Nagelsmann szerint Thomas Müller nem csupán a „vicces nagybácsi” a német válogatottban

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 17:22
Thomas Müller (Fotó: Getty Images)
Elkezdte a nyári Európa-bajnokságra való felkészülést a német labdarúgó-válogatott. A felkészülés kezdetén Thomas Müller, illetve Julian Nagelsmann szövetségi kapitány állt a sajtó rendelkezésére.

„Nem csak én, hanem az egész csapat nagyon várja már az Eb kezdetétnyilatkozott a késő Ilkay Gündogan, valamint a gyomorrontás miatt hiányzó Manuel Neuer hiányában csapatkapitányként megszólaló Thomas Müller. – Karácsony óta sokat beszélgettünk erről, és boldogok vagyunk, hogy végre elkezdődött. (...) Nem kell lesütnünk a szemünket, de azt sem mondhatjuk, hogy minden könnyű lesz majd. Meg kell adnunk magunknak a lehetőséget, hogy sikeresek legyünk. El kell hinnünk, hogy képesek vagyunk megverni a nagycsapatokat is.”

A 34 éves labdarúgó elmondta, hogy a Skócia elleni nyitómérkőzés megnyerése jókora lökést adhat a német válogatottnak.

„A győzelem egy szikra lehet a csapat számára. A három pont mellett megszabadulsz az előző három hétben rád nehezedő nyomástól, letéped magadról a mentális láncokat és így nem kerülsz akkora nyomás alá, mint az előző három tornán. Ami engem illet, szívesen megszerezném az első Európa-bajnoki gólomat, de csak akkor, ha ez a csapatnak is hasznára van” – mondta Müller, majd közölte, hogy – ellentétben Toni Kroosszal – nem gondolkodik a visszavonuláson.

Julian Nagelsmann a sajtónak nyilatkozva azt mondta, hogy a rutinos támadó legfontosabb szerepe az, hogy összekötő kapocs legyen a válogatott többi tagja között.

„A szerepe számunkra világos, és játszani is fog, noha nem feltétlenül lesz mindig a kezdőcsapat tagja. Müller mindenkivel jóban van és mindenkivel remek a kapcsolata, de ez nem jelenti azt, hogy Thomas csupán az »ügyeletes bohóc« vagy a »vicces nagybácsi« lenne a csapatban” – mondta Nagelsmann.

A NÉMET VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapus: Oliver Baumann (Hoffenheim), Manuel Neuer (Bayern München), Alexander Nübel (VfB Stuttgart), Marc-André ter Stegen (FC Barcelona – Spanyolország)
Védők: Waldemar Anton (VfB Stuttgart), Benjamin Henrichs (RB Leipzig), Joshua Kimmich (Bayern München), Robin Koch (Eintracht Frankfurt), Maximilian Mittelstädt (VfB Stuttgart), David Raum (RB Leipzig), Antonio Rüdiger (Real Madrid – Spanyolország), Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund), Jonathan Tah (Bayer Leverkusen)
Középpályások: Robert Andrich (Bayer Leverkusen), Chris Führich (VfB Stuttgart), Pascal Gross (Brighton and Hove Albion – Anglia), Ilkay Gündogan (FC Barcelona – Spanyolország), Toni Kroos (Real Madrid – Spanyolország), Jamal Musiala (Bayern München), Aleksandar Pavlovic (Bayern München), Leroy Sané (Bayern München), Florian Wirtz (Bayer Leverkusen)
Támadók: Maximilian Beier (Hoffenheim), Niclas Füllkrug (Borussia Dortmund), Kai Havertz (Arsenal – Anglia), Thomas Müller (Bayern München), Deniz Undav (VfB Stuttgart)

A-CSOPORT 
JÚNIUS 14., PÉNTEK
21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik