Eb 2024: aranyéremről álmodik Dárdai Pál felfedezettje

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 09:08
Hertha BSC v VfL Wolfsburg - Bundesliga
Dárdai Pál meglátta a Maximilian Mittelstädtban rejlő lehetőséget – ma már a németek erőssége (Fotó: Getty Images)
Maximilian Mittelstädt egy évvel ezelőtt kiesett a Bundesligából a Herthával, akkor meg sem fordult a fejében, hogy ott lehet az idei Európa-bajnokságon.

PÁLYAFUTÁSA ELSŐ EURÓPA-BAJNOKSÁGÁRA készül Maximilian Mittelstädt. Pedig egy évvel ezelőtt még nem sok esély volt arra, hogy a német balhátvéd ott lesz a hazai rendezésű kontinenstornán. Ehhez képest nemhogy ott lesz, jó eséllyel kezdőként kap lehetőséget, holott még egyetlen tétmérkőzést sem játszott a válogatottban. Bár erről kevés szó esik, fontos kiemelni, hogy a 27 éves játékost Dárdai Pál fedezte fel. Már a Hertha utánpótláscsapatában is együtt dolgozott vele, majd ő adott neki először lehetőséget a Bundesligában 2016 márciusában. Berlinben született, ezer szállal kötődik a klubhoz, az előző idény végén azonban távozott, miután a csapat kiesett az élvonalból.

(Fotó: AFP)

Ötszázezer euróért szerződtette a VfB Stuttgart, ami manapság aprópénz a profi futballban, főleg egy tehetséges német balhátvédért. Sokan kritizálták, amiért elhagyta nevelőegyesületét, utólag azonban nagyszerű döntésnek bizonyult a klubváltás. Persze akkor még aligha gondolt arra, hogy ott lesz a német válogatott Európa-bajnoki keretében.

„Egy évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt, hogy ekkorát lépjek előre a karrieremben – mondta Maximilian Mittelstädt a minap a Kickernek. – Kissé szürreális az egész, de már kezdem felfogni, mi történik velem. Nagyon szerettem a Herthában játszani, de a távozás volt a megfelelő lépés. Környezetváltozásra és új energiákra volt szükségem. A Stuttgartnál az egész idényben nyugalom volt, a Her­thánál viszont viharosan alakult az utóbbi időszak. Az elvárások sem voltak reálisak, ami senkinek sem tett jót. Bevallom, sokáig eszembe sem jutott, hogy válogatott lehetek, hiába számít évek óta hiányposztnak az enyém.”

A 2023–2024-es idényben a bajnokságban 31 mérkőzésen kapott lehetőséget, 23 alkalommal kezdőként, a válogatottban viszont csak az idén márciusban, a Franciaország ellen 2–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen mutatkozott be. Utána a hollandok, az ukránok és a görögök ellen is játszott, mindannyiszor kezdőként, Hollandia ellen gólt is szerzett. Jó eséllyel az Európa-bajnokság pénteki nyitómérkőzésén, Skócia ellen is pályára lép, Julian Nagelsmann szövetségi kapitány pedig nemrégiben a világ egyik legjobb balhátvédjének nevezte őt.

„Sokan azt gondolták, még túl korai bedobni a mély vízbe – idézte a The Athletic a 36 éves szakvezetőt –, de én bízom benne. Számos statisztika szerint ő a Bundesliga egyik legjobb balhátvédje, sőt a világ egyik legjobbja a posztján.”

Hogy így van-e, azt az Eb-n bizonyíthatja a VfB Stuttgart futballistája, akit az is motiválhat, hogy szülővárosában, Berlinben játszhatja a döntőt, ha eljut addig Németország.

„Nem ismerem a statisztikákat, de valósággal sokkolt, amikor a kapitány ezt nyilatkozta rólam – mondta a Kickernek Mittelstädt. – Egy álmom válna valóra, ha a válogatottal Berlinben játszhatnék, erős a csapatunk, minden esélyünk megvan a döntőbe kerülésre.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik