Meddig jutnának az Európa-bajnokságon? Íme, a tornáról lemaradók álomtizenegye!

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 20:22
Se James Maddison, se Jack Grealish az Eb-keretben, de a mi összeállításunkba befértek (Fotó: Getty Images)
A napokban már minden az Európa-bajnokságról szól, ami nem véletlen, hiszen pénteken kezdetét veszi a németországi torna, de előtte még emlékezzünk meg azokról a világsztárokról, akik sérülés vagy éppen (sokszor nehezen érthető) kapitányi döntés következtében maradnak le a 2024-es Eb-ről. Fontos, hogy a listára csak a kijutott nemzetek sztárjai kerültek fel, így Erling Haaland vagy Alexander Isak sem jöhetett szóba, de volt miből válogatni…

 

AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGRÓL LEMARADÓK ÁLOMCSAPATA

KAPUS: THIBAUT COURTOIS (BELGIUM)

Vitán felül áll, hogy a Real Madrid belga játékosa a világ egyik legjobb kapusa. Courtois még tavaly nyáron keresztszalag-szakadást szenvedett, majd felépült, de még visszatérése előtt, egy edzés során újra partvonalon kívülre került. Gondolhatnánk, ennek is köze van hozzá, hogy kihagyja az Eb-t, de ez nem igaz. A szezon végére teljesen felépült, öt meccsen védte a madridiak kapuját – közte a Bajnokok Ligája-döntőben, ahol pazar védéseket mutatott be – és egyetlen gólt sem kapott. Ennek ellenére a belga keretből kimaradt. Hogy miért? A választ egy személyes ellentétben kell keresni közte és Domenico Tedesco szövetségi kapitány között, aki többször bírálta már a kapus stílusát – Courtois ezekre a nyilatkozatokra a közösségi médiában bohócfejjel reagált. A viszony elmérgesedett, így a szurkolók eggyel kevesebb klasszist láthatnak majd Németországban.

JOBBHÁTVÉD: BEN WHITE (ANGLIA)

Folytatjuk a megkezdett utat, listánk jobbhátvédje ugyanis szintén egy konfliktus miatt marad távol a tornától. Ben White egészen szenzációs idényt futott az Arsenalban, messze a liga legjobbja volt posztján, sőt sok szakértő év végi topligás álomcsapatába is befért. Ennek ellenére kicsit sem volt meglepő, hogy kimaradt az Eb-keretből… A most 26 éves védő a 2022-es világbajnokság alatt hivatalosan családi vészhelyzetre hivatkozva hagyta ott az angol válogatottat, a brit sajtó híreiből azonban nem sokkal később kiderült, hogy az egyik stábtaggal veszett össze, amiért az edzőpályán és a stadionokon kívül nem mutatott kellő érdeklődést a futball iránt. Gareth Southgate nem ő mellé állt az ügyben, ráadásul nála egyébként is Kyle Walker a favorit ezen a poszton, így a németországi keretből is kihagyta az Arsenal játékosát.

JOBB BELSŐ VÉDŐ: MATS HUMMELS (NÉMETORSZÁG)

A következő két pozícióban szimpla kapitányi döntésről van szó, és sokan egyikkel sem értenek egyet. Mats Hummels már 35 éves, fénykorához képest rengeteget kopott a sebessége, mégis fantasztikus idényt tudhat maga mögött. A Borussia Dortmund vezéreként a Bundesligában sem játszott rosszul, a Bajnokok Ligájában azonban egyenesen remekelt, mindkét PSG elleni elődöntős mérkőzésen a meccs legjobbjának választották meg. Helyezkedésben, blokkolásban és felpasszokban is elit, Julian Nagelsmann azonban kihagyta a német keretből, mondván, az első három opcióba nem fért volna be a posztján. A rutinja miatt persze így is elvihette volna, de azt a részét Toni Kroos, Manuel Neuer és Thomas Müller megoldja.

BAL BELSŐ VÉDŐ: PAU CUBARSÍ (SPANYOLORSZÁG)

Egy 17 esztendős játékos esetében nem kéne, hogy meglepő legyen, ha nem viszik ki egy kontinenstornára, itt azonban mégis erről van szó. Pau Cubarsí az idény második felében kapott először érdemi játékperceket az FC Barcelonában, de azonnal elképesztően érett, meggyőző játékkal rukkolt elő, a Napoli elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján a meccs emberének választották meg, csapata pedig alig kapott gólt, amikor pályán volt. Korát meghazudtolóan érett játékos, aki párharcerős és remekül bánik a labdával, ami spanyolként különösen fontos. A bő keretbe meg is hívta Luis de la Fuente szövetségi kapitány, de végül úgy döntött, az összesen négy belső védőből álló végleges keretébe nem fér bele egy ilyen rutintalan futballista.

BALHÁTVÉD: DAVID ALABA (AUSZTRIA)

Az egyik legjobb játékos, aki kihagyja az Eb-t. Ausztria sok szempontból a torna egyik sötét lova lehet, hiszen Ralf Rangnick irányításával legutóbbi 16 meccséből tizenkettőt megnyert, mindössze egy vereség mellett, ráadásul masszív, a Bundesligára épülő játékosállománya van. Ennek ellenére nagyon fog hiányozni a csapatnak legnagyobb sztárja, a 31 éves David Alaba, aki belső védőként, balhátvédként és még középpályásként is bevethető lenne. A Real Madrid klasszisa novemberben szenvedett keresztszalag-szakadást, azóta nagyjából felépült, a BL-döntő keretében már jelzésértékűen ott volt, de még korántsem százszázalékos, így le kellett mondania az Európa-bajnokságról.

BELSŐ KÖZÉPPÁLYÁS: SANDRO TONALI (OLASZORSZÁG)

Összeállításunk egyértelmű kakukktojása, hiszen nem kapitányi döntés vagy sérülés miatt kell kihagynia a tornát. Az indok sokkal durvább: sportfogadás miatti eltiltás. Sandro Tonali évekig nyújtott klasszis teljesítményt a Milanban, de 2023 nyarán a Newcastle-höz szerződött, amely 70 millió euró körüli összeget sem sajnált érte. A bemutatkozása is jól sikerült, de nem sokkal később, még az ősz folyamán eltiltották, s azóta sem lépett pályára. Tonali ugyanis része volt az olasz játékosok körül kirobbant sportfogadási botránynak: a hatóságok megállapították, hogy több alkalommal folytatott illegális szerencsejátékot, s saját meccseire is fogadott, így tíz hónapos eltiltást róttak ki rá októberben. Ha nem töltené még mindig azt, minden bizonnyal tagja lenne Olaszország 26 fős keretének, sőt...

BELSŐ KÖZÉPPÁLYÁS: GAVI (SPANYOLORSZÁG)

Elképesztően erős a spanyol válogatott középpályája, amely Rodrival (Manchester City) és Pedrivel (Barcelona) kezdődik, de még egy szintet léphetne, ha Gavi is ott lenne az Eb-keretben. A még mindig csak 19 esztendős Gavi ősszel, egy grúzok elleni, már tét nélküli Eb-selejtezőn szenvedett keresztszalag-szakadást, amelyből egyelőre nem épült fel. A Barcelona Golden Boy-díjas szupertehetsége kétségtelenül túl lett játszatva az elmúlt években, de az ilyen sérülésekre nem lehet felkészülni. Játékosprofilja épp tökéletes lett volna a válogatott számára, így azonban még kérdéses a jobb oldali kezdőnyolcas kiléte.

