„Beszéltem vele, nincs túl jó hangulatban” – Joselu Rüdigerről

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.07.04. 13:41
Joselu és Antonio Rüdiger röviden beszélt eszmással a spanyol–német Eb-negyeddöntő előtt (Fotó: Getty Images)
Joselu, a spanyol válogatott támadója Stuttgartban született. Pénteken a házigazda Németország ellen léphet pályára szülővárosában az Eb-negyeddöntőben. A spanyol támadó ennek kapcsán adott interjút, továbbá szót ejtett Antonio Rüdigerről és a karrierjéről is.

Joselu 1990-ben Stuttgartban született, gyerekként rendszeresen járt a VfB Stuttgart mérkőzéseire. Még gyerekként Spanyolországba költözött édesanyjával, és itt is kezdett el focizni 13 évesen a Celta Vigóban, majd 2009-ben a Real Madrid Castillába igazolt.

A felnőttek között azonban nem volt helye, így Németországba ment, ahol a Hoffenheim, a Frankfurt és a Hannover színeiben is játszott. Később Angliában a Stoke Cityben és a Newcastle Unitedben is megfordult, mielőtt visszatért volna Spanyolországba. Az Alavés és az Espanyol után ismét Madridban találhatta magát. 

2023-ban, 33 évesen bemutatkozott a spanyol válogatottban. A Norvégia elleni Eb-selejtezőn csereként beállva két perc alatt duplázott, a madridi pályafutását pedig bajnoki címmel és BL-győzelemmel koronázta meg. Az elődöntőben ráadásul a Bayern München ellen is két perc alatt szerzett két gólt. 

Joselu a válogatottal visszatért oda, ahonnan indult, Stuttgartba.

„Anyukámmal és a nővéremmel beszélgetve sok emlék előjön. Nos, nekem nem, mivel még nagyon kicsi voltam, amikor visszatértünk Spanyolországba. De számukra mindenekelőtt ez egy nagyon különleges mérkőzés lesz. Anyukám is járt erre a pályára, amikor itt volt, hogy megnézze a Stuttgartot. Ő 22 évig volt itt, ez a stadion és ez az ország nagyon jól bánt vele” idézi a Guardian Joselu szavait.

„Magam is megtapasztaltam a tiszteletet, amikor három évig itt játszottam Németországban. Nagyon hálás vagyok, mert nagyon jól bántak velem. De én képviselem Spanyolországot, és nyerni akarunk; ez nem csak azért különleges, mert itt voltam, hanem mert ez egy negyeddöntő. Ott van Németország és Stuttgart. És az első gólom a Bundesligában is Stuttgartban esett, szóval remélhetőleg ez folytatódhat.”

A Hoffenheim 3–0-ra nyert akkor a Stuttgart vendégeként. A gólpasszt Joselunak Roberto Firmino adta, míg az ellenfél kispadján ott ült Antonio Rüdiger. „Beszéltem vele a minap, néhány rövid szót. Nincs túl jó hangulatban, mivel Spanyolországot kapták a negyeddöntőben.”

A világ nagyot fordult Joseluval az elmúlt években. „Soha nem tudhatod, hogy mi történhet. A munka, az áldozatvállalás, a jó emberként való viselkedés elhozhatja, hogy ilyen pillanatokat élj meg. Amikor a Stoke-nál voltam, nem hiszem, hogy bármelyik ottani játékos el tudta volna képzelni, hogy a Real Madridnál játsszon. Soha nem hagytam abba az álmodozást, soha nem hagytam abba a gondolatot, hogy egy nap talán megtörténik, és most nézd meg. Minden napot élvezek. Nem könnyű 33 évesen eljutni egy olyan klubhoz, mint a Real Madrid, elérni azt, amit idén elértem, bekerülni a spanyol válogatottba.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik