Modric góllal nyitotta a meccset, a horvátok legyőzték idegenben Portugáliát

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 20:49
A horvát csapatkapitány, Luka Modric (középen) fogadja a gratulációkat a berúgott tizenegyes után (Fotó: Getty Images)
Horvátország labdarúgó-válogatottja 2–1-re győzött Portugália vendégeként az Európa-bajnokságra hangoló két csapat szombati felkészülési mérkőzésén. A szintén az Eb-re készülő Dánia hazai pályán 3–1-re verte Norvégiát, Belgium pedig Romelu Lukaku duplájára építve 3–0-ra Luxemburgot.

 

Alig kezdődött el a mérkőzés, amikor Mateo Kovacic tizenegyest harcolt ki Vitinhával szemben – hiába minden reklamálás, a német játékvezető döntése nem változott, a 8. percben Luka Modric nekifuthatott a pontra letett labdának, és a jobb alsó sarokba lőtte (0–1, VIDEÓ ITT!).

Érdekesség, hogy Modric éppen ezen a napon szerezte első Eb-gólját 16 évvel ezelőtt – ugyancsak tizenegyesből, ugyancsak a mérkőzés elején; alábbi cikkünkben megnézhető.

 

A gól növelte a horvátok magabiztosságát, akár újabbat szerezhettek volna a szünetig, ám Diogo Costán nem tudtak kifogni. 

Roberto Martínez, a portugálok szövetségi kapitánya négyet cserélt a szünetben, és a frissítés szinte azonnal eredményt hozott: a 48. percben ziccerig kijátszott gyors akció végén Diogo Jota egyenlített (1–1, VIDEÓ ITT!).

Hamar jött a válasz: az 54. percben Mario Pasalic lövése a lécről visszapattant, és a lesipuskás Ante Budimir a hálóba fejelt (1–2, VIDEÓ ITT!).

A folytatásban mindkét oldalon akadtak helyzetek, gól nem született – a horvátok megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
PORTUGÁLIA–HORVÁTORSZÁG 1–2 (0–1)
Oeiras (Lisszabon). V: Osmers (német)
PORTUGÁLIA: Diogo Costa – Dalot (Semedo, a szünetben), Rúben Dias, Goncalo Inácio, Nuno Mendes (Joao Cancelo, a szünetben) – Bruno Fernandes (Pedro Neto, 70.), Joao Palhinha, Vitinha (Matheus Nunes, 84.) – Bernardo Silva, Goncalo Ramos (Diogo Jota, a szünetben), Joao Félix (Rafael Leao, a szünetben). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
HORVÁTORSZÁG: Livakovic – Stanisic, Sutalo, Pongracic, Gvardiol – Modric (Sucic, 54.), Brozovic (Ivanusec, 75.), Kovacic (Vlasic, 75.) – Majer (Mario Pasalic, 54.), Budimir (Petkovic, 67.), Kramaric (Perisic, 54.). Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Gólszerző: Diogo Jota (48.), ill. Modric (8. – 11-esből), Budimir (56.)


HAALAND BETALÁLT, DE A DÁNOK KETTŐVEL LEGYŐZTÉK NORVÉGIÁT

A svédek után a norvégokat is legyőzték az Európa-bajnokságra készülő dánok: Pierre-Emile Höjbjerg egy tűzijáték végi lapos lövéssel szerezte meg a vezetést (1–0, VIDEÓ ITT!), gyorsan jött Jannik Vestergaard fejes gólja is (2–0, VIDEÓ ITT!).

S hogy ez a mérkőzés se érjen véget Erling Haaland-gól nélkül, a hajrá kezdetén a norvég gólgyáros remek ütemben indult be Martin Ödegaard kiugratására, és a kapust is kicselezve a hálóba lőtt (2–1, VIDEÓ ITT!). Haaland 33 válogatott mérkőzésén 31 gólt szerzett, és már csak kettő hiányzik neki az 1934 óta élő norvég rekord beállításához.

Az utolsó szó azonban egy hazai játékosé volt: a véghajrára becserélt Yussuf Poulsen talált közelről a hálóba a letámadással labdát szerző Victor Kristiansen beadásából (3–1, VIDEÓ ITT!).

DÁNIA–NORVÉGIA 3–1 (2–0)
Koppenhága, Bröndby Stadion. V: Frappart (francia)
DÁNIA: Schmeichel – J. Andersen, A. Christensen (S. Kjaer, 62.), Vestergaard – Bah (Maehle, 62.), M. Hjulmand (Delaney, a szünetben), Höjbjerg, V. Kristiansen – Skov Olsen (C. Eriksen, 62.), Höjlund (Dolberg, 62.), Damsgaard (Y. Poulsen, 84.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
NORVÉGIA: Nyland – Ryerson (Hanche-Olsen, 75.), Ajer, Östigaard, Pedersen (Möller Wolfe, a szünetben) – Ödegaard, Berge (Vetlesen, 87.), Thorsby (P. Berge, 75.) – Bobb (Botheim, 87.), Haaland, Nusa (Dönnum, a szünetben). Szövetségi kapitány: Staale Solbakken
Gólszerző: Höjbjerg (12.), Vestergaard (21.), Y. Poulsen (90.), ill. Haaland (72.)


Romelu Lukaku így harcolta ki a tizenegyest (Fotó: AFP)

LUKAKU KÉT GÓLT LŐTT, A BELGÁK SIMÁN MEGVERTÉK LUXEMBURGOT

Bár a belgák érvényesítették a papírformát Luxemburg ellen, nem csupán örömük telt a mérkőzésben: a combját fájlaló Thomas Meunier-t már a 16. percben le kellett cserélni, nincs kizárva, hogy a rutinos védő lemarad az Európa-bajnokságról.

Ami pedig az első számú örömforrást illeti: Romelu Lukaku gólerősen futballozott. A 31 éves támadó az első félidőben hosszú vágta után kiharcolt és értékesített egy tizenegyest (1–0, VIDEÓ ITT!), a szünet után pedig a legjobbkor volt jó helyen – közvetlen közelről a hálóba pofozta a labdát Jérémy Doku beadásából (2–0, VIDEÓ ITT). Lukaku pillanatnyi válogatott mérlege: 115 mérkőzés, 85 gól, azaz szombat este megelőzte a világranglistán Puskás Ferencet (85/84).

Alighanem Lukaku helyezkedése is szerepet játszott abban, hogy az őrzésébe belefeledkező luxemburgiak későn figyeltek fel a középen megiramodó Leandro Trossard-ra, aki a 81. percben remek labdaátvétel után szép gólt lőtt a kapu jobb oldalába (3–0, VIDEÓ ITT!).

BELGIUM–LUXEMBURG 3–0 (1–0)
Brüsszel. V: Raczkowski (lengyel)
BELGIUM: Casteels – Meunier (De Cuyper, 16.), Faes, Witsel (Vranckx, a szünetben), Castagne (Bakayoko, 64.) – Mangala, Am. Onana (Debast, 64.) – Trossard, De Bruyne (De Ketelaere, 72.), Doku (Carrasco, 64.) – R. Lukaku. Szövetségi kapitány: Domenico Tedesco
LUXEMBURG: Moris – Jans (Lohei, 78.), Mahmutovic, Chanot, Carlson, Dzogovic (Jonathans, 86.) – Olesen, C. Martins (Selimovic, 54.), Philipps (Ikene, 86.) – G. Rodrigues (Videira, 86.), Da. Sinani. Szövetségi kapitány: Luc Holtz
Gólszerző: R. Lukaku (42., 57. – az elsőt 11-esből), Trossard (81.)


 

PORTUGÁLIA
Kapusok: Diogo Costa (FC Porto), José Sá (Wolverhampton Wanderes – Anglia), Rui Patrício (Roma – Olaszország)
Védők: António Silva (Benfica), Danilo Pereira (Paris Saint-Germain – Franciaország), Diogo Dalot (Manchester United – Anglia), Goncalo Inácio (Sporting CP), Joao Cancelo (FC Barcelona – Spanyolország), Nélson Semedo (Wolverhampton Wanderes – Anglia), Nuno Mendes (Paris Saint-Germain – Franciaország), Pepe (FC Porto), Rúben Dias (Manchester City – Anglia)
Középpályások: Bruno Fernandes (Manchester United – Anglia), Joao Neves (Benfica), Joao Palhinha (Fulham – Anglia), Rúben Neves (Al-Hilal – Szaúd-Arábia), Vitinha (Paris Saint-Germain – Franciaország), Matheus Nunes (Manchester City – Anglia)
Támadók: Bernardo Silva (Manchester City – Anglia), Cristiano Ronaldo (Al-Naszr – Szaúd-Arábia), Diogo Jota (Liverpool – Anglia), Francisco Conceicao (FC Porto), Goncalo Ramos (Paris Saint-Germain – Franciaország), Joao Félix (FC Barcelona – Spanyolország), Pedro Neto (Wolverhampton Wanderes – Anglia), Rafael Leao (Milan – Olaszország)
Szövetségi kapitány: Roberto Martínez (spanyol)

F-CSOPORT
JÚNIUS 18., KEDD
18.00, Dortmund: Törökország–Grúzia
21.00, Lipcse: Portugália–Csehország
JÚNIUS 22., SZOMBAT
15.00, Hamburg: Grúzia–Csehország
18.00, Dortmund: Törökország–Portugália
JÚNIUS 26., SZERDA
21.00, Gelsenkirchen: Grúzia–Portugália
21.00, Hamburg: Csehország–Törökország


HORVÁTORSZÁG
Kapusok: Dominik Livakovic (Fenerbahce – Törökország), Ivica Ivusic (Pafosz – Ciprus), Nediljko Labrovic (Rijeka)
Védők: Domagoj Vida (AEK Athén – Görögország), Josip Juranovic (Union Berlin – Németország), Josko Gvardiol (Manchester City – Anglia), Borna Sosa (Ajax – Hollandia), Josip Stanisic (Bayer Leverkusen – Németország), Josip Sutalo (Ajax – Hollandia), Martin Erlic (Sassuolo – Olaszország), Marin Pongracic (Lecce – Olaszország)
Középpályások: Luka Modric (Real Madrid – Spanyolország), Mateo Kovacic (Manchester City – Anglia), Marcelo Brozovic (Al-Naszr – Szaúd-Arábia), Mario Pasalic (Atalanta – Olaszország), Nikola Vlasic (Torino – Olaszország), Lovro Majer (Wolfsburg – Németország), Luka Ivanusec (Feyenoord – Hollandia), Luka Sucic (RB Salzburg – Ausztria), Martin Baturina (Dinamo Zagreb)
Támadók: Ivan Perisic (Hajduk Split), Andrej Kramaric (Hoffenheim – Németország), Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb), Marko Pjaca (Rijeka), Ante Budimir (Osasuna – Spanyolország), Marco Pasalic (Rijeka)
Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic

B-CSOPORT
JÚNIUS 15., SZOMBAT
18.00, Berlin: Spanyolország–Horvátország 
21.00, Dortmund: Olaszország–Albánia
JÚNIUS 19., SZERDA
15.00, Hamburg: Horvátország–Albánia
JÚNIUS 20., CSÜTÖRTÖK
21.00, Gelsenkirchen: Spanyolország–Olaszország
JÚNIUS 24., HÉTFŐ
21.00, Düsseldorf: Albánia–Spanyolország
21.00: Lipcse: Horvátország–Olaszország


DÁNIA
Kapusok: Mads Hermansen (Leicester City – Anglia), Frederik Rönnow (Union Berlin – Németország), Kasper Schmeichel (Anderlecht – Belgium)
Védők: Joachim Andersen (Crystal Palace – Anglia), Alexander Bah (Benfica – Portugália), Andreas Christensen (FC Barcelona – Spanyolország), Simon Kjaer (AC Milan – Olaszország), Rasmus Kristensen (Roma – Olaszország), Victor Kristiansen (Bologna – Olaszország), Joakim Maehle (Wolfsburg – Németország), Victor Nelsson (Galatasaray – Törökország), Jannik Vestergaard (Leicester City – Anglia)
Középpályások: Thomas Delaney (Anderlecht – Belgium), Christian Eriksen (Manchester United – Anglia), Morten Hjulmand (Sporting CP – Portugália), Pierre-Emile Höjbjerg (Tottenham – Anglia), Mathias Jensen (Brentford – Anglia), Christian Nörgaard (Brentford – Anglia) 
Támadók: Jacob Bruun Larsen (Burnley – Anglia), Mikkel Damsgaard (Brentford – Anglia), Kasper Dolberg (Anderlecht – Belgium), Anders Dreyer (FC Bruges – Belgium), Rasmus Höjlund (Manchester United – Anglia), Yussuf Poulsen (RB Leipzig – Németország), Andreas Skov Olsen (FC Bruges – Belgium), Jonas Wind (Wolfsburg – Németország)
Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand

C-CSOPORT
JÚNIUS 16., VASÁRNAP
18.00, Stuttgart: Szlovénia–Dánia
21.00, Gelsenkirchen: Szerbia–Anglia
JÚNIUS 20., CSÜTÖRTÖK
15.00, München: Szlovénia–Szerbia
18.00, Frankfurt: Dánia–Anglia
JÚNIUS 25., KEDD
21.00, Köln: Anglia–Szlovénia
21.00, München: Dánia–Szerbia


BELGIUM
Kapusok: Koen Casteels (Wolfsburg – Németország), Mats Sels (Nottingham Forest – Anglia), Thomas Kaminski (Luton Town – Anglia)
Védők: Timothy Castagne (Fulham – Anglia), Maxim De Cuyper (FC Bruges), Wout Faes (Leicester City – Anglia), Thomas Meunier (Trabzonspor – Törökország), Arthur Theate (Rennes – Franciaország), Jan Vertonghen (Anderlecht), Zeno Debast (Anderlecht)
Középpályások: Kevin De Bruyne (Manchester City – Anglia), Orel Mangala (Lyon –Franciaország), Amadou Onana (Everton – Anglia), Youri Tielemans (Aston Villa – Anglia), Arthur Vermeeren (Atlético Madrid – Spanyolország), Axel Witsel (Atlético Madrid – Spanyolország), Aster Vranckx (Wolfsburg – Németország)
Támadók: Johan Bakayoko (PSV – Hollandia), Yannick Carrasco (Al-Sabab – Szaúd-Arábia), Charles De Ketelaere (Atalanta – Olaszország), Jérémy Doku (Manchester City – Anglia), Romelu Lukaku (AS Roma – Olaszország), Dodi Lukebakio (Sevilla – Spanyolország), Lois Openda (RB Leipzig – Németország), Leandro Trossard (Arsenal – Anglia)
Szövetségi kapitány: Domenico Tedesco (olasz)

E-CSOPORT
JÚNIUS 17., HÉTFŐ
15.00, München: Románia–Ukrajna
18.00, Frankfurt: Belgium–Szlovákia
JÚNIUS 21., PÉNTEK
15.00, Düsseldorf: Szlovákia–Ukrajna
JÚNIUS 22., SZOMBAT
21.00, Köln: Belgium–Románia
JÚNIUS 26., SZERDA
18.00, Frankfurt: Szlovákia–Románia
18.00, Stuttgart: Ukrajna–Belgium

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik