Lewandowski megsérült, de így is folytatták remek sorozatukat a lengyelek

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 22:55
Lewandowskit is le kellett cserélni (Fotó: Getty Images)
A cseh labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Észak-Macedóniát a németországi Eb előtti utolsó felkészülési mérkőzésén, hétfőn. Ezt követően Lengyelország 2–1-re gyűrte le odahaza a török nemzeti együttest.

 

Álomszerűen kezdődött, majd rémálomszerűen folytatódott a törökök elleni mérkőzés a lengyel válogatott számára: a 12. percben Lewandowski sodort tovább egy hátulról előrevágott labdát, majd Karol Swiderski elé pöccintett, aki beverte a ziccert (VIDEÓ ITT), majd belesérült a gólörömbe – olyannyira, hogy öt perccel később le kellett cserélni. A 33. percben újabb csapás érte Michal Probierz legénységét, a Barcelonában légióskodó Robert Lewandowskit is le kellett hozni.

A meccs – amelyen a magyar Berke Balázs fújta a sípot – irányítását ezután teljes mértékben átvették a törökök, de rohamaik rendre elakadtak az önfeláldozó lengyel védelemben, valamint a remek napot kifogó kapusban, Wojciech Szczesnyben. Vincenzo Montella a szünetben két támadót, Baris Alper Yilmazt és Arda Gülert is pályára küldte, ez pedig tovább növelte a lengyel kapura nehezedő nyomást, de Szczesny sokáig mindent védeni tudott.

A 77. percben aztán a csereembereknek sikerült feltörniük a varsói reteszt: Yildiz passzolt Yilmazhoz, aki egy védő lába között a jobb alsóba zúdított – Szczesny a másik oldalra indult el, így hárítani már nem tudott (VIDEÓ ITT). Nem sokkal később a lengyel kapus rontott ki a kapujából, de eladta a labdát, Aktürkoglu viszont 30 méterről a kereszlécet döngette meg.

Ezután – Lewandowski kiállása után talán először – a lengyelek percei következtek: előbb Piatek ziccerét hárította bravúrral Günok, majd jött Nicola Zalewski, aki meglódult Szymanski keresztlabdájával, lefutott egy védőt, elkerülte a becsúszó másodikat, majd irgalmatlanul kilőtte a jobb alsót – parádés egyéni alakítás volt (VIDEÓ ITT).

Erre már nem volt válasza a török együttesnek, amely hiába támadott többet, és hiába találta el többször a kaput, alulmaradt a lengyel fővárosban, így ötmeccses nyeretlenségi szériában várja a kontinenstornát. Ezzel szemben a lengyelek – akik ettől függetlenül aggódhatnak Swiderski és Lewandowski sérülése miatt – ötmérkőzéses győzelmi sorozatban vágnak neki a viadalnak.

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Lengyelország–Törökország 2–1 (1–0)
Varsó, Nemzeti Stadion. Vezette: Berke
Lengyelország: Szczesny – Bednarek, Dawidowicz (Salamon, a szünetben), Kiwior – Frankowski, Slisz (Szymanski, 78.), Zielinski (Moder, a szünetben), Piotrowski (Szymanski, a szünetben), Zalewski – Swiderski (Piatek, 19.), Lewandowski (Urbanski, 33.). Szövetségi kapitány: Michal Probierz
Törökország: Günok – Ayhan (Demiral, 61.), Akaydin, Bardakci, Müldür – Calhanoglu (Yildiz, 71.), Özcan (Yokuslu, 61.) – Kahveci (Güler, a szünetben), Kökcü, Aktürkoglu (Tosun, 83.) – Kilicsoy (Yilmaz, a szünetben). Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella
Gólszerzők: Swiderski (12.), Zalewski (90.), ill. Yilmaz (77.)

A LENGYEL LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
KapusokWojciech Szczesny (Juventus – Olaszország), Lukasz Skorupski (Bologna – Olaszország), Marcin Bulka (Nice – Franciaország)
VédőkJan Bednarek (Southampton – Anglia), Bartosz Bereszynski (Empoli – Olaszország), Pawel Dawidowicz (Hellas Verona – Olaszország), Jakub Kiwior (Arsenal – Anglia), Bartosz Salamon (Lech Poznan), Tymoteusz Puchacz (Kaiserslautern – Németország), Sebastian Walukiewicz (Empoli – Olaszország)
KözéppályásokPrzemyslaw Frankowski (Lens – Franciaország), Kamil Grosicki (Pogon Szczecin), Jakub Moder (Brighton – Anglia), Michal Skoras (FC Bruges – Belgium), Bartosz Slisz (Atlanta United – Egyesült Államok), Damian Szymanski (AEK Athén – Görögország), Sebastian Szymanski (Fenerbahce – Törökország), Jakub Piotrowski (Ludogorec Razgrad – Bulgária), Taras Romanczuk (Jagiellonia Bialystok), Kacper Urbanski (Bologna – Olaszország), Nicola Zalewski (Roma – Olaszország), Piotr Zielinski (Napoli – Olaszország)
TámadókAdam Buksa (Antalyaspor – Törökország), Robert Lewandowski (FC Barcelona – Spanyolország), Krzysztof Piatek (Istanbul Basaksehir – Törökország), Karol Swiderski (Hellas Verona – Olaszország)
Szövetségi kapitány: Michal Probierz

D-CSOPORT
JÚNIUS 16., VASÁRNAP
15.00, Hamburg: Lengyelország–Hollandia
JÚNIUS 17., HÉTFŐ
21.00, Düsseldorf: Ausztria–Franciaország
JÚNIUS 21., PÉNTEK
18.00, Berlin: Lengyelország–Ausztria
21.00, Lipcse: Hollandia–Franciaország
JÚNIUS 25., KEDD
18.00, Berlin: Hollandia–Ausztria
18.00, Dortmund: Franciaország–Lengyelország


Az első félidő nem hozott gólt – dacára a cseh fölénynek –, a 60. percben viszont megtört a jég: Patrick Schick tizenegyesből szerezte meg a vezetést a cseheknek. A balkáni állam válogatottja öt perccel később válaszolt: Alekszandar Trajkovszki tekerése visszapattant a kapufáról, Isznik Alimi pedig fejjel a hálóba küldte a kipattanót – a Sepsi OSK-ban légióskodó játékos először volt eredményes nemzeti színekben.

Sokáig úgy tűnt, hogy döntetlennel ér véget a találkozó, de a ráadásban újabb tizenegyest kapott a Hasek-csapat – Schick hiányában a csereként beálló Antonín Barák váltotta gólra a büntetőt, így Csehország győzelemmel hangolt a pénteken elrajtoló kontinensviadalra.

Csehország–Észak-Macedónia 2–1 (0–0)
Hradec Králové, Malsovicka Aréna. Vezette: Ocenas (szlovák)
Csehország: Stanek – Holes (Lingr, 90.), Hranác, Krejcí – Soucek – Coufal (D. Jurásek, 66.), Hlozek (Sulc, 66.), Provod (Chory, 72.), Doudera – Kuchta (Barák, 72.), Schick (Chytil, 66.). Szövetségi kapitány: Ivan Hasek
Észak-Macedónia: Dimitrievszki – Zajkov (Szerafimov, 77.), Velkovszki, Muszliu – Askovszki (Dimoszki, 77.), Atanaszov, Alimi, Kosztadinov, Alioszki (Qamili, 90.) – Trajkovszki (Risztovszki, 77.), Elmasz (Iljazovszki, 90.). Szövetségi kapitány: Blagoja Milevszki
Gólszerző: Schick (60. – 11-esből), Barák (90+8. – 11-esből), ill. Alimi (65.)

A CSEH LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok: Vitezslav Jaros (Sturm Graz – Ausztria), Matej Kovár (Bayer Leverkusen – Németország), Jindrich Stanek (Slavia Praha)
Védők: Vladimír Coufal (West Ham – Anglia), David Doudera (Slavia Praha), Tomás Holes (Slavia Praha), Robin Hranác (Viktoria Plzen), David Jurásek (Hoffenheim – Németország), Ladislav Krejcí (Sparta Praha), Martin Vitík (Sparta Praha), Tomás Vlcek (Slavia Praha), David Zima (Slavia Praha)
Középpályások: Antonín Barák (Fiorentina – Olaszország), Václav Cerny (Wolfsburg – Németország), Lukás Cerv (Viktoria Plzen), Matej Jurásek (Slavia Praha), Ondrej Lingr (Feyenoord – Hollandia), Lukás Provod (Slavia Praha), Michal Sadílek (FC Twente – Hollandia), Tomás Soucek (West Ham – Anglia), Pavel Sulc (Viktoria Plzen)
Támadók: Adam Hlozek (Bayer Leverkusen – Németország), Tomás Chory (Viktoria Plzen), Mojmír Chytil (Slavia Praha), Jan Kuchta (Sparta Praha), Patrik Schick (Bayer Leverkusen – Németország)
Szövetségi kapitány: Ivan Hasek

F-CSOPORT
JÚNIUS 18., KEDD
18.00, Dortmund: Törökország–Grúzia
21.00, Lipcse: Portugália–Csehország
JÚNIUS 22., SZOMBAT
15.00, Hamburg: Grúzia–Csehország
18.00, Dortmund: Törökország–Portugália
JÚNIUS 26., SZERDA
21.00, Gelsenkirchen: Grúzia–Portugália
21.00, Hamburg: Csehország–Törökország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik