Francesco Totti: A meccseken nem szabad egyénieskedni

Vágólapra másolva!
2024.06.06. 08:36
A legendás Francesco Totti (balra) néhány napon át az olasz válogatott edzőtáborában vendégeskedett (Fotó: Getty Images)
Francesco Tottinak nincs sok kellemes emléke az Európa-bajnokságokról, de reméli, a címvédő remekel Németországban, és azt is elmondta, mit tanácsolt a fiatal játékosoknak.


Címvédőként Németországba az olasz válogatott, ám nem lesz egyszerű dolga. Már a továbbjutásért is meg kell szenvednie, miután Spanyolországgal, Horvátországgal és Albániával került egy csoportba, és jelenleg nincs olyan vezéregyénisége a csapatnak, mint korábban Alessandro Del Piero vagy Francesco Totti, aki nemrég vendégként eltöltött néhány napot a válogatott edzőtáborában, és a csapatról, valamint Lorenzo Pellegriniről is elismerően nyilatkozott.

„Nem számítottam erre a meghívásra, de nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy igent mondjak-e – idézte a romapress.net a 47 éves egykori középpályást. – Erős válogatottunk van, sok tehetséges futballistával, és Luciano Spalletti személyében kiváló szövetségi kapitány irányítja az együttest. Ha követik őt a játékosok, akkor messzire juthatnak a tornán. Remélem, így lesz, és tudom, mindig a csapat érdeke az első, nem szabad egyénieskedni. A kevésbé tapasztalt futballistáknak azt tanácsoltam, próbálják meg élvezni a mérkőzéseket, mert úgy minden sokkal egyszerűbb lesz.”

Francesco Totti 1998 és 2006 között 58 alkalommal szerepelt a válogatottban, 2006-ban világbajnok lett, az Európa-bajnokságokon viszont nem volt szerencséje. A 2000-es tornán Olaszország hosszabbításban veszítette el a franciák elleni döntőt, négy évvel később pedig csak egy mérkőzésen lépett pályára. A dánok elleni összecsapáson (0–0) ugyanis leköpte Christian Poulsent, amiért három meccses eltiltást kapott az UEFA-tól. A válogatott pedig már a csoportkörben búcsúzott, így a Dánia elleni volt pályafutása utolsó Eb-összecsapása. A klasszis labdarúgó 2007-ben mondta le a válogatottságot, a squadra azzurrában talán azóta sincs hozzá fogható, karizmatikus labdarúgó. Az Eb-n a Roma középpályása, Lorenzo Pellegrini viseli majd a 10-es számú mezt.

„Megérdemli a tízes mezt, a válogatottban és a Romában is ő az egyik legjobb futballista – mondta Francesco Totti. – Az Atalanta csatárától, Gianluca Scamaccától is sokat várok.”

Az olaszok a szintén Eb-résztvevő Törökország elleni 0–0-val melegítettek az Európa-bajnokságra, majd 9-én még Bosznia-Hercegovinával játszanak Empoliban. A törökök elleni, gól nélküli döntetlen sokak szerint nem igazán jó előjel, Luciano Spalletti szövetségi kapitány azonban különösebben nem aggódik, sőt azt reméli, hogy a csapat csúcsformában lesz az Albánia elleni találkozóra: „Nem ez volt az a mérkőzés, amely optimistává vagy pesszimistává tett – idézte a football-italia.net a 65 éves edzőt. – Azért vagyok bizakodó, mert ismerem a futballistáimat, és tudom, mire képesek. Az biztos, hogy az Eb-re minőségben és intenzitásban is javulnunk kell, de nagyjából ilyen találkozóra számítottam. Az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektettünk az erőnléti felkészülésre, így sejtettem, hogy kissé fáradtak leszünk.”
Luciano Spalletti szövetségi kapitány fáradt csapatot látott

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Olaszország–Törökország 0–0
Bologna, Renato Dall'Ara Stadion. Vezette: Gishamer (osztrák)
Olaszország: Vicario – Di Lorenzo, Mancini, Bastoni, Dimarco (Calafiori, 84.) – Cristante, Jorginho (Fagioli, 62.) – Orsolini (Cambiaso, a szünetben), Pellegrini (Frattesi, 68.), Chiesa (Zaccagni, a szünetben) – Retegui (Raspadori, 68.). Szövetségi kapitány: Luciano Spalletti
Törökország: Bayindir – Celik (Özkacar, 66.), Bardakci, Kabak (Demiral, 42.), Müldür – Calhanoglu, Ayhan (Özdemir, 66.) – Aydin (Omur, a szünetben), Yazici (Kokcu, 54.), Yildiz – Yilmaz (Kilicsoy, 81.). Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella

AZ OLASZ VÁLOGATOTT 29 FŐS, BŐ EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok: Gianluigi Donnarumma (Paris Saint Germain – Franciaország), Alex Meret (Napoli), Ivan Provedel (Lazio), Guglielmo Vicario (Tottenham Hotspur – Anglia)
Védők: Alessandro Bastoni (Internazionale), Raoul Bellanova (Torino), Alessandro Buongiorno (Torino), Riccardo Calafiori (Bologna), Andrea Cambiaso (Juventus), Matteo Darmian (Internazionale), Giovanni Di Lorenzo (Napoli), Federico Dimarco (Internazionale), Gianluca Mancini (Roma), Federico Gatti (Juventus)
Középpályások: Nicolo Barella (Internazionale), Bryan Cristante (Roma), Nicolo Fagioli (Juventus), Michael Folorunsho (Hellas Verona), Davide Frattesi (Internazionale), Jorginho (Arsenal – Anglia), Lorenzo Pellegrini (Roma), Samuele Ricci (Torino)
Támadók: Federico Chiesa (Juventus), Stephan El Shaarawy (Roma), Riccardo Orsolini (Bologna), Giacomo Raspadori (Napoli), Mateo Retegui (Genoa), Gianluca Scamacca (Atalanta), Mattia Zaccagni (Lazio)
Szövetségi kapitány: Luciano Spalletti

B-CSOPORT
JÚNIUS 15., SZOMBAT
18.00, Berlin: Spanyolország–Horvátország 
21.00, Dortmund: Olaszország–Albánia
JÚNIUS 19., SZERDA
15.00, Hamburg: Horvátország–Albánia
JÚNIUS 20., CSÜTÖRTÖK
21.00, Gelsenkirchen: Spanyolország–Olaszország
JÚNIUS 24., HÉTFŐ
21.00, Düsseldorf: Albánia–Spanyolország
21.00: Lipcse: Horvátország–Olaszország
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik