Videó: valószínűleg vége Gavi idényének, a Barcelona a spanyol kapitányt hibáztatja

Vágólapra másolva!
2023.11.20. 11:06
null
Súlyos sérülést szenvedett Grúzia ellen Gavi, a Barcelona a spanyol kapitányt hibáztatja (Fotó: Getty Images)
Súlyos térdsérülése miatt alighanem véget ért az idény Gavi, az Európa-bajnoki selejtező A csoportját megnyerő spanyol válogatott labdarúgója számára.

Az ibériaiak vasárnap Valladolidban 3–1-re verték Grúziát, de nem örülhettek maradéktalanul a sikernek. A 25. percben ugyanis egy párharcot követően a 19 éves középpályás – aki már 27 válogatottságnál tart – a földön maradt, és az első diagnózis szerint keresztszalag-szakadást szenvedett. Az As sportnapilap szerint legalább hat-nyolc hónapos kényszerszünet vár rá, így félő, hogy a nyári Eb-t is ki kell hagynia.

Luis de la Fuente szövetségi kapitány pályafutása legkeserűbb győzelméről beszélt egyik alapemberének kidőlése miatt, a második gólt szerző Ferran Torres pedig találata után barcelonai klubtársának a mezét tartotta a magasba.


Az As azt írja, az FC Barcelona úgy ítélte meg, hogy a válogatott szövetségi kapitánya szükségtelenül játszatta Gavit, akire minden bizonnyal műtét vár.

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, 10. FORDULÓ
A-CSOPORT
Spanyolország–Grúzia 3–1
(1–1)
Valladolid. G:
Le Normand (4.), Ferran Torres (55.), Locsosvili (72. – öngól), ill. Kvarachelia (10.)

Skócia–Norvégia 3–3 (2–2)
Glasgow. G:
McGinn (13. – 11-esből), Östigard (33. – öngól), S. Armstrong (59.). ill. Dönnum (3.), Strand Larsen (20.), Elyounoussi (86.)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország 8 7 1 25–5 +20 21
2. Skócia 8 5 2 1 17–8 +9 17
3. Norvégia 8 3 2 3 14–12 +2 11
4. Grúzia 8 2 2 4 12–18 –6 8
5. Ciprus 8 8 3–28 –25 0
Legfrissebb hírek

A Villarreal bérletesei ingyen utazhatnak Miamiba, a Barcelona elleni bajnokira

Spanyol labdarúgás
14 órája

A Real Madrid kiakadt azért, mert a Barcelona Amerikában játszana a Villarreallal

Spanyol labdarúgás
18 órája

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

„Össze kell kapnia a brigádnak magát” – Szoboszlai a Crystal Palace elleni vereség után

Angol labdarúgás
2025.08.10. 19:38

Tizenegyespárbaj után a Crystal Palace nyerte meg az angol Szuperkupát

Angol labdarúgás
2025.08.10. 18:16

Bajnokok Ligája: egymeccses eltiltást kapott Hansi Flick

Bajnokok Ligája
2025.08.08. 20:58

Káosz a La Ligában: az igazolások több mint felét még nem sikerült regisztrálni

Spanyol labdarúgás
2025.08.08. 15:21
Ezek is érdekelhetik