Tizenegyesek döntöttek, Grúzia először lesz ott az Európa-bajnokságon!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.03.26. 20:50
null
Irány az Eb! – Grúzia ünnepel (Fotó: AFP)
A százhúsz percnyi játékidő nem hozott gólt, tizenegyesek döntöttek a Grúzia–Görögország Eb-pótselejtezőn: a kedd esti tbiliszi mérkőzés szétlövése a hazaiaknak sikerült jobban, a grúz válogatott a története során először ott lesz a labdarúgó Európa-bajnokságon!

A nagy tétnek megfelelően nem kockáztatott sokat a két csapat, helyzetek nem nagyon alakultak ki. Bevezetésképp a korábbi ferencvárosi védő, Lasa Dvali fejese elkerülte a görög kaput a 11. percben, az első félidő hajrájában Giorgi Csakvetadze szabadrúgásánál már nagyot kellett védenie a vendégek kapusának, Odisszeasz Vlahodimosznak.

Az első játékrész legizgalmasabb eseménye a hajrábeli dulakodás volt a kispadok közelében, Szymon Marciniak, a lengyel játékvezető a piros lapot is felmutatta – Giorgi Loria, a grúzok cserekapusa kapta. 

A második játékrészre is maradt a feszültség, a relatív eseménytelenség, de akkor inkább már a görögökön érződött, hogy nem feltétlenül akarnak hosszabbítást. Ehhez azonban veszélyes támadások kellettek volna, és legalább egy gól – nem jött össze sem nekik, sem a végjátékban egyszer-egyszer megugró hazaiaknak.

A kétszer 15 perces ráadásra maradtak események bőven, görög részről Konsztantinosz Mavropanosz kapufát fejelt, odaát két csereember, Zuriko Davitasvili és Giorgi Citaisvili egy-egy lövése késztette nagy védésre Vlahodimoszt.

A hosszabbítás második félidejében a grúzok elvesztették leghíresebb játékosukat, Hvicsa Kvarachelia izomsérülés miatt cserét kért – ő már csak drukkolhatott, amikor megkezdődött a tizenegyespárbaj.

Csapattársa, Giorgi Kocsorasvili góllal kezdett, Taszosz Bakaszetasz lövését viszont rögtön kivédte Giorgi Mamardasvili! A harmadik sorozatban aztán Bölöni László metzi játékosa, Georges Mikautadze is hibázott, nem találta el a kaput, Andreasz Buhalakisz ki is egyenlített.

De nem sokáig reménykedhettek a vendégek: Dvali berúgta a magáét, Jorgosz Jakumakisz a kapu mellé lőtt, és az ötödiknek következő hazai játékos, Nika Kvekveszkiri történelmet írt a góljával: Grúzia története során először kijutott a labdarúgó Európa-bajnokságra!

A grúz válogatott az F-csoportban szerepel majd a június 14-én kezdődő Eb-n, ellenfele Törökország, Portugália és Csehország lesz.

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
DÖNTŐK
Grúzia–Görögország 0–0 – tizenegyesekkel 4–2
Tbiliszi

Később
Ukrajna–Izland 2–1 (Cihankov 54., Mudrik 84., ill. A. Gudmundsson 30.)
Wales–Lengyelország 0–0 – tizenegyesekkel 4–5
Kiállítva: Mepham (121. – Wales)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik