A csehek győzelmi kényszerben a törökök ellen

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.26. 12:02

Csehország  csak Törökország legyőzésével juthat tovább a nyolcaddöntőbe – a szerencsétlenül alakult első két csoportmeccs, illetve sztárjátékosa, Patrik Schick sérülése ellenére Ivan Hasek szövetségi kapitány bizakodóan várja a megmérettetést.

Hasonló helyzetben – tehát győzelmi kényszerben – lép pályára Hamburgban az utolsó csoportmérkőzésén Csehország, mint tette a magyar válogatott vasárnap Skócia ellen. Ivan Hasek szövetségi kapitány a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapata lelkiállapotáról, Patrik Schick sérüléséről, illetve arról, hogy milyen mérkőzésre számít.

„A csapat pozitív energiákat sugároz, a kevesebb lehetőséghez jutó játékosok is beálltak a sorba, mindenki nagyon keményen dolgozik – vélekedett a hatvanéves szakvezető. – Ennek a projektnek van jövője, a fiúk eltökéltek, s hiszem, hogy ez meglátszik a pályán, nem akarunk hazamenni. Kapitányságom legfontosabb mérkőzése következik, rengeteg szurkoló áll mögöttünk, miattuk is szeretnénk továbbjutni. Patrik Schick állapota javul, meglátjuk, bevethető lesz-e, ha nem, akkor sincs mese, hiába a kulcsjátékosunk, nélküle kell pályára lépnünk, de hiszek az összes támadóban. Ez egy teljesen más meccs lesz, mint az előző kettő, a saját játékunkra készülünk, magunkra kell koncentrálnunk.”  

A MÉRKŐZÉS ELŐZETESÉT ITT OLVASHATJA EL!

Vajon mit talált ki a mester? Ivan Hasek cseh kapitány (középen) úgy érzi, a törököket legyőzik (Fotó: Imago Images)

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG, CSOPORTKÖR
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ
21.00: Grúzia–Portugália, Gelsenkirchen (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Csehország–Törökország, Hamburg (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Újabb szervezet választotta meg Rodrit 2024 legjobb futballistájának

Minden más foci
2024.12.13. 12:56

NL: Montenegró legyőzte a törököket, Wales és Csehország jutott fel az A-ligába

Minden más foci
2024.11.19. 22:42

Montenegró kiesett a B-ligából; Törökország tizenegyesből sem tudott betalálni Wales ellen

Minden más foci
2024.11.16. 22:38

Fehér port szívott az Eb-negyeddöntő után a Liverpoolt szidó bíró

Angol labdarúgás
2024.11.14. 10:59

Jack Grealish: Ott lett volna a helyem az Eb-n az angol válogatott keretében

Angol labdarúgás
2024.10.08. 22:05

Cucurella keze és arca – Ballai Attila publicisztikája

Foci Eb 2024
2024.09.28. 22:55

Toni Kroos: Akkor most Európa-bajnoknak tarthatom magam?

Foci Eb 2024
2024.09.24. 17:06

Eb 2024: téves bírói döntés született Cucurella kezezésénél

Foci Eb 2024
2024.09.24. 10:10
Ezek is érdekelhetik