A baj pillanata... (Fotó: Getty Images)

TÁMADÓ KÖZÉPPÁLYÁS: JAMES MADDISON (ANGLIA)

A Leicester Cityvel 2023 tavaszán a Premier League-ből kieső támadó középpályás tavaly a Tottenhambe igazolt, ahol pár meccs alatt a szurkolók kedvencévé vált. Góljaival, gólpasszaival, pontrúgásaival, kulcspasszaival rögtön a Spurs egyik legfontosabb játékos lett, aki posztján is kiemelkedett a világ talán legerősebb bajnokságában. Ekkor az Eb-selejtezős angol válogatottnak is alappillére volt, de nem sokkal később megsérült, hónapokat hagyva ki. 2024-ben visszatért, de tavasszal nem tudta megközelíteni korábbi formáját, így Gareth Southgate úgy döntött, a szűk keretbe nem fér be. Utóbbi védelmében fontos megjegyezni, hogy a végleges keretből Jude Bellingham, Cole Palmer és Phil Foden is tud ezen a poszton futballozni, úgyhogy tényleg létszámfelettivé vált volna a Spurs középpályása.

JOBBSZÉLSŐ: JADON SANCHO (ANGLIA)

A Manchester Unitednél töltött őszét követően esélytelennek tűnt, hogy felkerül egy ilyen listára, mostanra viszont az sem vált elképzelhetetlenné, hogy bekerül az angol keretbe – végül nem így történt. Jadon Sancho már az ősz elején összeveszett az MU vezetőedzőjével, Erik ten Haggal, akit egy X-posztban meg is hazudtolt nyilatkozataiért, majd nem volt hajlandó nyilvánosan elnézést kérni tőle. Sancho emiatt kikerült a Manchester United keretéből, majd télen kölcsönben visszatért korábbi klubjához, a Borussia Dortmundhoz. Ott aztán gyorsan formába lendült, és a tavasz végére kulcsembere lett a BL-döntőig menetelő német csapatnak, ezért felvetődött: akár az Eb-n is ott lehet. Southgate mégis úgy döntött, túl sok a 24 éves szélső minőségi posztriválisa, így nem nem hívta be a háromoroszlánosok keretébe.

CSATÁR: CHRISTOPHER NKUNKU (FRANCIAORSZÁG)

Egészen pazar lipcsei idényeket követően került múlt nyáron 60 millió euróért a Chelsea-hez Christopher Nkunku, de a nyári felkészülés végén súlyos sérülést szenvedett, ami miatt a teljes őszt kihagyta. A francia támadó ezután visszatért, ám a keretmenedzselési gondokkal küzdő londoniaknál nem tudott kellően formába lendülni, így aztán a 2022-es világbajnokság után az idei Európa-bajnokságról is lemarad, még ha képességei miatt tagja is lehetne az egyébként brutális erőkből álló keretnek.

BALSZÉLSŐ: JACK GREALISH (ANGLIA)

A sajtót tekintve az ő kihagyása volt az egyik legmeglepőbb kapitányi döntés, pedig ha mögé nézünk, logikus. Jack Grealish a 2022–2023-as idényben remekül játszott, fontos tagja volt a triplázó Manchester Citynek, a mögöttünk hagyott évadban azonban sérülések, formahanyatlás és posztriválisai (Phil Foden, Jérémy Doku) miatt egyre kevesebb játéklehetőséghez jutott. Egy az egyben, a játék tempójának irányításában remek opció, de egyes képességek miatt Phil Foden, Anthony Gordon és Eberechi Eze is megelőzte a posztján, szóval Southgate úgy döntött, a szűk keretbe már nem tudja magával vinni. Eb helyett így partizhat majd…

KEZDŐCSAPAT
Courtois – White, Hummels, Cubarsí, Alaba – Tonali, Gavi, Maddison – Sancho, Nkunku, Grealish

CSEREPAD
Pedro Porro (Spanyolország), Reece James (Anglia), Destiny Udogie (Olaszország), Harry Maguire (Anglia), Marcos Llorrente (Spanyolország), Leon Goretzka (Németország), Dominic Solanke (Anglia), Michael Olise (Franciaország) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik