Égi segítséggel – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.06.20. 23:20

Alábecsültük Svájcot, ez a német labdarúgó-válogatott hazai pályán Európa-bajnoki aranyat akar nyerni, következik Skócia. Egy biztos, a vasárnapi Magyarország utolsó csoportmérkőzése a kontinensbajnokságon, hogy lesz-e több fellépés, sok mindentől függ, de minimum a győzelemtől. A két vereség után itt most számolgatni kellene, de nem teszem, mint ahogyan játékosaink sem teszik.

Hogy mit tegyenek? Ahogyan Schäfer András fogalmaz: meg kell verni a skótokat, bizonyítani az utolsó csoportmérkőzésen.

Amikor válogatottunk csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik 2023 novemberében a Montenegró elleni utolsó Eb-selejtezőt követően a szurkolók körében meghúzta a pálinkás üveget, majd azt mondta, szeretnének meglepetést szerezni, mindenki hozzáképzelhette a maga meglepetését aszerint, ki mire tartja képesnek legjobbjainkat. Az Eb előtt a skótok ellen 84. válogatott meccsére készülő Nagy Ádám szerint az elvárás a csoportból továbbjutás volt. Mindeközben nem gondoltuk végig, a Premier League vagy Bundesliga színvonala jóval magasabb a honi NB I-nél, s bár légiósaink vannak, Ciprusról is érkezik labdarúgó…

Az utóbbi időben – mit utóbbi időben, az utóbbi években! – mutatott játék azt a csalfa reményt ébresztette bennünk, a magyar válogatott felnőtt Európa élmezőnyéhez, holott a ranglistás helyezés alapján csupán kóstolgattuk a középmezőnyt. Mindeközben azért karakteres nemzeti együttes épült, amely köré olyan szurkolótábor szerveződött, amilyet kevés ország mondhat el magáról. Megtetézve azzal, hogy az idegenbeli meccseken is hazai a tábor Brassótól Londonig, amely – nem csűröm-csavarom – az összetartozás érzését erősíti. Ezzel labdarúgóink is tökéletesen tisztában vannak.

Ugyanakkor a sorozatban harmadik Eb-szereplés megnövelte az elvárásokat – ezeket ráadásul nem csökkenti, hogy a korábbi pótselejtezős hercehurcákat követően most csoportelsőként jutottunk ki –, ezt játékosaink ugyanúgy tudják. Mint ahogyan azt is: ahhoz, hogy a hátország tatarozása alatt a válogatott zavartalanul üzemeljen, nagyrészt ők a felelősek. Ez erősítheti bennük a teher érzetét.

Holott a labdarúgás önfeledt játék, legalábbis annak indult. Aztán egy bizonyos skót, Bill Shankly – akinek szobrával a liverpooli Szoboszlai Dominik mindennap találkozhat az Anfield előtt – csavart rajta egyet, mondván, a futball nem élet-halál kérdése, hanem több annál.

Azért én Nagy Ádámot idézném: ha megtesszük a magunkét, kisegítenek az égiek is. 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!


 

Legfrissebb hírek

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 23:24

Megúszták! – Thury Gábor jegyzete

Úszás
2025.04.13. 23:40

Csillagok születtek – Deák Zsigmond jegyzete

Birkózás
2025.04.12. 22:57

A liverpooli trónt választva – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2025.04.11. 23:30

A reklám helye – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2025.04.10. 23:28

Remény – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 23:48

Max-faktor – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2025.04.07. 23:09

Mi történik Győrben? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 23:00
Ezek is érdekelhetik