Eb 2024: Szerbia ikszelt Bulgáriával, ott lesz a kontinenstornán

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.19. 16:54
null
Filip Koszticsék megszenvedtek a bolgárokkal, de kijutottak az Európa-bajnokságra (Fotó: Getty Images)
Szerbia vasárnap Leszkovacban 2–2-es döntetlent játszott Bulgária labdarúgó-válogatottjával, így az Európa-bajnoki selejtezőben Magyarország után ő a G-csoport másik kijutója.

 

Szerbiának a biztos Eb-részvételért gyakorlatilag annyi volt a feladata, hogy hazai pályán ne kapjon ki attól a Bulgáriától, amelynek vendégeként 1–1-es döntetlent ért el június végén. Úgy kezdte a találkozót, hogy ha az egy pont ezúttal is megvan, akkor teljesen mindegy, Montenegró győz-e a Puskás Arénában, az egymás ellen elért eredmények miatt – pontegyenlőségnél – Szerbia élvez előnyt, hiszen mindkétszer nyert a montenegróiakkal szemben.

A szerbek semmit nem akartak a véletlenre bízni, rögtön nyomás alá helyezték a bolgárokat, aminek a 17. percben meglett az eredménye:Dusan Tadics jobbról remekül beadott szögletét előbb Nemanja Gudelj fejelte a keresztlécre, a kipattanóMilos Veljkovicsot találta meg, aki karrierje 28. válogatott meccsén közelről, fejjel szerezte meg első gólját a nemzeti együttesben, 1–0. Szerbia több veszélyes helyzetet is kialakított az első félidőben, de az előnyét nem tudta tovább növelni.

A második negyvenöt percet nagyobb iramban nyitotta a bolgár válogatott, amely az 59. percben a csereként beálltGeorgi Ruszev révén előbb egyenlített, majd Kiril Deszpodov góljának hála tíz perccel később fordított! A végjátékban Szerbia ismét megtalálta a játékát, Szrdjan Babics gyönyörű lövéssel egyenlített a 80. percben, ezzel beállítva a 2–2-es végeredményt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szerb válogatott először kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra (korábban Szerbia és Montenegró egyszer, Jugoszlávia négyszer szerepelt a kontinenstornán).

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
10. FORDULÓ
G-CSOPORT
Szerbia–Bulgária 2–2
(1–0)
Leszkovac. G:
Veljkovics (17.), Babics (80.), ill. Ruszev (59.), Deszpodov (69.)

A csoport másik mérkőzésén
MAGYARORSZÁG–Montenegró 3–1
(0–1)
Puskás Aréna. G: Szoboszlai (67., 68.), Nagy Á. (90+3.), ill. (Rubezsics 36.)

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG 8 5 3 16–7 +9 18
2. Szerbia 8 4 2 2 15–9 +6 14
3. Montenegró 8 3 2 3 9–11 –2 11
4. Litvánia 8 1 3 4 8–14 –6 6
5. Bulgária 8 4 4 7–14 –7 4

 

Legfrissebb hírek

Újabb szervezet választotta meg Rodrit 2024 legjobb futballistájának

Minden más foci
2024.12.13. 12:56

Videó: mindössze 20 másodpercig tartott a dán kapitány sajtótájékoztatója

Minden más foci
2024.11.19. 22:16

A sima román siker szinte biztosan feljutást ér; San Marino csoportelsőként készülhet a C-ligára

Minden más foci
2024.11.18. 22:59

Győzelmi kényszerben a svájci válogatott

Minden más foci
2024.11.15. 09:52

Fehér port szívott az Eb-negyeddöntő után a Liverpoolt szidó bíró

Angol labdarúgás
2024.11.14. 10:59

Lamine Yamal kihagyja a spanyolok szerbek elleni meccsét

Minden más foci
2024.10.13. 21:06

Jack Grealish: Ott lett volna a helyem az Eb-n az angol válogatott keretében

Angol labdarúgás
2024.10.08. 22:05

Cucurella keze és arca – Ballai Attila publicisztikája

Foci Eb 2024
2024.09.28. 22:55
Ezek is érdekelhetik