Höjlund furcsán dicsérte a remeklő Eriksent, dőltek a nevetéstől a játékosok

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 09:45
Eriksen volt a meccs hőse (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a 32 éves Christian Eriksen vezérletével Dánia 2–1-re legyőzte Svédországot az Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében. A Manchester United középpályása a mérkőzés elején gólpasszal segítette csapatát, a hajrában pedig gólt szerzett. Klubbéli csapattársa, Rasmus Höjlund, aki kezdőként 79 percet töltött a pályán, az Instagram-oldalán poénkodva dicsérte Eriksent.


„Amikor »hozd el az apádat a munkahelyedre« napot tartotok, és ő felülmúl téged” – írta a 21 éves csatár. A poént persze vette a remeklő középpályás, és nevetős emojikkal reagált a posztra, ahogyan a manchesteri Jonny Evans és Harry Maguire is. Azt tudni kell, hogy Rasmus Höjlund korábban elmondta, nagyon tiszteli Eriksent, felnéz rá, és olyan számára, mintha az apja lenne.

Foci Eb 2024
2024.06.05. 21:07

Felkészülés: Eriksen vezérletével a dánok legyőzték a svédeket

Az MU játékosa gólpasszt adott, majd a hajrában eldöntötte a meccset. Haaland három góljával a norvégok megverték Koszovót.

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Dánia–Svédország 2–1 (1–1)
Koppenhága, Parken. Vezette: Hagenes (norvég)
Dánia: Rönnow – Kristensen, Andersen (Jörgensen, a szünetben), Vestergaard – Bah (Kristiansen, 61.), Höjbjerg (Delaney, 61.), Nörgaard (M. Hjulmand, 61.), Maehle – C. Eriksen – Höjlund (Poulsen, 79.), Wind (Dolberg, 86.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
Svédország: Olsen – Krafth, Hien, Lindelöf (Ekdal, a szünetben; Starfelt, 54.) – Eliasson (Holm, 86.), Salétros, Cajuste, Elanga – Kulusevski, S. Olsson (Larsson, a szünetben) – Isak (Nilsson, 70.). Szövetségi kapitány: Jon Dahl Tomasson
Gólszerző: Höjbjerg (2.), C. Eriksen (86.), ill. Isak (9.)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

Svédországé lett a bronzérem a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2025.05.25. 17:45

Csúnya vége lett a dán csodának, Svájc ismét vb-döntős

Jégkorong
2025.05.24. 21:20

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

Szenzáció a jégkorong-vb-n: Dánia az utolsó percekben ütött gólokkal kiejtette Kanadát!

Jégkorong
2025.05.22. 22:50

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19
Ezek is érdekelhetik