Szerhij Rebrov: Jósoljanak a szurkolók, mi a románok elleni meccsre figyelünk!

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.06.14. 09:37
A Ferencváros korábbi vezetőedzője, Szerhij Rebrov versenyképes csapatot faragott az ukrán válogatottból (Fotó: AFP)
Szerhij Rebrov szövetségi kapitány vezetésével három felkészülési meccsel a hátuk mögött érkeznek az ukránok az Európa-bajnokságra, akik a biztos védelem mellett nagyszerű támadókkal büszkélkedhetnek.

Nem bízták a véletlenre az ukránok. Van olyan együttes, amely egy felkészülési mérkőzést játszott az Európa-bajnokság előtt, Ukrajna viszont hármat is. Előbb gól nélküli döntetlent ért el a házigazda Németország ellen, majd 3–1-re kikapott Lengyelországtól, végül 4–0-ra legyőzte Moldovát.

A szurkolók bizakodva várják a kontinenstornát, ­mindenekelőtt Szerhij Rebrov szövetségi kapitány miatt. A Ferencváros korábbi sikeredzője nagyszerű munkát végez a nemzeti csapat élén, tavaly júniusi kinevezése óta csupán két mérkőzést veszítettek el, hajszálon múlt, hogy nem egyenes ágon jutottak ki az Eb-re, a pótselejtezőt pedig simán vették. Szerhij Rebrov irányításával Ukrajna nem meglepő módon fegyelmezett és taktikus futballt játszik, a kapuban a Real Madriddal kiváló idényt futó Andrij Lunyin helye megkérdőjelezhetetlen, a mezőnyben meg olyan futballisták közül válogathat a szakvezető, mint a La Liga gólkirálya, Artem Dovbik, a Valencia csatára, Roman Jaremcsuk, az Arsenal szélsője, Olekszandr Zincsenko vagy a Chelsea támadója, Mihajlo Mudrik.

„Örülök, hogy három felkészülési mérkőzést játszottunk, a futballistáink ezeken a meccseken tudnak jó formába kerülni – idézte a szövetség oldala az 50 esztendős szakvezetőt.  – Még van néhány nap az első Eb-meccsünkig, a lehető legjobban felkészülünk. Hogy mivel lennék elégedett az Európa-bajnokságon? A jóslást meghagyom a szurkolóknak, nekünk csak a Románia elleni nyitó meccsünkre kell koncentrálnunk. A felkészülés során voltak hibáink, ezeket ki akarjuk javítani. A Moldova elleni utolsó tesztmeccsen a játékosok megértették, hogy meg kell adni az alaphangot, hiszen a nyakunkon az Európa-bajnokság rajtja.”

Andrij Lunin nagyszerű formában védte végig az idényt a Real Madridban, Thibaut Courtois sérülése miatt megkapta a lehetőséget, és élt is vele. Balszerencséjére a Bajnokok Ligája-döntő előtt beteg lett, így ki kellett hagynia a Borussia Dortmund elleni aranycsatát, de mint mondta, már jó állapotban van.

„Fizikailag nagyszerűen érzem magam, készen állok az Európa-bajnokságra – mondta a szövetség oldalának a 25 éves kapus. – Jó, hogy sok dolgom volt a Moldova elleni utolsó felkészülési mérkőzésen, hiszen így formában maradok, és az önbizalmam is rendben van. Románia ellen igyekszünk követni a szövetségi kapitány utasításait, jól szeretnénk kezdeni az Eb-t.”

Ukrajna június 17-én Románia, 21-én Szlovákia, 26-án pedig Belgium ellen lép pályára az Európa-bajnokság csoportkörében.

E-CSOPORT

Belgium, Románia, Ukrajna, Szlovákia

ROMÁNIA
Kapusok: 12 – Horatiu Moldovan (Atlético Madrid – Spanyolország), 1 – Florin Nita (Gaziantep – Törökország), 16 – Stefan Tarnovanu (FCSB)
Védők: 11 – Nicusor Bancu (Universitatea Craiova), 15 – Andrei Burca (Al-Ahdud – Szaúd-Arábia), 3 – Radu Dragusin (Tottenham – Anglia), 22 – Vasile Mogos (CFR), 5 – Ionut Nedelcearu (Palermo – Olaszország), 24 – Bogdan Racovitan (Raków Czestochowa – Lengyelország), 2 – Andrei Ratiu (Rayo Vallecano – Spanyolország), 4 – Adrian Rus (Pafosz – Ciprus)
Középpályások: 8 – Alexandru Cicaldau (Konyaspor – Törökország), 17 – Florinel Coman (FCSB), 10 – Ianis Hagi (Alavés – Spanyolország), 20 – Dennis Man (Parma – Olaszország), 6 – Marius Marin (Pisa – Olaszország), 18 – Razvan Marin (Empoli – Olaszország), 13 – Valentin Mihaila (Parma – Olaszország), 14 – Darius Olaru (FCSB), 23 – Deian Sorescu (Gaziantep – Törökország), 21 – Nicolae Stanciu (Damak – Szaúd-Arábia), 26 – Adrian Sut (FCSB)
Támadók: 7 – Denis Alibec (Muaiter – Katar), 25 – Daniel Birligea (CFR), 19 – Denis Dragus (Gaziantep – Törökország), 9 – George Puscas (Bari – Olaszország)
Szövetségi kapitány: Edward Iordanescu


SZLOVÁKIA
Kapusok: 1 – Martin Dúbravka (Newcastle United – Anglia), 23 – Henrich Ravas (New England Revolution – Egyesült Államok), 12 – Marek Rodák (Fulham – Anglia)
Védők: 15 – Vernon De Marco (Hatta – Egyesült Arab Emírségek), 6 – Gyömbér Norbert (Salernitana – Olaszország), 16 – Dávid Hancko (Feyenoord – Hollandia), 25 – Sebastian Kósa (Spartak Trnava), 4 – Adam Obert (Cagliari – Olaszország), 2 – Peter Pekarík (Hertha BSC – Németország), 14 – Milan Skriniar (Paris Saint-Germain – Franciaország), 3 – Denis Vavro (FC Köbenhavn – Dánia)
Középpályások: 11 – Bénes László (Hamburg – Németország), 21 – Matús Bero (Bochum – Németország), 8 – Ondrej Duda (Hellas Verona – Olaszország), 13 – Patrik Hrosovsky (Genk – Belgium), 19– Juraj Kucka (Slovan Bratislava), 22 – Stanislav Lobotka (Napoli – Olaszország), 5 – Tomás Rigo (Baník Ostrava – Csehország)
Támadók: 9 – Róbert Bozeník (Boavista – Portugália), 20 – Dávid Duris (Ascoli – Olaszország), 17 – Lukás Haraslín (Sparta Praha – Csehország), 24 – Leo Sauer (Feyenoord – Hollandia), 26 – Ivan Schranz (Slavia Praha – Csehország), 18 – David Strelec (Slovan Bratislava), 7 – Tomás Suslov (Hellas Verona – Olaszország), 10 – Lubomír Tupta (Slovan Liberec – Csehország)
Szövetségi kapitány: Francesco Calzona (olasz)


BELGIUM
Kapusok: 1 – Koen Casteels (Wolfsburg – Németország), 13 – Mats Sels (Nottingham Forest – Anglia), 12 – Thomas Kaminski (Luton Town – Anglia)
Védők: 21 – Timothy Castagne (Fulham – Anglia), 25 – Maxim De Cuyper (FC Bruges), 4 – Wout Faes (Leicester City – Anglia), 15 – Thomas Meunier (Trabzonspor – Törökország), 3 – Arthur Theate (Rennes – Franciaország), 5 – Jan Vertonghen (Anderlecht), 2 – Zeno Debast (Anderlecht)
Középpályások: 7 – Kevin De Bruyne (Manchester City – Anglia), 18 – Orel Mangala (Lyon –Franciaország), 24 – Amadou Onana (Everton – Anglia), 8 – Youri Tielemans (Aston Villa – Anglia), 23 – Arthur Vermeeren (Atlético Madrid – Spanyolország), 6 – Axel Witsel (Atlético Madrid – Spanyolország), 16 – Aster Vranckx (Wolfsburg – Németország)
Támadók: 19 – Johan Bakayoko (PSV – Hollandia), 11 – Yannick Carrasco (Al-Sabab – Szaúd-Arábia), 17 – Charles De Ketelaere (Atalanta – Olaszország), 22 – Jérémy Doku (Manchester City – Anglia), 10 – Romelu Lukaku (AS Roma – Olaszország), 14 – Dodi Lukebakio (Sevilla – Spanyolország), 20 – Lois Openda (RB Leipzig – Németország), 9 – Leandro Trossard (Arsenal – Anglia)
Szövetségi kapitány: Domenico Tedesco (olasz)


UKRAJNA
Kapusok: 1 – Heorhij Buscsan (Dinamo Kijev), 23 – Andrij Lunyin (Real Madrid – Spanyolország), 12 – Anatolij Trubin (Benfica – Portugália)
Védők: 21 – Valerij Bondar (Sahtar Doneck), 2 – Juhim Konoplja (Sahtar Doneck), 22 – Mikola Matvijenko (Sahtar Doneck), 26 – Bohdan Mihajlicsenko (Polisszja Zsitomir), 16 – Vitalij Mikolenko (Everton – Anglia), 3 – Olekszandr Szvatok (Dnipro), 4 – Makszim Taloverov (LASK – Ausztria), 24 – Olekszandr Timcsuk (Dinamo Kijev), 13 – Illja Zabarnij (Bournemouth – Anglia)
Középpályások: 18 – Volodimir Brazsko (Dinamo Kijev), 15 – Viktor Cihankov (Girona – Spanyolország), 8 – Ruszlan Malinovszkij (Genoa – Olaszország), 10 – Mihajlo Mudrik (Chelsea – Anglia), 19 – Mikola Saparenko (Dinamo Kijev), 5 – Szerhij Szidorcsuk (Westerlo – Belgium), 6 – Tarasz Sztepanenko (Sahtar Doneck), 14 – Heorhij Szudakov (Sahtar Doneck), 17 – Olekszandr Zincsenko (Arsenal – Anglia)
Támadók: 11 – Artem Dovbik (Girona – Spanyolország), 9 – Roman Jaremcsuk (Valencia – Spanyolország), 7 – Andrij Jarmolenko (Dinamo Kijev), 25 – Vladiszlav Vanat (Dinamo Kijev), 20 – Olekszandr Zubkov (Sahtar Doneck)
Szövetségi kapitány: Szerhij Rebrov


E-CSOPORT
JÚNIUS 17., HÉTFŐ
15.00, München: Románia–Ukrajna
18.00, Frankfurt am Main: Belgium–Szlovákia
JÚNIUS 21., PÉNTEK
15.00, Düsseldorf: Szlovákia–Ukrajna
JÚNIUS 22., SZOMBAT
21.00, Köln: Belgium–Románia
JÚNIUS 26., SZERDA
18.00, Frankfurt am Main: Szlovákia–Románia
18.00, Stuttgart: Ukrajna–Belgium

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik