Marcell Jansen portréja

Vágólapra másolva!
2006.06.09. 15:46
Marcell Jansen Jürgen Klinsmann egyik legváratlanabb, legmeglepőbb felfedezése volt: a balhátvéd még alig szerzett magának nevet a Bundesligában, máris állandó kerettag lett a Nationalefben, ráadásul 2006-os hazai világbajnokságon is pályára léphetett.
A bal oldali védő és középpályás Mönchengladbacban született, s az SV Lürrip volt nevelőklubja. 1994-ben igazolta le a Borussia Mönchengladbach, ahol a különböző lépcsőfokokat nagy magabiztossággal vette, bekerült az utánpótlás-válogatottakba is. 2004-ben Dick Advocaat ki is emelte őt az ificsapatból a profik közé, s Jansen 15 mérkőzésen játszott a Bundesligában, ami nem is volt rossz teljesítmény az erős konkurenciát tekintve (Filip Daems és Christian Ziege). Amikor a veterán Ziege sérülése miatt 2005 nyarán visszavonult, Marcell alapember lett a zöld-fehéreknél. Egyébként debütálása nem tartozik a legszerencsésebbek közé: 2004. december 4-én a Hertha ellen esett át a tűzkeresztségen, egy szolid 6:0-s vereséggel! Fizikuma, taktikus, érett védőjátéka valamint lendülete, cselezni tudása hamar közönségkedvenccé tette őt a Borussia-Parkban.

A hollandiai U-21-es világbajnokságon a németek egyik legjobbja volt, s Klinsmann, az akkori szövetségi kapitány sem tudta kivonni magát e hatás alól, így hősünk 2005. szeptember 3-án Szlovákia ellen a válogatottban is bemutatkozhatott. Klinsi nyilatkozatában külön kiemelte a fiatal bekk teljesítményét, dicsérve higgadtságát, így nem meglepő, hogy Jansen egész ősszel a keret tagja maradt, Dél-Afrika és Törökország ellen már a kezdőben helyt kapva. Bár eleinte támadó középpályást játszott, egyre inkább hátrább vonták őt edzői, s ezzel Marcell is jól járt, ugyanis a balhátvéd posztja már évek óta a Nationalelf Achilles-sarka. Klubjában Köppel edző ennek ellenére szívesen tolta feljebb Jansent a taktikai táblán. A hazai világbajnokságon is szerepelt, igaz, csak a portugálok elleni bronzmérkőzésen léphetett pályára, lévén Philipp Lahm kiszorította őt a kezdőből.

Lahmmal a torna után is megmaradt kapcsolata: miután a Mönchengladbach kiesett az élvonalból, legértékesebb játékosát 12 millió euróért eladta a Bayern Münchennek (korábban érdeklődött a bekk iránt a Barcelona és az Arsenal is). Lahm klubcsapatában Willy Sagnol miatt kiszoríthatja az ősszel ínszalagszakadást szenvedő Jansent a kezdőből, azonban a válogatottban jól megférnek a védelem két szélén, köszönhetően annak, hogy Lahm a jobb oldalon is feltalálja magát. Jansen nyolc Eb-selejtezőn kapott szerepet, San Marinónak még gólt is tudott lőni.

04-05 
Bor. Mönchengladbach
15 
     
3.50
05-06 
Bor. Mönchengladbach
32 
     
3.39
06-07 
Bor. Mönchengladbach
23 
     
3.43
07-08 
Bayern München
17 
UEFA
10
0
3.59
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupameccsek száma, nemzetközi kupameccsen szerzett gólok száma.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2006
világbajnokság
1
0
2008
Európa-bajnokság
0
0
Legfrissebb hírek

Hercegek alkonya… Szögre akasztotta Silvestre, Friedel és Ángel is

Minden más foci
2016.01.03. 14:47

HSV: új szerződés híján befejezi Stieber 29 éves klubtársa

Német labdarúgás
2015.07.08. 17:04

Bundesliga: Stieber csapata nem hosszabbít Van der Vaarttal

Német labdarúgás
2015.03.28. 10:18

Vb 2014: egy újonc és egy visszatérő a német keretben

Foci vb 2014
2013.03.24. 15:18

Németország: Marcell Jansen kihagyja a Nationalelf Eb-selejtezőit

Német labdarúgás
2010.10.04. 08:58

Vb 2010: Jansen szerint megnyerik a következő nagy tornát

Foci vb 2010
2010.07.10. 17:31

„Jött Puyol, mint egy vaddisznó, és gólt fejelt"

Foci vb 2010
2010.07.08. 00:26

Hamburg: Jansen súlyosan megsérült, a vb-ről is lemaradhat

Német labdarúgás
2010.03.26. 19:08
Ezek is érdekelhetik