Cody Gakpo: Még nem mutattuk meg a legjobbunkat

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 14:38
Cody Gakpo (11) a törökök elleni negyeddöntőben is csapata legjobbjai közé tartozott, és a menetelést tovább folytatná a döntőig (Fotó: AFP)
A holland válogatott első számú gólfelelősévé előlépő Cody Gakpo bízik benne, nem az elődöntő jelenti csapata számára a végállomást, egyúttal figyelmeztet, a sokat kritizált angolok nem véletlenül jutottak a négy közé.

Elemében van a nagy tornákon Cody Gakpo. A holland válogatott 25 éves támadója a 2022-es katari világbajnokságon három csoportkörben szerzett góllal zárt és a nyári Európa-bajnokságon is három találat áll a neve mellett, Lengyelország, Ausztria és Románia kapuját is bevette – sokat elmond a színvonalról és az egyéni csúcsteljesítmények hiányáról, hogy ezzel is holtversenyben a góllövőlista élén áll. Az oranje 2004 után játszik ismét elődöntőt, a hollandok sokat remélnek legjobbuktól az angolok elleni mérkőzésen.

„Az Eb-t gyönyörű tornaként élem meg a csapattal együtt – idézi a Voetbal International a 29 válogatott mérkőzésen 13 gólt szerző Cody Gakpót. – Már két lépéssel előrébb tartunk, mint ameddig az előző tornán jutottunk, örülök, hogy részese lehetek a menetelésnek. Noha az elődöntőben vagyunk, ez nem jelentheti a torna végállomását. Még nem mutattuk meg a legjobbunkat, bízom benne, hogy a következő mérkőzésen minden összeáll. Voltak jó és rossz pillanataink, ám az, hogy háromszor is hátrányba kerültünk, és felálltunk, mutatja, milyen csapatot alkotunk valójában. Ami a média által sokat kritizált Angliát illeti, nem véletlenül jutott a négy közé, válogatottja tele van nagyszerű játékosokkal. Bellingham világklasszis játékos, amit a Szlovákia elleni góljával is bizonyított – rajta kell tartanunk a szemünket, de sokan játszanak még az ellenfelünknél, akiket nem szabad szem elől tévesztenünk.”

A holland sajtó ugyanakkor nem a Real Madrid klasszisának semlegesítéséről, hanem Bukayo Saka megállításáról cikkez. Az angolok jobbszélsője nem brillírozik a tornán, ám Svájc ellen szép gólt lőtt, a villanás pedig önbizalmat kölcsönözhet neki. Noha Micky van de Ven még nem lépett kezdőként pályára a tornán, elképzelhető, hogy Anglia ellen Nathan Aké helyén futballozhat, a Tottenham bal oldali védőként is bevethető középhátvédje ugyanis 193 centiméteres magassága ellenére már bizonyította, bárkivel felveszi a futóversenyt: az idei Európa-bajnokságon ő volt a hatodik leggyorsabb 35.6 kilométer/órás sebességével, míg a Premier League előző idényében 37.38 kilométer/órás végsebességet mértek nála – az adatok 2021-es vezetése óta ez rekord.

„Ronald Koeman szövetségi kapitánytól függ, megkapom-e a lehetőséget – idézi Micky van de Vent a vi.nl. – Nathan Aké és Virgil van Dijk előttem áll a sorban, fantasztikus védők, akik szintén jól teljesítenek. Bukayo Saka kiváló futballista, aki rendkívül gyors, de Nathan és Virgil is fürge, biztos vagyok abban, hogy ők is ki tudják venni az angol szélsőt a játékból.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik