Az unalom tanítómesterei – Malonyai Péter jegyzete

ELŐREHOZOTT DÖNTŐNEK minősítette a közhely a pénteki német–spanyolt a futball Európa-bajnokságon, miközben az ilyesmivel jó vigyázni. Éppen a napokban gyászoljuk Aranycsapatunkat, amely két előrehozott döntőt is játszott, hogy Brazília és Uruguay legyőzése után (mindkétszer 4:2) az igazi, jegyzőkönyvekben is rögzített finálét elveszítse (NSZK, 2:3).

Ezzel együtt a német–spanyolra (vagy a végeredmény ismeretében a spanyol–németre) nem legyintek rá. Bármennyire is irtózom a panel szófordulatoktól, a mérkőzés kiérdemelte a közhelyet. Az ok egyszerű: jó volt, lekötött.

Aztán jött a francia–portugál és a semmi, majd tegnap Anglia és Svájc negyeddöntős csatája.

Évtizedek óta nagy híve vagyok az angol válogatottnak, pontosabban 58 esztendeje, 1966 óta. Amikor Anglia világbajnokságot nyert. Ne várjanak tőlem fennkölt szakmai érveket (ezt meghagyom az életembe nyomuló szakértőknek, utólag és előre egyaránt), egyszerűen azért, mert az akkori játékosokat, a kapus Gordon Bankstől Bobby Moore-on és Charltonon át Roger Huntig és Geoff Hurstig szívesen néztem.

És láthattam, mert ez volt az első (szinte) teljes futball-vb a magyar televíziózás történetében, mindez együtt persze hogy megmarad(t) egy tizenéves gyerekben (jelesül: bennem).

Angolbarátként nem sokra vittem azóta, tegnap sem tudtam volna megvédeni őket azokkal szemben, akik visszatérően csak legyintenek rájuk. Nekik ilyen élményeik vannak, miért is ne, hiszen 1966 óta nem nyertek nagy tornát a pártfogoltjaim (egyoldalú).

Ezért a tegnapi meccsért én sem voltam oda, a szív kevés ahhoz, hogy az unalmat elűzze, márpedig az angoloktól a svájci gólig csak a modern (na hiszen…) futball célszerűségét láttam. Esetünkben: csak jussunk tovább valahogy, a többi kit érdekel (és akit érdekel, az maradjon csöndben). Így jutottunk el a hosszabbításig, ahol mindkét csapat korszerű volt (majd a tizenegyesek…), próbálkozgattak, de ugyebár ez a legkevesebb.

Az angolokat a futball tanítómestereként tiszteljük, de ez is a múlt, mint 1966. Ezzel együtt tizenegyesekkel továbbjutott a csapat, de én most is csak a múltnak tudok örülni, nem jó érzés egy jelen idejű műfajban.

Még ha a memória jobban őrzi a múltat, akkor is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!