Üdvözöljük a Schalke világában – ilyen volt az angol–szerb testközelből

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
• Gelsenkirchen
Vágólapra másolva!
2024.06.17. 21:21
Az Anglia–Szerbia Eb-csoportmeccsen után egyszerűen elesett Gelsenkirchen, a legkevésbé sem mutatkoztak meg a jó szervezés jelei (Fotó: Reuters)
Három csata zajlott vasárnap Gelsenkirchenben: volt egy angol-szerb Eb-meccs, egyet a huligánok rendeztek egymás között, a legnagyobb ütközetet a szurkolók a város rendezési hiányosságaival vívták meg.


Gelsenkirchen nem bírta a nyomást. A vasárnap esti angol−szerb mérkőzésnek otthont adó város már a találkozó előtt megrogyott, utána pedig konkrétan a padlóra került. Mindez elsősorban azért meglepő, mert a Schalke stadionjában rendszeresen szerveznek a vasárnapinál nagyobb látogatottságú mérkőzéseket, az arénában ugyanis a Bundesliga-, illetve mostanában a 2. Bundesliga-meccseken egyes szektorokban állóhelyeket biztosítanak a jobb hangulat érdekében. Ezeken a találkozókon a nézőszám bőven hatvanezer fölé kúszik (a hivatalos befogadóképesség 62 271 fő), az angol−szerbre ezzel szemben „csak” 49 ezer szurkoló látogatott ki.

Ugyanakkor nem a létesítménnyel volt gond, sőt az egész eseményen egyedül az aréna hozta azt, amit ezen a szinten el lehet várni: könnyen megtalálható szektorok és helyek, fantasztikus akusztika, kényelmesen bejárható, széles folyosók, lenyűgöző kialakítás. A problémák a meccs körüli szervezéssel adódtak, ezen a téren viszont amit el lehet rontani, azt sikerült is.

Figyelembe véve, hogy egy nappal korábban a Dortmundban rendezett Olaszország–Albánia mérkőzésen is megdöccent a rendszer a rengeteg szurkoló miatt, korán mentem ki az Arena AufSchalkéhoz (az Eb idején ez a megnevezése él), ahová a gelsenkircheni pályaudvarról egyetlen vonalon, negyedóránként járó, két kocsiból álló villamos viszi ki a népet. Már ekkor érezni lehetett, itt később gondok adódhatnak, mert cirka öt órával a kezdés előtt a villamos nagyjából nyolcvanszázalékos telítettséggel zötyögött.

Némi meglepetésre Dusan Tadics nem került be a szerbek kezdőcsapatába az Anglia elleni első csoportmérkőzésen. A támadó, aki a válogatott egyik legbefolyásosabb játékosa, csak az utolsó jó fél órára állt be az egyébként nem sokat mutató Alekszandar Mitrovics helyére, amikor Szerbiának már égető szüksége volt a gólra. Miután a csapatnak vele együtt sem jött össze az egyenlítés, a Fenerbahce légiósa váratlan és igen éles kirohanást intézett Dragan Sztojkovics szövetségi kapitány ellen a vegyes zónában.
„Én vagyok ennek a válogatottnak a vezére, a csapatkapitánya. Beszéltem a szövetségi kapitánnyal, és elmondtam neki, én vagyok a legjobb játékos a keretben, kilencven percet kellett volna játszanom. Minden másképpen alakult volna, ha az első pillanattól a pályán vagyok, de természetesen tiszteletben tartom a szakvezető döntését. Ha ő azt akarja, hogy csak harminc perceket játsszak, legyen így!” – forrázta le elsősorban a szerb újságírókat Dusan Tadics.
Dragan Sztojkovics csak röviden érintette az ügyet a sajtótájékoztatón, a következőt mondta: „Hogy miért nem tettem be a kezdőbe? Taktikai oka volt, úgy gondoltam, hogy a hajrában tud változást hozni a játékunkba.”
 

Az üggyel kapcsolatban megszólalt Predrag Mijatovics, a korábbi kiváló montenegrói csatár is.
„Pontosan tudom, mit érezhet most Tadics. A tiltakozása teljesen normális, ugyanakkor nem szabad ilyen kirohanást intéznie nyilvánosan. Ez belső ügy, tehát csapaton belül kell rendezni” – mondta a Real Madrid korábbi klasszisa a Mozzart Sportnak.

Máris zúgolódnak a szerbek, Tadics dühöng a kevés játékperc miatt

A stadionnál az első meglepetés akkor fogadott, amikor kiderült, a sajtó képviselőit egyetlen szűk biztonsági kapun engedik be, ráadásul a fotósok felszerelését hosszú ideig vizsgálják át, így sikerült több mint egy órát sorban állni a bejutásig. Így is a szerencsések közé tartozom, mert alig tíz perce voltam benn a médiaközpontban, amikor leszakadt az ég, az újságírók kígyózó sora pedig hosszabb volt, mint amikor én beálltam. Nagyjából egy órával a kezdés előtt mentem be a stadionba elfoglalni a helyemet, és legnagyobb elképedésemre még mindig bőven voltak sorban álló kollégák a beléptetőkapu előtt.

Ekkor már tudni lehetett, odakinn a szurkolók helyzete sem rózsás. Nagyjából délután hatkor, azaz három órával a kezdés előtt különbuszokat állítottak forgalomba a pályaudvar és a stadion között – hogy ez miért nem volt alapvetés, rejtély –, de idővel ezek sem bírták a terhelést, a zuhogó esőben több ezren gyalog tették meg a város központjától a stadionig vezető hat kilométeres utat.

Mindeközben kisebb balhé tört ki Gelsenkirchenben. Sokáig ellentmondásos információk láttak napvilágot ezzel kapcsolatban, és csak annyit lehetett tudni – elsősorban a közösségi médiában terjedő felvételek alapján –, hogy egy étteremnél két csoport üvegekkel, asztalokkal és székekkel dobálta meg egymást. A csetepaténak a valóban gyorsan a helyszínre érkező rohamrendőrök vetettek véget. Az első beszámolók szerint itt is szerb–angol ütközetre került sor, később viszont már szerb–albán összetűzésről beszéltek, hétfőn aztán kiderült, mégiscsak angolok voltak érintve a szerbek mellett. Az ügyben Peter Both, Gelsenkirchen rendőrfőnöke tartott sajtótájékoztatót, s a következőket mondta:      „Egy szerb szurkolói csoport már az étteremben volt, amikor megérkeztek az angolok. Azt nem lehet megállapítani, a szerbek állták-e az angolok útját, vagy az angolok provokálták a szerbeket, de nagyjából százötven ember volt érintve az incidensben. Összesen nyolc személyt tartóztattunk le, hét szerb és egy angol állampolgárt, őket gyorsított eljárással kitoloncoljuk az országból.”

De vissza a vasárnap estéhez, merthogy a mérkőzést követően a délután már rogyadozó rendszer végképp megadta magát! A találkozót követő sajtóesemények nagyjából hajnali egykor értek véget, és feltételezhető volt, hogy a szurkolók ekkorra már régen elhagyták a helyszínt. Ehhez képest a pályaudvar felé közlekedő villamosra még több ezren (!) várakoztak, a peronhoz vezető felüljárón egy gombostűt sem lehetett leejteni, akkora volt a tömeg – amely meg sem mozdult. Bár a stadion egyik parkolójából indítottak buszokat is, ezt az információt kizárólag az Eb applikációjában tették közzé, a helyszínen nem mondták be, így a villamosvonal melletti úton félig megtelő buszok indultak a pályaudvar felé – de egy blokkban hét-nyolc busz, majd ez az opció is megszűnt.

A villamosra várókkal eleinte semmit sem közöltek, majd alig több mint húsz perc után először csak németül, aztán a tömeg zúgolódásának hatására angolul is bemondták, igyekeznek sűríteni a villamosjáratokat, aki pedig Kölnbe menne, a másik irányba is elindulhat, lesz átszállási lehetőség. Tekintve, hogy ez a lehetőség sem mozdította meg az embereket, jobbnak láttam gyalog elindulni, legfeljebb egy-két megállóval lejjebb préselem fel magam egy villamosra és/vagy fogok egy taxit. Szerencsémre (?) a stadion előtti első megállónál sikerült elkapnom egy villamost, de tényleg csak bepréselni tudtam magam, és nem is sejtettem, hogy az eredetileg tizenöt perces útból háromnegyed órás horrorjárat lesz.

