartják a kapcsolatot.
Négy év múlva, 1997-ben nem tudott megállapodni szerződés-módosításáról a holland vezetőkkel, a skót Celtic pedig lecsapott rá, és 650 ezer fontért meg is szerezte az addigra már a ’94-es világbajnokságon bronzérmet szerző csatárt. Na persze, ha valakinek, hát neki igazán kijárt a bronz – első válogatottbeli meccsén, a finnek ellen, „Henke” lőtte a másodikat a 3–1-re megnyert mérkőzésen, amely végül az Egyesült Államokba érvényes repülőjegyhez juttatta a „vikingeket.”
A Celticnél gyakorlatilag királlyá vált, 7 év alatt négy bajnoki címet nyert, 2001-ben Európa legjobb góllövőjeként Aranycipős lett, úgy, hogy egy évvel korábban súlyos lábtörést szenvedett, és hosszú hónapokat kihagyott. 2004-ben távozott a keltáktól, úgy, hogy 315 mérkőzésen lőtt 242 gólt – minden hivatalos mérkőzést egybevetve.
A skót sikerek idején, a 2002-es vb után visszavonult a válogatottól, ám alig egy év múlva újra felhúzta a háromkoronás mezt, ráadásul, mindezt éppen a magyar nemzeti tizenegy elleni Eb-selejtezőn – kell-e mondani, ez is győztes visszatérés volt.
Ekkor már persze a Barcelona játékosa volt, és két spanyol bajnoki cím után begyűjtötte a legrangosabb trófeát klubszinten, amit csak be lehet: megnyerte a Bajnokok Ligáját a katalánokkal.
Henke a 2006-os vébé után újfent befejezte a válogatottsággal – ennek ellenére mégis ott volt az idén nyári Eb-n a sárga-kékkel, és ugyan gólt nem lőtt, de a torna után a válogatottságot sem mondta le. A két világesemény között hazatért a Helsingborgshoz, és 2007 első hónapjaiban hét meccsen kölcsönben játszott a Manchester Unitednél – ez angol bajnoki címet ért neki.
Szóval itt tart jelenleg napjaink labdarúgásának egyik legnagyobb egyénisége, aki hazája első csatára lesz, aki századszor húzza fel a válogatott mezét, összességében a negyedik mezőnyjátékos. A csúcson ülő Thomas Ravelli 143 válogatottsága azért nem forog veszélyben, de ha a svédek kijutnak a vébére, és Larsson is elutazik két év múlva Dél-Afrikába, akkor még akár a 116-szoros Roland Nilssont is megelőzheti a rangsorban.