Eb 2024: tüntetést szerveznek a bolgár ultrák a Magyarország elleni meccsre

Vágólapra másolva!
2023.10.26. 14:59
null
Többek között a Levszki Szófia szurkolótábora is jelezte részvételét a BFS elleni tüntetésen (Fotó: Getty Images)
Ritkán látott szurkolói tiltakozásokra lehet számítani a novemberi Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőn – írja többek között a sportal.bg és a BNN is.

A szófiai Vaszil Levszki Stadionban sorra kerülő találkozón a bolgár futballszurkolók a Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFS) a – kisebb megszakításokkal – 18 éve hatalmon levő elnökének, Boriszlav Mihajlovnak,valamint a teljes vezérkarnak a távozását tervezik követelni stílszerű módon a mérkőzés 18. percében. A tiltakozást összefogó Facebook-oldalt kevesebb mint egy nap alatt több mint ötezren követték be, s a szervezők már azt is közzétették, hogy egyes ultracsoportok mely szektorokban foglalnának helyet a mérkőzésen.

A bolgár szurkolók tervezett ülésrendje (Fotó: sportal.bg)
A bolgár szurkolók tervezett ülésrendje (Fotó: sportal.bg)

Az elmúlt hétvégén a BFS fegyelmi bizottsága tíz klubot is megbüntetett a szurkolóknak a szövetség vezetőségének lemondását követelő rigmusai, illetve az erre felszólító molinók miatt – ennek tükrében egy, a hagyományos rivalizálásokat felülíró megmozdulás van kibontakozóban, melyen a legnagyobb bolgár klubok ultrái, így például a CSZKA Szófia, a Levszki Szófia, a Szlavia Szófia, a Lokomotiv Plovdiv, a Botev Plovdiv és a Dunav Rusze kemény magja is részt vesz.

Számos ultracsoport jelezte a részvételét (Fotó: sportal.bg)
Számos ultracsoport jelezte a részvételét (Fotó: sportal.bg)

Az ultrák szerint a Boriszlav Mihajlov vezette BFS a felelős a bolgár labdarúgás évek óta tartó hanyatlásáért, amelyet jól jelez a nemzeti csapat botrányos szereplése az Eb-selejtezőkön, valamint a FIFA világranglistáján elfoglalt 84. hely is.

Legfrissebb hírek

Nyergelj, fordulj! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.01. 23:51

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

Lelki fröccs is kell az NL-osztályozóra készülő csapatnak

Magyar válogatott
2025.02.18. 06:48

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

László Csaba: Matthäus hibát követett el azzal, hogy eljött Magyarországra

Magyar válogatott
2025.02.07. 18:22

Török–magyar: szigorú fogadtatás vár a magyar szurkolókra

Magyar válogatott
2025.02.06. 14:06

Eldőlt, kivel kerül egy csoportba a magyar válogatott az U21-es Eb-selejtezőkön

Magyar válogatott
2025.02.06. 09:37
Ezek is érdekelhetik