Cristiano Ronaldo: Remélem, tovább jutunk az elődöntőnél

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.06.16. 07:30
Tömeghisztéria fogadta a Németországba megérkező portugál válogatottat, amelynek első edzésére a feketepiacon csaknem ezer euróért kínálták az eredetileg ingyen kiosztott belépőket. A csapatkapitány Cristiano Ronaldo szokásához híven sokáig maradna a tornán.

Finoman szólva is euforikus hangulat fogadta a portugál válogatottat Németországban, ami elsősorban még mindig Cristiano Ronaldónak köszönhető, aki 39 évesen rekordot jelentő hatodik Európa-bajnokságára készül. Már órákkal a csapatbusz megérkezése előtt óriási volt az izgalom és a felhajtás a mindössze ötezer lakosú Marienfeldben, ahol a rendőrség kénytelen volt kettős kordont vonni az egyre nagyobb számban gyülekező szurkolók elé, ráadásul elterjedt a hír, amely szerint egy török állampolgárságú férfit őrizetbe vettek, és elképzelhető, hogy az ügy tisztázásáig a válogatott nem fut be a helyszínre.

Szerencsére hamar kiderült, hogy az illető ezúttal nem készült semmire, csak rosszkor volt rossz helyen, korábbi bűncselekmények miatt körözték, és a fokozott biztonsági intézkedések miatt fennakadt a rostán. Így minden az eredeti ütemterv szerint zajlott, egészen addig, amíg a portugálok busza tényleg begördült a szálláshely elé. Hiába a kettős kordon, az önkívületi állapotba kerülő szurkolók átugrottak a torlaszokon, ledöntötték a szállodát az úttal elválasztó kerítést, hogy közel kerülhessenek a játékosokhoz. A rendőrségnek jelentős erőfeszítésébe telt megállítani a tömeget, és amikor már úgy tűnt, helyreáll a rend, mintegy száz fiatalból álló csoport a hotelt megkerülve próbált bemászni a kerítésen – őket a rendőrség a helyi biztonsági szolgálat segítségével tudta megállítani. A később kiadott rendőrségi közleményből aztán kiderült, két szurkolónak csak sikerült behatolnia a hotelba, őket viszont már nem egyszerűen visszatessékelték az utcára, hanem őrizetbe vették.

A döbbenetes jelenetek után, amikor már tényleg megnyugodtak a kedélyek, Cristiano Ronaldo csapatkapitányként készségesen állt a sajtó rendelkezésére, jóllehet időnként az újságírók sem tudtak teljesen kulturáltan viselkedni, egymás szavába vágva igyekeztek feltenni a kérdéseiket, amiért Ronaldo többször rájuk is szólt.

„Elképesztő fogadtatásban részesültünk, mintha még mindig Portugáliában lennénk  – mondta a veterán klasszis.   – Gyönyörű volt, és nemcsak itt, a szálló előtt tapasztaltuk ezt a légkört, hanem a repülőtéren és az idevezető úton is, mindenhol portugál zászlóba burkolódzó emberek integettek.”

Ronaldo a jelenlegi keret egyetlen tagja, aki részt vett a 2006-os németországi világbajnokságon, elmondta, máris csodás emlékek jöttek elő, hiszen a nemzeti csapat akkor is Marienfeldben szállt meg.

„Elég volt egy pillantást vetnem a helyre, máris visszaugrottam az időben tizennyolc évet. Sok minden ugyanúgy néz ki, de van, ami megváltozott, amint lesz egy kis időm, elmegyek körülnézni. Szép emlékek kötnek a helyhez” – fogalmazott a portugál világsztár, aki természetesen egyből megkapta a vonatkozó kérdést: vajon ezúttal is eljut a válogatott az elődöntőig?

„Elődöntő? Remélem, kicsit tovább jutunk…    – érkezett az igazi ronaldós válasz. – Mindig is azt a filozófiát követtük, hogy haladjunk lépésről lépésre, a beletett munka sohase legyen kevesebb száz százaléknál, higgyünk a sikerben, a cél pedig jól kivehetően lebegjen a szemünk előtt. Tökéletesen felkészültem a tornára, és úgy látom, a csapat is.”

A hatodik Eb-jére készülve továbbra is döntögeti a rekordokat, de mint elmondta, nem az újabb csúcsok elérése motiválja leginkább.

„Engem az visz előre, hogy élvezem a futballt, minden egyéb ennek természetes következménye. A meccsnapokon továbbra is érzem a drukkot magamban, és ilyenkor tudom, még helyem van a pályán. Amíg motivált vagyok, játszom.”

A portugál válogatottat övező eufória később az első edzésen is folytatódott, a szomszédos Güterslohban tartott nyilvános tréningen ugyanis fürtökben lógtak az emberek a Heidewaldstadion lelátóin. Több mint nyolcezren zsúfolódtak össze a létesítményben, és szinte már nem is meglepő, hogy többször meg kellett szakítani a tréninget a pályára rohanó szurkolók miatt. Botrány mégsem ebből lett, hanem abból, hogy a helyieknek ingyen kiosztott belépők megjelentek a feketepiacon, ráadásul boros áron, az utolsóként elkelő jegyekért csaknem ezer eurót kértek el – és fizettek ki.

„Amikor az interneten meghirdettük az eseményt, néhány perc alatt százharmincezer igénylés futott be. Az UEFA-tól kapott belépők nem névre szólnak, így lehetetlen volt nyomon követni, ki mit csinál velük. Sajnos képtelenek voltunk kezelni a helyzetet” – mondta el a Recordnak Henning Matthes, Gütersloh polgármestere.

A szombati edzés már sokkal nyugodtabb körülmények között zajlott, tekintve, hogy a sajtónak is csak negyedóráig volt nyilvános, a szurkolókat pedig még a stadion környékére sem engedték.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik