„Semmi kétség, nyerni fogunk” – Del Bosque a spanyol–német negyeddöntőről

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 12:51
Vicente del Bosque optimista a negyeddöntő slágermeccse előtt (Fotó: Getty Images)
Spanyolország és Németország is továbbjutott a labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjéből, a két válogatott pedig pénteken egymás ellen találkozik a negyeddöntőben. A várva várt összecsapás – amely sokak szerint előre hozott döntőnek is beillik – előtt a spanyol válogatott legendás szövetségi kapitánya, a világ- és Európa-bajnok Vicente del Bosque is elmondta a véleményét.

„Spanyolország a torna legnagyobb favoritja, és nincs kétségem afelől, hogy nyerni fogunk”idézte az AS Vicente del Bosquét, aki jelenleg a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) fölé rendelt felügyelőbizottság vezetőjeként tevékenykedik.

A szakember úgy véli, hogy a spanyolok gyorsabb futballt játszanak a németeknél, és ez lehet majd a siker kulcsa: „Spanyolország sokkal gyorsabban és nagyobb ritmusban játszik, mint Németország. Meg vagyok győződve arról, hogy továbbjutunk. Nem vagyok tiszteletlen, mi több, alázatosnak is kell lennünk, de alapvetően Spanyolországot sok szempontból erősebbnek látom, még akkor is, ha Németország jól teljesít támadásban, különösen Musialával a pályán.”

„Támadásban és védekezésben is jók vagyunk. Semmi kétség, hogy nyerni fogunk, habár pénteken a torna két legjobb válogatottja mérkőzik meg egymással, és Németországnak előny, hogy hazai pályán szerepelhet” – zárta gondolatait Del Bosque. 

EURÓPA-BAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
JÚLIUS 5. – PÉNTEK
18.00: Spanyolország–Németország, Stuttgart (45. mérkőzés)
21.00: Portugália–Franciaország, Hamburg (46. mérkőzés)
JÚLIUS 6. – SZOMBAT
18.00: Anglia–Svájc, Düsseldorf (48. mérkőzés)
21.00: Hollandia–Törökország, Berlin (47. mérkőzés)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik