A Tottenham sztárja lemarad az Európa-bajnokságról – sajtóhír

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 07:52
Úgy tűnik, Maddison már nem fér be a szűkített keretbe (Fotó: Getty Images)
A The Athletic értesüléseire hivatkozva hívta fel a figyelmet Fabrizio Romano transzferguru arra, hogy a Tottenham Hotspur középpályását, James Maddisont nem viszi magával az Európa-bajnokságra az angolok szövetségi kapitánya, Gareth Southgate.


Az angolok bő kerete 33 játékosból áll, ezt kell majd 26 fősre szűkíteni. Ennek tagja a 27 éves James Maddison is, aki tavaly nyáron igazolt a Premier League-ből kieső Leicester Cityből a Tottenhambe, ahol rögtön beilleszkedett, és remek teljesítményt nyújtott. Utána azonban megsérült a bokája, és két hónapot kihagyott, január végén lett újra bevethető. Első spursos idényében 28 PL-meccsen négy gólt és kilenc gólpasszt jegyzett. A Transfermarkt 70 millió euróra becsüli az értékét.

Maddison az angolok bosnyákok elleni hétfői felkészülési mérkőzésén fél órát kapott csereként. A támadó középpályások közül aligha előzi meg a rangsorban Jude Bellinghamet, Phil Fodent vagy Cole Palmert.

Anglia pénteken Izlandot fogadja a Wembleyben, és 16-án, a szerbek ellen kezdi meg szereplését a kontinenstornán.

AZ ANGOL VÁLOGATOTT 33 FŐS, BŐ EURÓPA-BAJNOKI KERETE
kapusok: Dean Henderson (Crystal Palace), Jordan Pickford (Everton), Aaron Ramsdale (Arsenal), James Trafford (Burnley)
védők: Jarrad Branthwaite (Everton), Lewis Dunk (Brighton), Joe Gomez (Liverpool), Marc Guehi (Crystal Palace), Ezri Konsa (Aston Villa), Harry Maguire (Manchester United), Jarell Quansah (Liverpool), Luke Shaw (Manchester United), John Stones (Manchester City), Kieran Trippier (Newcastle), Kyle Walker (Manchester City)
középpályások: Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Conor Gallagher (Chelsea), Curtis Jones (Liverpool), Kobbie Mainoo (Manchester United), Declan Rice (Arsenal), Adam Wharton (Crystal Palace)
támadók: Jude Bellingham (Real Madrid – Spanyolország), Jarrod Bowen (West Ham), Eberechi Eze (Crystal Palace), Phil Foden (Manchester City), Anthony Gordon (Newcastle), Jack Grealish (Manchester City), Harry Kane (Bayern München – Németország), Cole Palmer (Chelsea), Bukayo Saka (Arsenal), Ivan Toney (Brentford), Ollie Watkins (Aston Villa), James Maddison (Tottenham)
Szövetségi kapitány: Gareth Southgate

EURÓPA-BAJNOKSÁG
C-CSOPORT
JÚNIUS 16., VASÁRNAP
18.00, Stuttgart: Szlovénia–Dánia
21.00, Gelsenkirchen: Szerbia–Anglia
JÚNIUS 20., CSÜTÖRTÖK
15.00, München: Szlovénia–Szerbia
18.00, Frankfurt: Dánia–Anglia
JÚNIUS 25., KEDD
21.00, Köln: Anglia–Szlovénia
21.00, München: Dánia–Szerbia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik