Megvan az Eb nyitómeccsének játékvezetője

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.06.12. 13:01
Turpin (jobbra) a Bajnokok Ligája elődöntője után ismét találkozhat Manuel Neuerrel (Fotó: Getty Images)
A francia Clément Turpin lesz a pénteken kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság Németország–Skócia nyitómérkőzésének a játékvezetője – áll az UEFA hivatalos honlapján.

 

A 42 éves Clément Turpin igazán rutinos játékvezetőnek számít, több mint 280 francia élvonalbeli mérkőzés mellett 48 Bajnokok Ligája- és 24 Európa-liga-találkozón fújta a sípot. A 2018-as és a 2022-es világbajnokságon összesen öt meccsen dirigált. Turpin a harmadik Európa-bajnokságára készül, 2016-ban és 2020-ban is két meccset kapott – érdekesség, hogy a franciaországi kontinenstornán ő vezette a mieink első mérkőzését a tornán, amikor 2–0-ra legyőztük Ausztriát.

A francia bíró dirigált a 2022-es BL-döntőn (Real Madrid–Liverpool 1–0), illetve egy évvel korábban a Villarreal által a Manchester United ellen szétlövésben megnyert Európa-liga-döntőn.

A Transfermarkt.com nyilvántartása szerint a német válogatott meccsén négy alkalommal fújta a sípot, s eddig még veretlen vele a csapat: három győzelem mellett egy döntetlen a mérleg. A skótoknál az A-válogatotthoz még nem volt szerencséje, az U21-es csapatnak egy 2012-es, Hollandia elleni 0–0-s meccsén működött közre.

 

Legfrissebb hírek

Kovács István: Megható, hogy ennyi év kemény munka után rám bízták a BL-döntő vezetését

Bajnokok Ligája
13 órája

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01

Vad II István után Pintér Csaba is búcsúzik

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:18

Tizennégy év után vezet újra férfi NB I-es meccset női játékvezető

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 08:23

Játékvezetés: visszavonul Vad II István

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 16:04

Magyar játékvezetők fújják a férfi kézilabda El bronzmérkőzését

Kézilabda
2025.05.15. 18:23

Feczkó Tamás a Honvéd veresége után: Szerintem csak a lelátón ülő játékosaim nem kaptak ma sárga lapot

Labdarúgó NB II
2025.05.13. 10:04

Kovács István előtt csak ketten tripláztak a nemzetközi kupasorozatokban

Bajnokok Ligája
2025.05.13. 09:46
Ezek is érdekelhetik