Eb 2024: Glasgow-ból Münchenbe gyalogolt egy skót szurkoló, óriási tömeg várta

Vágólapra másolva!
2024.06.13. 21:12
Hatalmas tömeg fogadta Craig Fergusont (Fotó: Daily Record)
Valóságos hősként fogadták Münchenben azt a skót futballszurkolót, aki Glasgow-ból gyalog jutott el a pénteken kezdődő Európa-bajnokság egyik helyszínére.

Craig Ferguson csütörtökön érkezett meg a bajor főváros központjába, a Marienplatzra, miután 41 nap alatt közel 1600 kilométert tett meg. Túrája jótékony célokat is szolgált: férfiak mentálhigiéniás kezelésére gyűjtött több mint 64 ezer eurót.

Skót szurkolók százai várták Münchenben, nagy ünneplésben részesült, a végén pedig meglocsolták bajor sörrel.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha csináltam. Csak az adrenalint és a motivációt használtam, hogy eljussak a célig. Egy pillanatra sem változtatnék utólag a tervemen. Az utazás minden részlete, a jók és rosszak is ide vezettek” – fogalmazott Ferguson lelkesen de kimerülten.

A skótok pénteken kezdik meg az Eb-t a házigazda németek ellen Münchenben, aztán jövő héten szerdán a svájciakkal találkoznak Kölnben, majd a csoportzáráson, jövő vasárnap a magyarokkal mérkőznek meg Stuttgartban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik