Capello szerint Chiesa lehet az olaszok nyerőembere Svájc ellen

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.29. 13:12

Az olasz labdarúgó-válogatott a berlini Olimpiai Stadionban csap össze Svájccal a németországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. Az Azzurri 2006-ban ebben a stadionban nyerte meg a világajnokságot Franciaország ellen, így pozitív emlékekből nem lesz hiány. Fabio Capello a Football Italiának arról beszélt, hogy szerinte a Juventus szélsője, Federico Chiesa lehet a kulcs a svájciak elleni sikerhez.

„Láttam Svájcot játszani és meg vagyok róla győződve, hogy óriási hiba lenne alábecsülni őket. Mindenük megvan ahhoz, hogy gondot okozzanak nekünk, kezdve a pályán mutatott hozzáállással. Szilárd, gyakorlatias, alázatos és egyszerű csapat és ha valamit megérthetünk ezen az Eb-n, akkor az az, hogy akik egyszerű dolgokat csinálnak, azok érnek el eredményt” – vélekedett Capello, aki kiemelte, hogy a Svájc elleni mérkőzésen nagy szerepet kell játszania Federico Chiesának.

„A horvátok elleni beállása után megváltozott a játék. Ezúttal azzal kell változást elérnie, hogy kezd. Svájc bal szárnya sebezhetőbb és Chiesának mindene megvan ahhoz, hogy összezavarja Murat Yakin csapatát az egy az egy elleni játékával” – tette hozzá Capello.

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
JÚNIUS 29. – SZOMBAT
18:00: Svájc–Olaszország, Berlin (38. mérkőzés)
21:00: Németország–Dánia, Dortmund (37. mérkőzés)
JÚNIUS 30. – VASÁRNAP
18.00: Anglia–Szlovákia, Gelsenkirchen (40. mérkőzés)
21.00: Spanyolország–Grúzia, Köln (39. mérkőzés)
JÚLIUS 1. – HÉTFŐ
18.00: Franciaország–Belgium, Düsseldorf (42. mérkőzés)
21.00: Portugália–Szlovénia, Frankfurt am Main (41. mérkőzés)
JÚLIUS 2. – KEDD
18.00: Románia–Hollandia, München (43. mérkőzés)
21.00: Ausztria–Törökország, Lipcse (44. mérkőzés)

Legfrissebb hírek

Gattuso: Ha nem jutunk ki a vébére, elköltözöm az országból

Olasz labdarúgás
2025.10.15. 18:27

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

A svédek otthon is kikaptak Koszovótól, a belgák magabiztosan nyertek Walesben

Foci vb 2026
2025.10.13. 22:51

Haaland triplájával Norvégia kiütötte Izraelt, simán nyertek az olaszok Észtországban

Foci vb 2026
2025.10.11. 22:42

Anglia, Franciaország és Svájc is kijuthat a következő napokban a világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.10.11. 11:19

Hiába Gyökeres és Isak, Svédország nem szerzett gólt, kikapott otthon Svájctól

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:43

Két helyen is változott a vb-selejtezőre készülő olasz válogatott kerete

Olasz labdarúgás
2025.10.06. 11:27

Ismét Olaszország a világbajnok a férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.28. 23:31
Ezek is érdekelhetik