A spanyol kapitány szerint a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben elmaradhatna a hosszabbítás

Vágólapra másolva!
2024.07.09. 11:00
Luis de la Fuente szerint az elődöntőig nem kellene hosszabbítani az Eb-meccseken (Fotó: Getty Images)
Luis de la Fuente, az Európa-bajnokság kedd esti elődöntőjére készülő spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövőben elmaradhatna a hosszabbítás a kontinenstorna kieséses szakaszában, legalábbis a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben.

A szakember annak ellenére ezen a véleményen van, hogy csapata a nyolc között éppen a kétszer 15 perces ráadásban szerezte a győztes találatot a házigazda németek ellen. Ezzel együtt úgy gondolja, a futballistái sokkal frissebbek lennének, ha nem kellett volna 120 percet játszaniuk pénteken, amikor Mikel Merino a 119. percben „fejelte tovább” őket.

A négy negyeddöntő közül három hosszabbításba torkollott, kettőt tizenegyespárbaj zárt le, az elődöntős csapatok közül egyedül a hollandoknak sikerült a rendes játékidőben kiharcolniuk a továbbjutást.

„Az ilyen tornákon, mint az Eb, amely nagyon sokat kivesz a játékosokból, talán el lehetne törölni a hosszabbítást” – mondta De la Fuente, hozzátéve, hogy az elődöntőben és a fináléban maradhatna ez a lebonyolítás.

Szerinte ha az első két kieséses fordulóban döntetlen esetén egyből tizenegyesek következnének, az „segítené a show-t, mert a játékosok sokkal frissebbek lennének, és a következő köröket jobb fizikai állapotban várhatnák”.

A párhuzamosan zajló dél-amerikai kontinensviadalon, a Copa Américán például csak a döntőben van hosszabbítás, ha szükség van rá. A korábbi fordulókban egyből tizenegyesrúgások következnek, ha döntetlen az eredmény.
 

 

Legfrissebb hírek

A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Minden más foci
2025.03.24. 13:49

Ronald Koeman: Az elmúlt két évben senki sem szorongatta meg annyira Spanyolországot, mint most Hollandia

Minden más foci
2025.03.24. 08:59

Micsoda izgalmak, micsoda meccs! A spanyolok tizenegyesekkel jutottak be az NL-elődöntőbe

Minden más foci
2025.03.23. 23:39

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06

Sérülés miatt valószínűleg véget ért az FC Barcelona középpályásának idénye

Spanyol labdarúgás
2025.03.17. 11:36

Kerkez csapattársa mégis bekerült a spanyol válogatottba

Minden más foci
2025.03.17. 09:36

Meghosszabbította szerződését a spanyol válogatott sikerkapitánya – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.01.27. 13:57

Rodri: Biztos, hogy még ebben az idényben visszatérek!

Spanyol labdarúgás
2025.01.04. 10:03
Ezek is érdekelhetik