Hamar kiderült, én voltam az utolsó, aki felfért a kocsira, a többi megállónál mások már nem tudtak felszállni, de persze több ajtónál is próbálkoztak. Így viszont a villamos sok esetben nem tudott elindulni, a levegő pedig egyre inkább fogyott, az eredetileg légkondicionált járművön nem lehetett ablakot nyitni. A tizenegy megállóból tíz esetben az én oldalamon nyílt az ajtó, ami egyrészt ahhoz a helyzeti előnyhöz juttatott, hogy friss levegőt szippanthattam, ugyanakkor fennállt a lehetősége, lesznek felszállni (bepréselődni) vágyók.

Szerencsére nem érkeztek újabb útitársak, a meglévők pedig hősiesen bírták a megpróbáltatásokat, de akadt egy pillanat, amikor azért mindenki megszeppent: az előttünk haladó, szintén zsúfolásig megtelő villamosból valakit ki kellett menteni – a szerencsétlent a peronon részesítették elsősegélyben –, így viszont mi is csak egy helyben álltunk, a vezető nem mondott semmit, ajtót nem nyitott, az üveg és műanyag felületeken lecsapódó pára pedig gőzkabinná alakította a kocsit.

Ekkor mondta be egy német szurkoló a közösbe: Willkomenn in Schalkewelt! Magyarul: Üdvözöljük a Schalke világában! Ez némileg oldotta a szorongást, majd az angol szurkolók rázendítettek a lélek­erősítő „Enge-land, Enge-land” nótára, amit egyébként egy másik német szurkoló a vagon falának ütemes ütögetésével kísért, és láss csodát, a villamos is elindult! Az alkalmi kórus óriási tapsot kapott, ezzel együtt a pályaudvar előtti utolsó megállónál többen leszálltak, a kocsiban ugyanis tényleg pokoli körülmények uralkodtak.

Többek között ilyen probléval szembesültek a szurkolók Gelsenkirchenben

Az utolsó megállóig viszont euforikus hangulatban telt az út, mert mindenki tudta, nemsokára vége a szenvedéseknek – egy időre. Merthogy a pályaudvaron újabb káosz fogadta a szurkolókat: a korábban zsinórmértékként szolgáló Deutsche Bahn – amely az Eb egyik hivatalos szponzora – egyetlen szerelvényét sem tudta pontosan elindítani. Akadtak órás késések, váratlanul más vágányokra áthelyezett járatok, az információs táblák és az applikációk nem tudták lekövetni a változásokat, így a gelsenkircheni pályaudvar felbolydult méhkasra hasonlított, ahol a több száz kivezényelt rendőrön pontosan látszott, őket is csak egy hajszál választja el az összeomlástól.

A szállásomhoz, Oberhausenbe induló vonat „csak” tizenhét percet késett, és mindössze egyszer került át más vágányra, igaz, az előtte induló dortmundi járatra olyan sokan szálltak fel, hogy további három perc késés is összejött. De tekintve, hogy végül még ülőhelyet is sikerült szereznem, kifejezetten luxuskörülmények között éreztem magam, amikor kigördült Gelsen­kirchenből.

Nem mondom, újra átélném-e ezt a mizériát, de ezek után kíváncsian várom, mit hoz a folytatás a június 22-i Törökország–Portugália mérkőzésen, amelynek ugyanígy a Schalkewelt ad majd otthont.

Hiába őrizték a szerbek Jude Bellinghamet (10) egyszer megelőzte őket és gólt is szerzett (Fotó: Reuters)

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
C-CSOPORT
SZERBIA–ANGLIA 0–1 (0–1)
Gelsenkirchen, Arena AufSchalke, 48 953 néző. Vezette: Daniele Orsato (Ciro Carbone, Alessandro Giallatini) – olaszok
Gólszerző: Bellingham (13.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik