Szoboszlai Dominik: Innen szép a győzelem!

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.15. 17:39
Szoboszlai szerint nem szabad még búslakodni (Fotó: Koncz Márton)
Mint ismert, szombaton, a labdarúgó Európa-bajnokság A-csoportjának nyitó körében Magyarország 3–1-es vereséget szenvedett Svájctól. A mérkőzés után Szoboszlai Dominik hangsúlyozta, gyenge volt az első félidő, de búslakodniuk még nem szabad.

 

„Fogalmam sincs, mi volt a baj – kezdte az értékelését Szoboszlai Dominik. – Teljesen más csapat volt az első félidőben a pályán, mint a másodikban. Van még két meccs hátra, nem szabad búslakodni. Innen szép a győzelem.”

„Nem mehetsz bele úgy egy meccsbe, hogy azt hiszed, ajándékba adnak majd három pontot. Ezért meg kell dolgozni. Idáig is úgy jutottunk el, hogy küzdöttünk végig. Nem fogja azt mondani a német vagy a skót válogatott, hogy elengedi a mérkőzését” – folytatta.

„A második félidő jó volt. Nem voltunk megijedve, így kellett volna játszanunk az elejétől kezdve.”

 

Legfrissebb hírek

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlaiék tönkretennék Guardiola ezredik meccsét

Angol labdarúgás
15 órája

Eltemették Jenei Imrét

Magyar válogatott
2025.11.08. 15:43

A Liverpool megkezdte a tárgyalásokat Szoboszlai szerződéshosszabbításáról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.11.08. 13:53

Redzic Damir álma teljesült: Szeretnék tanulni Szoboszlai Dominiktól

Magyar válogatott
2025.11.08. 11:05

A liverpooli drukkerek szerint Szoboszlai Dominik az idény legjobb játékosa – videó

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:41

Az idény során másodszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:29
Ezek is érdekelhetik