„Nem akartuk nyilvánosságra hozni, hogy ne hasonlítgassanak Messihez” – Yamal a közös képről

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.07.12. 19:04
Lamine Yamal nem szeretné, ha Lionel Messihez hasonlítanák (Fotó: Getty Images)
A spanyolok 16 éves tehetsége, Lamine Yamal egy interjúban beszélt a barcelonai 10-es mezről, a spanyol válogatott titkáról, Adrien Rabiot-ról és a Lionel Messivel készült közös fotóról is.

Lamine Yamal a Jijantes adásában először a spanyol válogatottról beszélt, melynek szerinte az a titka, hogy egy csapatként harcolnak. „Mindent beleadunk egymásért. Még azok is, akik nem játszhatnak sérülés vagy eltiltás miatt. Mindig együtt ünnepeljük a gólokat, egységes az öltöző” – mondta Yamal, akit legjobban Rodri és Cucurella lepett meg a válogatott tagjai közül.

Adrien Rabiot kritizálta Yamalt az elődöntő előtt, amire a fiatal spanyol szélső góllal válaszolt. „A Franciaország elleni meccs után lefeküdtem pihenni, válaszoltam néhány üzenetre, de nagyon jól aludtam. Az Instagram-oldalamat elárasztották az emberek, de nem hiszem, hogy ez nyomás lenne, az emberek örülnek, támogatnak, én pedig próbálom ezt kiélvezni.”  Yamal hozzátette, hogy sem a gólja előtt, sem utána nem beszélt Rabiot-val.

Yamal elmondta továbbá, hogy nem szokta nézni az ellenfelekről szóló videókat, mert így úgy érzi, nagyobb önbizalommal játszhat. A 16 éves szélső barcelonai csapattársai kapcsán kiemelte, hogy reméli, Gavi is Berlinben lesz a vasárnapi döntőn, valamint szeretné, ha Ansu Fati maradna Barcelonában. „Régóta ismerjük egymást, a barátomnak tartom. Nem érdekel, milyen számmal játszom. Olyat szeretnék, ami senki másnak nincs, például a 17-est, ami a távozó Marcos Alonsóé volt” – mondta a napokban a Barcelona felnőttcsapatába is beregisztrált Yamal, akit sokan szóba hoztak a 10-es mezzel.

A napokban népszerű téma volt, hogy Lamine Yamal csecsemő korában Lionel Messivel szerepelt egy képen. „Soha nem beszéltem vele, remélem, egyszer lesz majd erre lehetőségem. Az az igazság, hogy nyilván nem emlékezhettem, hogy közös képem van Messivel. Az apám mondta ezt először, de nem akartuk nyilvánosságra hozni, mert el akartuk kerülni, hogy Leóhoz hasonlítgassanak engem” – árulta el Yamal. „Nem hiszem, hogy bárkit is zavarna, ha a történelem legjobb játékosához hasonlítanák, de soha nem leszel olyan, mint ő.”

 

Legfrissebb hírek

Pécsi Ármin és Dárdai Bence a Golden Boy-díj jelöltjei között

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 23:14

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Laporta Haaland leigazolásáról: Az életben semmi sem lehetetlen

Spanyol labdarúgás
2025.05.20. 16:44

Laporta: Szülői munkaközösséget kellett létrehoznunk a Barcánál

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 16:53

Lamine Yamalt dicsérte, Kylian Mbappét kritizálta Fabio Capello

Spanyol labdarúgás
2025.05.14. 14:23

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
2025.05.11. 10:32

1963 után ismét kapus kaphatja az Aranylabdát? – íme az esélyek

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 10:50

„Európa ismét kegyetlen” – spanyol lapszemle a Barcelona búcsúja után

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:18
Ezek is érdekelhetik