Gündogan szerint mai ellenfele jelenleg a világ legjobb védekező középpályása

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.07.05. 09:13
Rodri (balra) és Gündogan 2023-ban együtt nyert BL-t, most szembenéz egymással az Eb-negyeddöntőben (Fotó: AFP)
Ilkay Gündogan, a német válogatott játékosa úgy véli, a pénteki Eb-negyeddöntőbeli ellenfél, Spanyolország középpályása, Rodri a világ legjobbja a hatos poszton.

A már a Barcelonában profiskodó Gündogan és Rodri 2019 és 2023 között együtt játszott a Manchester Cityben, a német játékos napról napra nyomon követte az Atlético Madridtól szerződtetett spanyol fejlődését Pep Guardiola mellett.

„Hihetetlenül sokat fejlődött ebben a néhány évben, jelenleg nincs párja a világon védekező középpályás poszton, ő a legeslegjobb hatos manapság” – mondta Gündogan.

A 28 éves Rodrinál (104) csak Toni Kroosnak (126) és Jorginhónak (109) van több sikeres passza meccsenként, átadásai 93.5 százaléka jut el csapattársaihoz, szerelési kísérletei 70%-ban sikeresek, nyolcból hat fejpárbajt megnyert. Ráadásul a Grúzia elleni nyolcaddöntőben ő egyenlített, azaz gólerős is.

Gündogan a németeknél támadó középpályás, a magyar válogatott ellen ő is szerzett gólt, várhatóan sokszor találkoznak a stuttgarti pályán. 

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
18.00: Spanyolország–Németország, Stuttgart (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik