Az izraeliek Újpesten játsszák első pótselejtezős mérkőzésüket

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.31. 14:20
Izrael válogatottja ismét Magyarországon játszik (Fotó: Balogh László, archív)
Az izraeli labdarúgó-válogatott az újpesti Szusza Ferenc Stadionban játssza Európa-bajnoki pótselejtezős mérkőzését Izland ellen.

Az európai szövetség (UEFA) szerdai közlése szerint a március 21-én sorra kerülő találkozót biztonsági okokból semleges helyszínen kell megrendezni az izraeli háborús helyzet miatt. Az izraeli–izlandi párharc győztese öt nappal később Bosznia-Hercegovinával vagy Ukrajnával kerül szembe a pótselejtező második fordulójában. Ha az ukránok nyerik a másik összecsapást, akkor a lengyelországi Wroclawban kerül sor a találkozóra, mivel Ukrajna – szintén háborús helyzet miatt – nem rendezhet nemzetközi mérkőzést.

Az izraeliek júniusban is Budapesten játszottak, akkor a fehéroroszok pályaválasztásával rendezett Eb-selejtezőt 2–1-re megnyerték az Újpest stadionjában. Novemberben, már a gázai háborús helyzet miatt a svájciakkal és a románokkal is Felcsúton mérkőztek meg, és 1–1-es döntetlen után 2–1-re kikaptak.

A selejtezőcsoportokból az első két-két helyezett jutott ki a németországi kontinenstornára, egy hely automatikusan járt a rendező válogatottjának, a maradék három helyért pedig 12 csapat verseng három ágon a pótselejtezőben, amelyet elődöntő-döntő rendszerben bonyolítanak le.

Magyarország veretlenül, csoportelsőként jutott ki az Eb-re.

 

Legfrissebb hírek

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
12 perce

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
3 órája

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
Tegnap, 20:41

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
Tegnap, 18:51

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
Tegnap, 13:40

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 11:23

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54
Ezek is érdekelhetik