John Carver: Szoboszlai Dominik valódi topjátékos

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2024.05.23. 08:58
John Carver elismerően szólt a magyar válogatott teljesítményéről (Fotó: Getty Images)
John Carver, a magyar válogatottal egy Európa-bajnoki csoportban szereplő Skócia másodedzője lapunknak elmondta, nem aggasztja csapata hétmeccses nyeretlenségi sorozata és az együttest sújtó sérüléshullám sem,. Szerinte nincsenek esélyesek és esélytelenek a kvartettben, ugyanakkor elismeri Magyarország teljesítményét, Szoboszlai Dominikot pedig topjátékosnak tartja.

– A 2021-es Európa-bajnokságon szereplő vagy az idei tornára készülő skót válogatott az erősebb?
– A nyári kontinensviadal után derül ki, melyik a jobb csapat, de immár több tapasztalatunk van, mint három évvel ezelőtt – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak John Carver, a skót válogatott 59 éves angol másodedzője. – Négy éve csatlakoztam, negyvenöt mérkőzés óta segítem Steve Clarke szövetségi kapitány munkáját, és a mag azóta együtt futballozik. A játékosok együtt fejlődtek, rutint szereztek a nemzetközi porondon, úgyhogy összeszokottabb társaság a mostani.

– Steve Clarke vezetésével versenyképes válogatottat alakítottak ki, amely Norvégiát, Grúziát és Ciprust megelőzve csoportmásodikként jutott ki az Eb-re, hazai pályán Spanyolországot is legyőzte, ám a legutóbbi hét meccsén nem nyert. Miért döcög a szekér?
– Két mérkőzéssel a kvalifikációs sorozat vége előtt kijutottunk, ami fantasztikus siker, ráadásul Spanyolországban elvették tőlünk a vezető gólunkat, ami a meccs kimenetelét nagyban befolyásolta, pedig idegenben is pontot, pontokat szerezhettünk volna. Rendkívül kemény munka eredménye, hogy ilyen hamar kvalifikáltunk, megdolgoztunk azért, hogy Grúzia és Norvégia ellen már nyomás nélkül küzdjünk meg – mindkét mérkőzés döntetlenre végződött. Amikor a felkészülési találkozókat szerveztük, az volt a fő szempont, hogy a világfutball elitjével mérjük össze erőnket: Anglia, Franciaország és Hollandia egyaránt oda tartozik, sajnos elmaradtak a győzelmek. 

– Aggasztja a nyeretlenségi sorozat?
– Egyáltalán nem, mert a csapat fejlődik. Amszterdamban hatvan percig az elképzeléseinknek megfelelően játszottunk, ült a taktikánk, rengeteg helyzetet kialakítottunk, ám az utolsó fél órában változtatnunk kellett a gárda összetételén, mert többen sérülésből visszatérve játszottak – a csapat megbolygatása lehetőséget teremtett a hollandoknak, hogy fölénk kerekedjenek. Lyonban vezetést szereztünk a franciák ellen, sok jó teljesítményt láttam olyan játékosoktól, akik nem feltétlenül alapemberek.

– A sérüléshullám miatt sem nyugtalan? Lewis Ferguson biztosan nem utazhat, és sokan lábadoznak.
– Nagy kár, hogy többen sérültek, de nem jajveszékelünk. Inkább azért szorítunk, hogy mindenki őrizze meg az egészségét. Bízunk benne, hogy a rendelkezésre álló srácokkal elvégezzük a megfelelő munkát, a lehető legjobban felkészülünk és sikeresek leszünk.

– A skót sajtó Aaron Hickey és Nathan Patterson kiesése miatt a jobbhátvéd posztja kapcsán emleget krízishelyzetet. Tényleg ekkora a baj?
– Van megoldásunk a problémára, de azt nem kotyogjuk ki – különösen nem a magyar sajtónak. A taktikai felkészülésünk szigorúan titkos.

– Steve Clarke korábban azt mondta, azokat vinné a tornára, akik kiharcolták az Eb-részvételt. Huszonkilenc futballistát azonban nem lehet nevezni. Edzőként mennyire nehéz kezelni ezt a helyzetet?
– Rettentően, már csak azért is, mert Steve Clarke hűséges, bízik a játékosaiban, kitart mellettük, és a labdarúgói is tűzbe mennének érte. Nyilvánvalóan a legjobbat szeretnénk a válogatottnak, úgyhogy a lehető legerősebb keretet állítjuk össze, az utolsó szó pedig a kollégámé. Sajnos elkerülhetetlen, hogy ne okozzon néhányuknak csalódást, de a kimaradók érdemeit nem kisebbítjük, ők is rengeteget tettek a kijutásért.

Spanyolország mögött a második helyen végzett a selejtezőcsoportjában a skót válogatott, így jutott ki az Európa-bajnokságra (Fotó: Getty Images)

– A skót sajtóban rendre felvetődik, hogy egyes játékosokat honosítanának a csapat megerősítése érdekében. Hogyan viszonyul a módszerhez?
– Kissé elegem van belőle, mert van egy jó ideje együtt játszó csapatunk, és a futballistáink élvezik, hogy a nemzetért küzdhetnek. Ha valakinek a felmenői miatt van lehetősége a honosításra és elég jó ahhoz, hogy segítséget jelentsen, a menedzsment biztosan tárt karokkal várná, csakhogy nem történik semmi sem, azt leszámítva, hogy évek óta ugyanazokról cikkeznek. Ezért aztán csak azokról szeretnék szót ejteni, akik Skóciáért akarnak játszani. A skót büszke nemzet, és én is büszke vagyok, hogy ezért az országért dolgozhatok.

– Ha már a skót büszkeséget említi: angolként hogyan fogadták?
– Nagyra értékeltem, hogy erről nem esett szó, nem akartam ugyanis felhajtást, csak a hátsó ajtón szerettem volna bejönni és csendben dolgozni. Ahogy jöttek a sikerek, egyre többen léptek oda hozzám, s egyre barátságosabbak voltak velem az emberek, és örömmel mondhatom, immár úgy tekintenek rám, mint aki egy közülük.

– Ahhoz mit szól, hogy körülbelül százezer skót fanatikus utazik Németországba, pedig csak a negyedüknek van jegye a tornára? Ekkora az eufória az országban?
– Elképesztő, hogy bárhová megy az ember, minden társaságban szóba kerül a nyári torna. Különösen nagy az izgatottság, mert Skócia évtizedeken át nem jutott ki ilyen volumenű futballeseményre, a 2021-es Eb-t megelőzően 1998-ban járt vb-n a válogatott. Három éve a koronavírus-járvány rányomta a bélyegét a hangulatra, nem lehetett telt házas a Hampden Park, ám ezúttal ragyogó lesz a körítés, parádés atmoszférára számítok. Ami a várakozást illeti, az előző Eb-n nehéz csoportba kerültünk, Anglia, Csehország és Horvátország túl nagy falatnak bizonyult a fiatal csapatunknak, ami csalódottságot szült. Arra törekszünk, hogy ezúttal jobb teljesítményt nyújtsunk és megörvendeztessük szédületes szurkolóinkat, akiknek eredmény ide vagy oda, az a legfontosabb, hogy a csapat mögött álljanak.

– Thomas Courts, a Budapest Honvéd korábbi edzője lapunknak azt mondta, az Európa-bajnoki csoport olyannyira erős, hogy valószínűleg kicsit esélytelenebbnek tartja Skóciát a többi ellenfél, és ez jól jöhet a válogatottnak. Egyetért?
– Nagyon meglepő, ha ebben a kvartettben bárki is esélytelenebbként tekint valamelyik válogatottra. Kemény a négyes, lehetetlen előre megmondani, ki végez az élen, akkora a verseny. Mindannyian tudjuk, az ilyen tornákon bármi megtörténhet, borulhat a papírforma, és temérdek a kijózanító pofon. Amúgy is rendkívül változó egy-egy csapat megítélése, gondoljunk csak bele, mindenki temette Németországot, amely Julian Nagelsmann-nal eleinte szenvedett, ám a legutóbbi tesztmeccseken kitűnően futballozott. Svájc évről évre ott van a ­világeseményeken, míg Magyarország elképesztő formát mutat. A tizennégy meccses veretlenségi sorozata előtt megemelem a kalapomat! Anglia négy-nullás legyőzése Wolverhamptonban mutatta, micsoda erő és szervezettség jellemzi a gárdát.

– Nem szeretnék régi sebeket feltépni, de angolként hogyan élte meg azt a Nemzetek Ligája-mérkőzést?
– Meglepett a végeredmény, mert kevesen tudják ilyen színvonalú játékkal legyőzni idegenben Angliát, de a válogatott szervezettségét látva nem volt irreális a két csapat közötti különbség. Emlékszem a meccsre, Magyarország nagyszerű volt, láttam benne a jól felismerhető olasz edzői elemeket. A csapatnak nehezen feltörhető a védelme, nagy energiával játszik, hatékony a letámadása, meggyőző a teljesítménye. Jó válogatott a magyar, és nemcsak azért, mert egyénileg képzett labdarúgók, hanem mert küzdenek egymásért, és értik, mit miért csinálnak. A magyar futball folyamatosan fejlődik – ha úgy alakul, szívesen dolgoznék egyszer az országukban!

– Jól sejtem, hogy Newcastle-szurkoló?
– Természetesen, az az én csapatom, hiszen huszonöt évet dolgoztam a klubban! Minden héten hívnak, hogy nézzem meg a St. James’ Parkban a meccsüket, de a kötelezettségeim miatt erre ritkán jut időm. A Bajnokok Ligája-szereplés csodálatos élmény volt, hiszen ezt megelőzően huszonkét évvel ezelőtt szerepeltünk a legrangosabb európai kupasorozatban – akkoriban Sir Bobby Robson segédjeként dolgoztam a csapatnál. De miért kérdi?

– Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban tavaly nyáron felvetődött, hogy a „szarkákhoz” igazol. Nem bánja, hogy kedvenc klubja lemaradt a magyar középpályásról?
– Igen, emlékszem, napvilágot láttak pletykák vele kapcsolatban, de a ­Newcastle-nál az a jó, hogy a klubházból nem szivárognak ki információk. Szóval, kacsaként kezeltem a híresztelést is, és végül a Liverpool labdarúgója lett. Most már kijelenthetem, topjátékossal erősödtek a „vörösök”.

UEFA EURO 2024, NÉMETORSZÁG
A-CSOPORT 
JÚNIUS 14., PÉNTEK
21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: Magyarország–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–Magyarország
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–Magyarország
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik