Münchenből skót falut varázsoltak a szurkolók – képek, videók

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.14. 10:24
A szurkolók pillanatok alatt skót falut varázsoltak Münchenből (Fotó: Getty Images)
Vége a várakozásnak, ma, június 14-én, pénteken 21 órától a Németország–Skócia mérkőzéssel kezdődik a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság. Bizonyára már rengeteg magyar is útra kelt Németországba, de a skótok is többszázezres szurkolótáborral érkeztek a kontinenstornára, s több német várost is „elfoglaltak”. Ráadásul még az is kiderült, milyen, ha a skót duda bajor bőrnadrággal párosul.

Megérkeztek, mint megérkeztek, valósággal ajtóstul rontottak be Németországba a skót szurkolók. 

Már a brüsszeli repülőtéren elkezdték a hangolódást.

És a gépen sem hagyták abba.

Aztán percek alatt skót várost varázsoltak Münchenből.

Volt, aki fürdőkádnak használta az egyik müncheni szökőkutat.

A skótok az ősi rivális angolokat kiejtő Diego Maradonát is éltették.

A bulinak pedig megadták a módját a bárokban is.

A skót válogatott tagjai is jól érezték magukat, John McGinn még a bajor bőrnadrágosok táncába is bekapcsolódott.

De nem mindenki érkezett könnyű úton, repülővel Németországba. Craig Ferguson például 41 nappal ezelőtt gyalog indult útnak, s épp akkor teljesítette a több mint 1000 mérföldes távot, amikor a többi szurkoló is Münchenbe ért, de inkább nem idézzük a „célba érkezéskor” mondott szavait.

Fergusonnal és saját nevével ellentétben Ethan Walker viszont nem gyalog, hanem kerékpárral tette meg az utat.

Bár nem tudjuk, hogy a magyar válogatott csoportellenfeleként a skótok meddig jutnak, de aggodalomra ad okot, hogy velük van az „erő”, hiszen Ewan McGregor személyében még egy jedilovagot is magukkal vittek, ő pedig meglátogatta azt a szurkolótársát, aki egy 58 éves veterán minibusszal érkeztek Németországba.

A-CSOPORT 
JÚNIUS 14., PÉNTEK
21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt am Main: Svájc–Németország

A-CSOPORT

Németország, Magyarország, Svájc, Skócia

MAGYARORSZÁG
Kapusok: 12 – Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), 1 – Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), 22 – Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők: 3 – Balogh Botond (Parma – Olaszország), 21 – Botka Endre (Ferencvárosi TC), 24 – Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), 5 – Fiola Attila (Fehérvár FC), 2 – Lang Ádám (Omonia – Ciprus), 6 – Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), 4 – Szalai Attila (SC Freiburg – Németország)
Középpályások: 14 – Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), 26 – Kata Mihály (MTK Budapest), 11 – Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), 15 – Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), 8 – Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), 18 – Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), 7 – Loic Nego (Le Havre – Franciaország), 13 – Schäfer András (Union Berlin – Németország), 17 – Callum Styles (Sunderland – Anglia)
Támadók: 9 – Ádám Martin (Ulszan HD – Dél-Korea), 23 – Csoboth Kevin (Újpest FC), 16 – Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), 25 – Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), 20 – Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), 10 – Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), 19 – Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi (olasz-magyar)


SKÓCIA
Kapusok: 21  Zander Clark (Hearts), 1 – Angus Gunn (Norwich City – Anglia), 12  Liam Kelly (Motherwell)
Védők: 16  Liam Cooper (Leeds United – Anglia), 5  Grant Hanley (Norwich City – Anglia), 13  Jack Hendry (Al-Ettifak – Szaúd-Arábia), 22  Ross McCrorie (Bristol City – Anglia), 26  Scott McKenna (FC Köbenhavn – Dánia), 15  Ryan Porteous (Watford – Anglia), 2 – Anthony Ralston (Celtic), 3 Andrew Robertson (Liverpool – Anglia), 24  Greg Taylor (Celtic), 6  Kieran Tierney (Real Sociedad – Spanyolország)
Középpályások: 17  Stuart Armstrong (Southampton – Anglia), 11  Ryan Christie (AFC Bournemouth – Anglia), 14  Billy Gilmour (Brighton – Anglia), 20  Ryan Jack (Rangers), 7  John McGinn (Aston Villa – Anglia), 8  Callum McGregor (Celtic), 23  Kenny McLean (Norwich City – Anglia), 4  Scott McTominay (Manchester United – Anglia), 
Támadók: 10  Ché Adams (Southampton – Anglia), 19  Tommy Conway (Bristol City – Anglia), 25  James Forrest (Celtic), 18  Lewis Morgan (New York Red Bulls – Egyesült Államok), 9  Lawrence Shankland (Hearts)
Szövetségi kapitány: Steve Clarke


NÉMETORSZÁG
Kapusok: 12 – Oliver Baumann (Hoffenheim), 1 – Manuel Neuer (Bayern München), 22 – Marc-André ter Stegen (FC Barcelona – Spanyolország), 
Védők: 16 – Waldemar Anton (VfB Stuttgart), 20 – Benjamin Henrichs (RB Leipzig), 6 – Joshua Kimmich (Bayern München), 24 – Robin Koch (Eintracht Frankfurt), 18 – Maximilian Mittelstädt (VfB Stuttgart), 3 – David Raum (RB Leipzig), 2 – Antonio Rüdiger (Real Madrid – Spanyolország), 15 – Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund), 4 – Jonathan Tah (Bayer Leverkusen)
Középpályások: 23 – Robert Andrich (Bayer Leverkusen), 11 – Chris Führich (VfB Stuttgart), 5 – Pascal Gross (Brighton – Anglia), 21 – Ilkay Gündogan (FC Barcelona – Spanyolország), 8 – Toni Kroos (Real Madrid – Spanyolország), 10 – Jamal Musiala (Bayern München), 25 – Emre Can (Dortmund), 19 – Leroy Sané (Bayern München), 17 – Florian Wirtz (Bayer Leverkusen)
Támadók: 14 – Maximilian Beier (Hoffenheim), 9 – Niclas Füllkrug (Borussia Dortmund), 7 – Kai Havertz (Arsenal – Anglia), 13 – Thomas Müller (Bayern München), 26 – Deniz Undav (VfB Stuttgart)
Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann


SVÁJC
Kapusok: 21 – Gregor Kobel (Borussia Dortmund – Németország),  12 – Yvon Mvogo (Lorient – Franciaország), 1 – Yann Sommer (Internazionale – Olaszország)
Védők: 5 – Manuel Akanji (Manchester City – Anglia), 4 – Nico Elvedi (Mönchengladbach – Németország), 13 – Ricardo Rodríguez (Torino – Olaszország), 22 – Fabian Schär (Newcastle – Anglia), 2 – Leonidas Stergiou (VfB Stuttgart – Németország), 3 – Silvan Widmer (Mainz – Németország), 15 – Cédric Zesiger (Wolfsburg – Németország)
Középpályások: 20 – Michel Aebischer (Bologna – Olaszország), 25 – Zeki Amdouni (Burnley – Anglia), 8 – Remo Freuler (Bologna – Olaszország), 24 – Ardon Jashari (Luzern), 26 – Fabian Rieder (Rennes – Franciaország), 23 – Xherdan Shaqiri (Chicago Fire – Egyesült Államok), 16 – Vincent Sierro (Toulouse – Franciaország), 11 – Renato Steffen (Lugano), 17 – Rubén Vargas (Augsburg – Németország), 10 – Granit Xhaka (Bayer Leverkusen – Németország), 6 – Denis Zakaria (Monaco – Franciaország)
Csatárok: 18 – Kwadwo Duah (Ludogorec – Bulgária), 7 – Breel Embolo (Monaco – Franciaország), 19 – Dan Ndoye (Bologna – Olaszország), 9 – Noah Okafor (Milan – Olaszország), 14 – Steven Zuber (AEK Athén – Görögország)
Szövetségi kapitány: Murat Yakin

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik