Ez alapján a spanyolok már Európa-bajnoknak tekinthetők

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 13:22

Egészen elképesztő, de 2001 óta nem volt olyan spanyol érdekeltségű döntő a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában (és elődjében, az UEFA-kupában), az Európa-bajnokságokon és világbajnokságokon, melyet nem a spanyol csapat nyert meg. Az említettek közül bármelyik sorozatról is legyen szó, ebben az időszakban összesen 22 finálét (!) nyertek meg a spanyolok.

A 2000–2001-es kiírásban a Bayern München tizenegyesekkel nyert a Valencia ellen a BL-döntőben, míg a Liverpool szintén szétlövés után győzött az Alavés ellen az UEFA-kupában, azóta mindössze háromszor fordult elő, hogy egy spanyol csapat döntőt veszítsen, de mindhárom alkalommal a túloldalon is spanyol csapat volt (a Sevilla a 2006–2007-es kiírásban az UEFA-kupát az Espanyol ellen hódította el, míg a Real Madrid a 2013–2014-es és a 2015–2016-os BL-döntőben is legyőzte városi riválisát, az Atléticót).

Egyébként ezen sorozatokon kívül buktak finálét a spanyolok, például a Nemzetek Ligája 2020–2021-es kiírásában épp a franciák ellen veszítették el a döntőt.

 

Legfrissebb hírek

A női Eb döntőjében a címvédő angolok nyertek a spanyolok ellen – 11-esekkel

Minden más foci
5 órája

Agyhártyagyulladása után lehet Eb-győztes az aranylabdás Aitana Bonmatí

Minden más foci
18 órája

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Vizes vb: a spanyoloké a bronzérem a női vízilabdatornán

Vizes vb 2025
2025.07.23. 13:08

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.18. 23:12

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21
Ezek is érdekelhetik