„Kölniekkel játszó lila tünemény”

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.06.15. 12:37
Törőcsik András (jobbra) szenzációsan futballozott a Köln elleni KEK-nyolcaddöntő első, Megyeri úti mérkőzésén (3–1), megteremtve a lehetőséget arra, hogy a németországi visszavágón kicsikarják a továbbjutást a lila-fehérek (Fotó: MTI/Németh Ferenc)
A magyar válogatott eddig egyszer lépett pályára a kölni stadionban, míg klubcsapataink közül az újpestiek kétszer is, legutóbb pedig két éve a Fehérvár játszott a magyar válogatott első 2024-es Eb-csoportmeccsének helyszínén.


A háromszoros német bajnok, négyszeres Német Kupa-győztes, ám a legutóbbi idény végén a Bundesligából tizenhetedik helyezettként kieső 1. FC Köln otthonában játssza szombaton első, Svájc elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzését a magyar válogatott. A találkozónak otthont adó, a 2006-os világbajnokságra jelentősen átépített korábbi Müngersdorfer Stadion, mai nevén RheinEnergieStadion (amely a szponzornevek UEFA-tilalma miatt az Eb-n hivatalosan Kölni Stadion néven fut) ritkán fogadott magyar csapatot hivatalos mérkőzésen – de azért négyszer volt már rá példa.

Nemzeti csapatunk csupán egyszer játszott itt korábban, időben is az volt az első magyar fellépés a stadionban. Még 1941. április 6-án történt, felkészülési mérkőzés volt, a németek 7:0-ra nyertek, de a dátumból könnyen kitalálható, milyen sportértéke lehetett annak a meccsnek 1941 tavaszán. A második világháború második évében jártunk, Magyarország már csatlósa volt a Harmadik Birodalomnak, néhány hónappal később a német – és magyar – haderő megindult a Szovjetunió felé, a végzetébe. Labdarúgásunkban is a káosz volt az úr: Fábián Józsefnek szövetségi kapitányként ez volt az első mérkőzése, előtte 13 meccsen Ginzery Dénes irányított, majd lett újra kapitány a 0:7 után egy mérkőzés erejéig, ezt követően két meccsre visszatért Fábián… Négy újoncot is avatott, de a taktikai problémák súlyosabbak voltak. Akkor zajlott heves vita arról, ki kell-e tartani a WM-rendszer mellett vagy új formációra van szükség, végül a játékosok teljesen összezavarodva léptek pályára. Már az előjelek sem voltak kedvezők: a kezdőcsapatba jelölt FTC-csatárt, Kiszely Istvánt az utazás előtti este a Váci úton ismeretlenek megtámadták és megszúrták, helyette Zsengellér Gyula utazott

„Elszomorodott szívvel, lesújtva vettük a Kölnből érkező jelentéseket, amelyek arról számolnak be, hogy Magyarország labdarúgó csapata 65 000 néző előtt 7:0 (3:0) arányú súlyos vereséget szenvedett Németország válogatottjaitól – írta a Nemzeti Sport, amely azért „jelentésekből” értesült, mert kiküldött tudósítója, Bókai Mattanovich Béla technikai okokból nem tudott telefonjelentést adni. – A Rajna partján a magyar futballisták a már sokszor megbukott védekező rendszer miatt alig jutottak szóhoz és nagyrészt mást sem csináltak, mint a német csatárok szellemes, okos és a híres bécsi iskolán felépülő technikás támadásait igyekeztek fejvesztetten és eredmény nélkül megakadályozni. Amióta futballsport van ebben az országban – több mint negyven éve –, ilyen kudarc még nem érte labdarúgósportunkat (…) Az új futballkapitány kinevezése után korszakalkotó tervekkel lépett a nyilvánosság elé, ezek közül azonban csak egyet váltott valóra: kihagyta a magyar csapatból dr. Sárosi Györgyöt.”

 

Amikor legközelebb magyar együttes lépett pályára Kölnben, már sokkal békésebb volt a világ: 1966 februárjában az Újpesti Dózsa játszott Vásárvárosok Kupája-nyolcaddöntőt a „kecskésekkel”. A Müngersdorfer Stadionban 3:2-re kikapott ugyan a magyar együttes, otthon 4:0-ra győzött és továbbjutott. A lila-fehérek kapuját a válogatott Szentmihályi Antal védte, őt kértük meg, idézze fel 58 évvel ezelőtti emlékeit a kölni VVK-mérkőzésről.

„Meredeken indult a párharc, hiszen egy-nullára, majd Göröcs János egyenlítő gólja után három-egyre is vezettek a nyugatnémetek, és csak a hajrában tudtunk szépíteni – mondta lapunknak a 85 esztendős Szentmihályi Antal.  – Nagyon nehéz meccs volt mind a kettő, a négy-nullás siker ellenére a hazai visszavágó is. Igazi kupacsata volt, különösen az első, kölni mérkőzés volt tele kakaskodással és csúnya szabálytalansággal. Volt néhány világklasszis a kölnieknél, Wolfgang Overath és a kapus, Anton Schumacher is nagy névnek számított. Ne feledjük, abban az évben az NSZK világbajnoki döntőt játszott. Mi az Újpesttel azokban az esztendőkben sokat jártunk Nyugat-Európába nemzetközi kupameccseket játszani, de még minket is mindig elképesztett, mennyivel magasabb ott az életszínvonal, azok, akik nem hagyhatták el évtizedekig az országot, el sem tudták talán képzelni, mekkora a különbség Magyarországhoz képest.”

Az 1966-os meccseken a kölni kaput védő Anton Schumachernek ugyanúgy Toni volt a beceneve, mint két évtizeddel későbbi utódjának, Harald Schumachernek, aki az 1983-as Köln–Újpest párharcban, a Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) második fordulójában védett. Ezúttal az első meccset a Megyeri úton rendezték, és csodálatos futballal (különösen Törőcsik András és a duplázó Kiss Sándor tündökölt) 3–1-re nyert a Dózsa. A Képes Sport tudósítója, Szabó Ferenc ekkor költötte át Csokonai Vitéz Mihály legendás verssorait: „Kölniekkel játszó lila tünemény”. Kölnben aztán 4–2-re kikapott a magyar együttes, ám az idegenben szerzett több góljának köszönhetően továbbjutott. Erről a párharcról a kapus Szendrei Józsefet kérdeztük.

 

„Jól mutatta az akkori erőviszonyokat és a magyar futball erejét, hogy olyan sztárcsapatot, mint a Köln, ki tudtunk ejteni – idézte fel a tízszeres válogatott játékos a Nemzeti Sportnak. – Nemcsak a kapus, Schumacher volt világklasszis, hanem ott volt a későbbi világbajnok ­Pierre Littbarski, továbbá Paul Steiner, Klaus Fischer vagy Klaus Allofs is. Sokkal simább is lehetett volna a párharc, saját magunknak tettük nehézzé. Az első meccsen ugyanis már három-nullára vezettünk, amikor balszerencsés gólt kaptunk, Sarlós Bandi kísérte haza a labdát, kiléptem segíteni neki, de mögüle váratlanul közbeszúrt Paul Steiner, és átemelte fölöttem a labdát. A kölni visszavágón aztán meleg volt a helyzet, mert három-egyre a németek vezettek, amikor kiállították Sarlós Bandit, de szerencsére Fekete Laci gyönyörű csukafejessel megszerezte a második gólunkat, és bár rúgtak még ők is egyet, akkor már nagyon kevés idő volt hátra, megőriztük az előnyt az ötvenezer kölni néző keltette pokoli hangulatban.”

Legutóbb pedig a Mol Fehérvár FC játszott Kölnben, már az új stadionban, 2022 augusztusában az Európa-konferencialiga (Ekl) csoportkörébe jutásért. Sokáig úgy tűnt, sikerülhet a bravúr, hiszen a kölni első meccset 2–1-re megnyerte a Fehérvár 0–1-ről Budu Zivzivadze és ifjabb Dárdai Pál góljával, ám a székesfehérvári visszavágón 3–0-ra a Bundesliga-csapat győzött.

 

„Óriási eredmény volt az első meccsen a győzelmünk Kölnben telt ház előtt – mondta lapunk megkeresésére Hangya Szilveszter, a csapat balhátvédje. – Pedig sokan előre temettek minket. Azt is el kell ismerni, hogy amíg egyenlő létszámmal játszottunk, a Köln volt fölényben, a kiállítás hozta meg a fordulatot a tizenkilencedik percben. Elképesztő volt a hangulat, azt nem lehet az NB I-es meccseken modellezni. De csapatként ragyogóan teljesítettünk azon a meccsen, kijött a lépés, Dárdai Palkó pedig hatalmas gólt lőtt. A második félidőben azonban jobbára csak az eredményt igyekeztünk őrizni, be voltunk szorítva. Sajnos a visszavágón rossz taktikát választottunk, ott is az eredmény őrzését tekintettük elsődlegesnek, sokkal bátrabban kellett volna játszanunk.”

 

1941. április 6.
Németország–Magyarország 7:0 (3:0)
Felkészülési mérkőzés, 65 ezer néző
Gólszerző: Janes (24. − 11-esből), F. Walter (28.), Kobierski (34.), Hahnemann (51., 67.), H. Schön (62., 81.)

 

1966. február 2.
1. FC Köln–Újpesti Dózsa 3:2 (3:1)
VVK-nyolcaddöntő, első mérkőzés, 25 ezer néző
Gólszerző: Löhr (18., 32.), Sturm (44.), ill. Göröcs (31.), Solymosi (82. − 11-esből)

 

1983. november 2.
1. FC Köln–Újpesti Dózsa 4–2 (2–1)
KEK-nyolcaddöntő, visszavágó, 50 ezer néző
Gólszerző: Strack (17.), Littbarski (43.), Allofs (48., 87.), ill. Strack (8. − öngól), Fekete L. (68.)
Továbbjutott: az Újpest 5–5-tel, idegenben szerzett több góllal

 

2022. augusztus 18.
1. FC Köln–Mol Fehérvár FC 1–2 (1–2)
Ekl-rájátszás, első mérkőzés, 45 ezer néző
Gólszerző: Dietz (13.), ill. Zivzivadze (31.), ifj. Dárdai P. (40.)

MAgyar vendégszereplések Kölnben

AZ A-CSOPORT MŰSORA 

JÚNIUS 14., PÉNTEK
Németország–Skócia 5–1
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt am Main: Svájc–Németország
 

MAGYARORSZÁG
Kapusok: 12 – Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), 1 – Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), 22 – Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők: 3 – Balogh Botond (Parma – Olaszország), 21 – Botka Endre (Ferencvárosi TC), 24 – Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), 5 – Fiola Attila (Fehérvár FC), 2 – Lang Ádám (Omonia – Ciprus), 6 – Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), 4 – Szalai Attila (SC Freiburg – Németország)
Középpályások: 14 – Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), 26 – Kata Mihály (MTK Budapest), 11 – Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), 15 – Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), 8 – Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), 18 – Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), 7 – Loic Nego (Le Havre – Franciaország), 13 – Schäfer András (Union Berlin – Németország), 17 – Callum Styles (Sunderland – Anglia)
Támadók: 9 – Ádám Martin (Ulszan HD – Dél-Korea), 23 – Csoboth Kevin (Újpest FC), 16 – Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), 25 – Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), 20 – Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), 10 – Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), 19 – Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi (olasz-magyar)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik